Hungarian Conservative: új magyar konzervatív folyóirat mutatkozik be a nagyvilágnak

2021. április 12. 12:25

A nemzetközi közönséget megszólító új folyóirat és portál indul el Hungarian Conservative címmel.

2021. április 12. 12:25
null

Hungarian Conservative címmel új, nemzetközi olvasókat célzó kiadvány jelenik meg április közepétől. A Magyarországon kiadott, Magyarics Tamás professzor főszerkesztésével elinduló kéthavi folyóirat célja, hogy hazánk konzervatív gondolkodóinak a hangját képviselje a nagyvilágban. A több nyugat-európai országban, valamint az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában is megvásárolható folyóiratban elismert nemzetközi szakértők hazánkkal és a régióval kapcsolatos írásai is megtalálhatók lesznek.

A konzervatív építkezés magyar álláspontját közvetítő Hungarian Conservative elsősorban a hasonló eszmerendszert képviselő gondolkodóknak, politikai és üzleti döntéshozóknak kíván tájékozódási felületet nyújtani.

„Célunk, hogy kialakítsunk egy olyan Magyarország- és V4-központú írói bázist, szellemi műhelyt, amelynek tagjai kiválóan boldogulnak az angol nyelvi környezetben is, valamint hatékonyan képviselik és továbbítják a magyar konzervativizmus gondolatát. Amit leginkább szeretnénk átadni, az a magyar nemzeti értékek és a magyarság karaktere” – mondta Kiss István, a Hungarian Conservative főszerkesztő-helyettese. Hozzátette:

a lapban főként hazánkkal és a régióval kapcsolatos politikai és filozófiai témájú cikkek várhatók,

amelyeket elismert hazai újságírók, szakértők, valamint többek között olyan neves külföldi vendégszerzők írnak, mint például Boris Kálnoky, a Die Welt egykori tudósítója, Douglas Murray neves brit konzervatív publicista vagy Rodrigo Ballester nemzetközi jogász.

Az új kiadvány jelentőségét méltatva Boris Kálnoky, a Mathias Corvinus Collegium Média Iskola vezetője így fogalmazott: „Torzított kép él külföldön a magyar konzervatív gondolkodásról. Rasszista, antiszemita, nacionalista, diktatórikus – ezek a jellemző címkék. Ha viszont angol nyelvű, hiteles forrásból lehet találkozni a magyar konzervatív világnézettel, hamar fel lehet ismerni: sokrétű, értelmes, semmi ördögi dolog nincs benne. A Hungarian Conservative szellemisége nem hasonlítható más külföldi lapéhoz, mert még ami leginkább közel áll hozzá – az angolszász konzervativizmus – is sokkal liberálisabb. Ott az állam nem olyan nagy érték, hanem inkább az egyén és a szabadság kerül előtérbe.”

A közel 130 oldalas folyóirat április 15-én jelenik meg Magyarországon,

a hónap végéig pedig eljut az Egyesült Királyság, Németország, Belgium, az Egyesült Államok, Kanada és Ausztrália fővárosainak jelentősebb újságárusaihoz.

 

A cikkek a hungarianconservative.com online felületen is elérhetők lesznek, további exkluzív online tartalmak mellett.

 

A Hungarian Conservative Facebook-oldala itt érhető el.

 

(forrás: közlemény)

Összesen 100 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Aegopolis.
2021. április 13. 06:30
A Rajcsányi-Szilvay-Leimeiszter csatártrióval miért lesz ez az újság picit is más, mint a Mandiner?
nemecsekerno_007
2021. április 12. 21:10
Már régóta kellett volna, nagyon jó lesz.
Armageddon
2021. április 12. 20:56
7000+ hsz. vs 600 hsz. igazad van! Sok idő ezt neked átnézni.
mokány
2021. április 12. 18:46
Extra Hungariam non est vita, Si est vita, non est ita.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!