Nemrég még a Magyarországnak járó EU-támogatások felfüggesztéséért lobbizott Cseh Katalin

2021. július 21. 20:08

„Ezeknek a pénzeknek semmi keresnivalójuk a pénzéhes oligarchák zsebében vagy a markukat tartó családtagoknál” – írta a napokban a Momentum EP-képviselője, akinek családi cége 285 millió forint uniós forráshoz jutott.

2021. július 21. 20:08
null

Mint kedden megírtuk, a Momentum egyik vezető politikusáról a Bennfentes.net kiderítette, hogy

családja cége, a Pannónia Nyomda Kft., amelyet 2013 és 2018 között éppen ő vezetett, legalább 285 millió forint EU-támogatást nyert el.

Sőt, az oldal utánajárását követően úgy tűnik, a Cseh család korábbi cége és az ahhoz köthető egyéb cégek együtt összesen több mint 4,5 milliárd forint összegben juthattak uniós pénzekhez.

Cseh Katalin lehet az érintett momentumos politikus

A Bennfentes.net című portál szerint Cseh Katalin lehet a közzétett két videófelvételen emlegetett politikai szereplő.

Az Anonymous hackercsoport videóihoz nagyon hasonló felvételeken egy álarcot viselő ember szerepel, aki robothanggal szinkronizálva egy magyar politikus „lebuktatását” ígérte. A második felvételen elmondta, hogy egy olyan politikusról van szó, akinek saját vállalkozása és „haveri cégei” összesen 4,5 milliárd forint EU-támogatáshoz jutottak.

. A második felvételen elmondta, hogy egy olyan politikusról van szó, akinek saját vállalkozása és „haveri cégei” összesen

A Cseh család cége több százmillió forint értékben jutott EU-s pénzekhez

A Pannónia Nyomda Kft.-t a cégtörténet szerint 2010-ben alapította Cseh Tibor, a momentumos politikus édesapja. 2013-ban Cseh Katalin lett a cég ügyvezetője és 2018 januárjáig ő is vezette azt. Ezt követően először 68 millió, később 217 millió forint uniós támogatást nyertek különböző pályázatokon úgynevezett holografikus technológiák kifejlesztésére.

A bennfentes szerint a céghez köthető egyéb vállalkozások együtt nagyjából 4,5 milliárd forintnyi támogatást nyerhettek el.

Cseh Katalin mindezt úgy kommentálta„összeadták az ugyanabba az ipari parkba bejegyzett összes cég és vállalkozás által elnyert uniós támogatást, ahol az a nyomda is működik, amit egykor édesapám vezetett”. Az azonban továbbra sem tisztázott, hogy a politikus családi cége és az említett vállalkozások között milyen viszony állt fenn azon kívül, hogy közülük jó ideig több cég telephelye és fióktelepe is azonos címre van vagy volt bejegyezve.

„Játszik ide is, oda is”

A Bennfentes.net portálon megjelent videóüzenet készítője a többi között arról is beszélt, hogy az ügyben érintett politikus „játszik ide is, oda is.” Ezt látszik megerősíteni a momentumos politikus legutóbbi Facebook-bejegyzése, amelyben úgy fogalmaz, „A magyar embereknek és a magyar gazdaságnak szüksége van az uniós forrásokra, éppen ezért minden lehetséges eszközzel meg kell védenünk azt a kormányzati korrupciótól.

Ezeknek a pénzeknek semmi keresnivalójuk a pénzéhes oligarchák zsebében vagy a markukat tartó családtagoknál.

Ezeknek a forrásoknak oda kell eljutniuk, ahová valóban szánják azokat – az emberekhez!” – szögezte le Cseh Katalin.

A Momentum képviselője az EP-ben is az uniós források kifizetése ellen lobbizik

Cseh Katalin 2020-ban elérte, hogy az Európai Parlament Regionális Fejlesztési Bizottsága megszavazza azt a módosító javaslatát, amely szerint az uniós országok kormányainak be kell vonnia egyes civil szervezeteket, az önkormányzatokat, és a szakszervezeteket a gazdasági helyreállításra szánt támogatások kedvezményezettjeiről szóló döntésbe.

A Momentum politikusa rendszeresen kampányolt az úgynevezett jogállamisági mechanizmus mellett is, amely alapján korlátozható vagy visszatartható az egyes tagállamoknak járó EU-támogatások kifizetése,

amennyiben az unió bizonyítottnak látja egyes, úgynevezett jogállamisági kritériumok sérelmét. Többek között erre hivatkozva fenyegették meg Magyarországot a homoszexualitás gyerekek körében történő népszerűsítését is tiltó pedofiltörvény elfogadása miatt egyes kifizetések korlátozásával.

Ugyanakkor Cseh Katalin indítványozta például az Európai Parlament által megszavazott állásfoglalást is, amely felszólítja az Európai Bizottságot (EB), hogy minél előbb életbe léptesse a jogállamisági mechanizmust, egyben bírósági eljárást is kezdeményez, hogy az EB-t adott esetben erre rákényszerítse.

Ezzel próbálva elérni, hogy Magyarország ellen minél gyorsabban meginduljon az eljárás, ami a támogatások kifizetésének felfüggesztését eredményezheti. A Momentum politikusa mindezt társaihoz hasonlóan azzal indokolja, hogy a kormány szerintük kénye-kedve szerint osztja szét az Európai Uniótól Magyarországra érkező forrásokat, ám semmilyen erre vonatkozó bizonyítékot nem mutattak be.

Cseh Katalin később Karácsony Gergellyel, Budapest főpolgármesterével, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjével is egyeztetett az uniós források ügyében, és elmondta, hogy pártja szerint bármilyen körülmény eseténi biztosítanunk kell, hogy az önkormányzatok, a vállalkozások és a civil szervezetek – akkor is megkapják az uniós támogatásokat, ha a kormányok esetében felfüggesztik a kifizetéseket. Vagyis

megkerülné a kormányt az uniós pénzek kifizetésével.

A Momentum „megvédené” Orbán Viktortól az uniós pénzeket

„Az uniós helyreállítási alapból ezermilliárdok érkeznek majd Magyarországra, ezeket a pénzeket pedig meg kell védenünk a kormányzati korrupciótól, nem szabad hagynunk, hogy Orbán Viktor kénye-kedve szerinte ossza szét ezeket az országgyűlési választás előtt, ezeknek a forrásoknak oda kell megérkezniük, ahova valóban szánják azokat” – fogalmazott másik posztjában Cseh.

A momentumos politikus közben azt is elmondta – pontosabban megírta a Politico nevű baloldali portálon –, hogy mire kellene az Európai Uniónak Magyarországon pénzt költenie. Szerinte az EU-nak a magyarországi „szabad médiát” kellene anyagilag is támogatnia, konkrétan utalva az Index Dull Szabolcs menesztését követően felmondott újságíróira, akik egyébként már a felmondásukat megelőzően megalapították a Telex nevű portált.

De Cseh Katalin párttársai is rendszeresen a Magyarországnak járó EU-támogatások felfüggesztéséért lobbiznak.

Legutóbb pedig Orosz Anna, a párt politikusa az atv-n azt mondta, „A Momentum Európai Parlamenti képviselői is azért harcolnak, hogy az európai támogatások és pénzek, azok oda jussanak, ahol felhasználják őket. Az önkormányzatokhoz, a civil szervezetekhez, a helyi, mindennapi emberekhez.” Szerinte Magyarország EU-csatlakozásával vállaltuk, hogy „a nyugati demokráciákhoz, az uniós alapértékekhez” leszünk hűek, a magyar kormány viszont ezt sorozatosan „megtorpedózza”, és az EU erre előbb-utóbb azt fogja mondani, hogy elég.

Összesen 248 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2021. július 22. 14:39
Még hogy az "úniós pénz az embereké"-- MONDJA EGY KACSACSŐRŰ EMLŐS-SZÖRNYSZÜLÖTT ÁLLAT.
Gyűlölködjünk együtt
2021. július 22. 14:25
Miért vagytok kiakadva a nőre? "megkerülné a kormányt az uniós pénzek kifizetésével" Orbánék már úsznak a csilliárdokban, mostmár a többi magyar is úszni szeretne :D
yndi
2021. július 22. 09:17
"az ahhoz köthető egyéb cégek együtt összesen több mint 4,5 milliárd forint összegben juthattak uniós pénzekhez" "saját vállalkozása és „haveri cégei” összesen 4,5 milliárd forint EU-támogatáshoz jutottak" Ezekért a hazugságokért alighanem a mandiner is komoly kártérítést fog fizetni. Persze közpénzből fogják kifizetni, úgyhogy nem fogja őket zavarni.
Ferry63
2021. július 22. 08:37
Milyen hülye kurva! Kiváncsi lennék , mi valósult meg , az újításokat és a tervezett berendezések kivitelezéséből! Mert az gyönyörűen le voltak a pályázatokban írva!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!