Állásfoglalást adott ki a közoktatással kapcsolatban az MTA Vezetői Kollégiumának és Közoktatási Elnöki Bizottsága, ebben arról írnak, hogy „a jelenlegi helyzet nem tartható fenn”.
Kiváló oktatási rendszer nélkül nem tudunk lépést tartani térségünk országaival, még kevésbé valósulhat meg a felzárkózás a fejlett nyugati vagy az ugrásszerűen fejlődő távol-keleti országokhoz”
– írják.
Szerintük „a problémák egy része orvosolható a közoktatás költségvetésének jelentős bővítésével, mindenekelőtt a tanári bérek azonnali megemelésével”, ám hozzáteszik, hogy „megfelelő minőségbiztosítás, tudományos kutatási háttér és szakmai képzés mellett kellő mértékű személyes, intézményi és igazgatási autonómiát kell biztosítani a közoktatásban, amely teret ad a tanári kreativitásnak. Széles körű összefogással politikai prioritást, társadalmi támogatást és kiemelt megbecsülést kell adni a pedagógusoknak és a közoktatásnak”.
„A válsághelyzetet – minden résztvevő bevonásával – őszintén feltáró és értékelő, a közös jövőképet felvázoló, annak eléréséhez kapcsolódó feladatokat, teendőket és felelősöket meghatározó, a nemzet emberi erőforrás-gazdálkodására vonatkozó
új »társadalmi szerződésre« van szükség”
van szükség”
– írják, hozzátéve, hogy „meg kell határozni a közoktatás helyét, szerepét a 21. század kihívásaira választ adó magyar nemzetstratégiában”.
Nyitókép: MTI / Illyés Tibor