Egyre kilátástalanabb a helyzete Szekszárd (volt) polgármesterének

2023. augusztus 02. 06:08

Ács Rezső első fokon elbukta a városi közgyűlés döntését – amely megfosztotta őt a tisztségétől – megtámadó pert, jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla dönthet.

2023. augusztus 02. 06:08
null
Almási B. Csaba
Almási B. Csaba

Egyelőre a szekszárdi közgyűlés áll nyerésre Ács Rezsővel szemben abban az ádáz csatában, amely már hosszú hónapok óta zajlik a két fél között. A (volt) polgármester szerint a kormánypárti és ellenzéki képviselők összefogtak azért, hogy a szétlophassák Szekszárdot, a városatyák döntő többsége szerint ugyanakkor a beteg, beszélni is alig tudó polgármester alkalmatlan a feladata ellátására, emellett számos törvénysértést is elkövetett.

Kimondták az összeférhetetlenséget

Sokáig nem lehetett eldönteni, kinek a javára dől el a küzdelem de a városatyáknak májusban sikerült fogást találniuk Ácson. Kiderült ugyanis, hogy a polgármesteri fizetése mellett az önkormányzati tulajdonú ERÖV Zrt.-től is kap havonta 300 ezer forintot, miután ő a cég stratégiai tanácsának elnöke, ám ezt tiltja az önkormányzati törvény. Ezért a közgyűlés kimondta az összeférhetetlenséget, aminek következményeként a polgármester nem gyakorolhatja a jogköreit, tehát gyakorlatilag menesztették a tisztségéből.

Ezt is ajánljuk a témában

A kormányhivatal szerint a képviselők jogszerű döntést hoztak, ám Ács nem törődött bele, hogy partvonalon kívülre került, így bírósághoz fordult; egyébként az ismert ügyvéd, a volt LMP-s politikus, Schiffer András a jogi képviselője. A keresetlevelében számos szempontot felhoztak, többek között azt, hogy nincs olyan jogi norma, mely önmagában a más tisztség betöltését tenné összeférhetetlenné a főállású polgármesteri tisztséggel, emellett 

szerintük a közgyűlés számos eljárási hibát elkövetett a határozat meghozatala, kézbesítése során. 

A tárgyaláson pedig azzal érveltek, hogy idén május hónapra Ács már nem kapott tiszteletdíjat, így a közgyűlési határozat meghozatalának időpontjában nem állt fenn az összeférhetetlenség.

Hatályban marad a menesztése

A Pécsi Törvényszék a hónap elején úgy döntött, a polgármester keresete megalapozatlan, hatályban marad a menesztése. A bíróság részletes indoklásában tételesen cáfolta Ács állításait, például azt, hogy nem ismerte meg időben a határozat tartalmát. A taláros testület egyik legfontosabb megállapítása talán az volt, hogy a polgármester csak a közgyűlés döntését követően mondott le az ERÖV-től kapott tiszteletdíjáról, így a határozat meghozatalakor fennállt az összeférhetetlenség.

A törvényszék szerint az az Ács által felhozott szempont sem releváns, hogy a közgyűlés éveken át nem sérelmezte, hogy az önkormányzati cégnél elnöki tisztséget tölt be, 

az összeférhetetlenség megszüntetése ugyanis az ő feladata lett volna, 

annak nincs jelentősége, hogy a képviselők nem jártak el korábban ebben az ügyben.

Ács nemcsak a pert bukta el, hanem fizetnie kell az önkormányzatnak hatvanezer forint perköltséget, továbbá az államnak harmincezer forint illetéket. Ugyanakkor megfellebbezheti az ítéletet, ebben az esetben a másodfokú bíróság dönt jogerősen.

Nem válaszolt a megkeresésünkre

Megkérdeztük Ács Rezsőt, hogy mit szól az elsőfokú bírósági ítélethez, azt megfellebbezte-e, de nem válaszolt a megkeresésünkre. Ám ismerve az előzményeket, a (volt) polgármester habitusát, nagy meglepetés lenne, ha nem harcolna körömszakadtáig a vélt igazáért, tehát nagy valószínűséggel a Fővárosi Ítélőtáblán fog kikötni az ügy. 

Nyitókép: Ács Rezső (Fidesz-KDNP), Szekszárd polgármestere beszél a városban tavaly október 9-i gázrobbanásban megsérült társasház károsultjainak gyűjtött több mint félmillió forint pénzadomány átadásán Szekszárdon 2020. január 21-én. MTI/Sóki Tamás

 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pipa89
2023. augusztus 02. 07:43
Ha elfogy valaki körül a levegő... Azért nem ártana szemügyre venni a szekszárdi kereszténydemokratákat, mert állítólag nagyon ficeregnek. Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél.
buckafej-2
2023. augusztus 02. 06:56
Ha olyan beteg, akkor miért kapaszkodik annyira a székébe? Lenne otthon a családjával, amíg betegsége engedi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!