Idén rekordokat dönt a turizmus Magyarországon

2023. augusztus 02. 18:39

Gulyás Gergely hangsúlyozta: Van olyan, kellően még fel nem fedezett országrész, amelynek települései megérdemlik a figyelmet és számot tarthatnak a turisták érdeklődésére.

2023. augusztus 02. 18:39

Idén rekordokat dönt a turizmus mindenhol Magyarországon, a legfrissebb országos adatok az eddigi legjobb évet, 2019-et közelítik vagy verik meg – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Tarcalon.

Gulyás Gergely a Tokaj-Zemplén Térségfejlesztési Program keretében felújított, több mint három és fél kilométer hosszú önkormányzati dűlőút átadásán hangsúlyozta:

az ágazatban még mindig hihetetlen lehetőségek vannak,

van olyan, kellően még fel nem fedezett országrész, amelynek települései megérdemlik a figyelmet és számot tarthatnak a turisták érdeklődésére.

A kormány elkötelezett a térségben megvalósított vagy a megvalósításra váró helyi tervek és fejlesztések támogatása iránt,

Tokaj-Hegyalja pedig, mint az ország egyik legszebb tájegysége, az ennek megfelelő elismertséget a következő években a turizmus területen is ki fogja vívni – hangoztatta a miniszter.

A fejlesztések

Gulyás Gergely szavai szerint a dűlőút átadása jól szimbolizálja azt a fejlődést, amelyet Tokaj-Hegyalja és Tarcal elért. Az itt elindult fejlesztések jó bizonyítják, hogy gyorsan fejlődik a tokaji térség, ezzel együtt az ország egésze – hangsúlyozta a miniszter.

Hozzátette, a csaknem 620 millió forint értékű, a kormány által támogatott útfelújítás

egy olyan új turisztikai fejlesztés, ami lehetővé teszi a szőlőültetvények biciklivel és gyalogosan történő megközelítését a gazdálkodók és a földtulajdonosok mellett azok számára, akik a turizmus miatt érkeznek Tokaj-Hegyaljára.

Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta: az infrastrukturális fejlesztések, az út- és kerékpárút építések mellett az elmúlt években sokat bővültek és fejlődtek Tokaj-Hegyalja szálláshelyei és ehhez kapcsolódó szolgáltatásai is.

Négy-és ötcsillagos szállodák épültek, emellett folyamatos a szolgáltatások és a látnivalók fejlesztése és bővítése,

Mádon például látogatóközpont, míg Tarcalon szüretelőház épült és folyamatban van a borutca kialakítása – sorolta a képviselő.

(MTI)

***

A nyitókép illusztráció. Fotó: MTI/Mohai Balázs

 

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jancsipapa
2023. augusztus 03. 08:35
Minde előzetes jövendöléssel és várakozással ( inkább vágyakozással ) ellentétben...
pollip
2023. augusztus 02. 21:03
De ez nem igaz, hiszen a Balaton üres, nincs ott senki, a wellness szállók üresen konganak.....
Zsolt75
2023. augusztus 02. 20:27
De hát a lángost már szeletre adják, mint a pizzát!
Namond
2023. augusztus 02. 19:22
Gulyás a kormány hivatalos hazugja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!