A Jobbik útja a szélsőjobbtól önmagáig

2023. szeptember 04. 08:14

Ami tény: a Jobbik-Konzervatívoknak nem hozott sikert a többi ellenzéki párttal való együttműködés.

2023. szeptember 04. 08:14
Föld S. Péter
Föld S. Péter
Hírklikk

„Az már most látszik, hogy Gyöngyösi és követői nem egyszerűen nehezített pályán kénytelenek játszani, de gyakorlatilag lehetetlen küldetésre vállalkoznak. Az egykor szélsőséges Jobbik vesztét ugyanis döntően nem az összefogás, hanem az okozta, hogy a Fidesz szinte az összes tematikájukat lenyúlta és a magáévá tette. (Talán egyedül a »cigánybűnözés« nem szerepel a Fidesz repertoárjában.) Mindemellett még ott van a Jobbik alapítói által kreált Mi Hazánk, ami szintén nem könnyíti meg Gyöngyösiék pártjának helyzetét. 

Gyöngyösinek és az immár Jobbik-Konzervatívoknak tehát egyszerre kellene radikálisnak és elfogadhatónak mutatkozni. Miközben, ha máshonnan nem, József Attilától tudjuk, hogy »nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret«.

Ez persze legyen a Jobbik-Konzervatívok problémája. Fontosabb kérdés, hogy a kiválásuk rontja-e az összefogásban érdekelt többi ellenzéki párt esélyeit, vagy éppen javítja azt. A felvetés azért is jogos, mert sok baloldali, liberális szavazó épp a Jobbik nem túlzottan dicsőséges múltja miatt maradt távol 2022-ben az urnáktól. Az, hogy őket 2026-ban sikerül-e ismét aktivizálni, és rávenni arra, hogy egy Jobbik-mentes koalícióban megpróbálják leváltani Orbánt és a Fideszt, nem Gyöngyösiék régi-új pártján múlik.”

Ezt is ajánljuk a témában

Kitálalt a Jobbik volt elnöke

„Sok újabb fordulattal és színes hírrel fog még szolgálni az egy százalékra zsugorodott Jobbik” – írja Sneider Tamás.

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kbs-real
2023. szeptember 04. 19:05
Álmodj csak, Öreg! Az "urnáktól távol maradó baloldali szavazó" pont olyan, mint a kiábrándult fideszes.
CirmoS
2023. szeptember 04. 11:45
Semmiféle Jobbik- konzervatívok! Ezt kommunikáció szintjén sem szabad elfogadni! Jobbik és kész! Jobbik aki ÖSSZEFOGOTT azzal a DK-val- Gyurcsánnyal aki ELLEN létrejött!!!! Tavaly áprilisban ezt akarták lenyomni a Jobbik szavazók torkán mert tiszta hülyének nézték/ nézik a saját választóikat is! Miután brutálisat buktak ezzel az ocsmány összefogással most van Jobbik- konzervatívok... meg kiszállunk.. az összefogásból meg minden.... Anyját nézze hülyének a magyarellenes cseléd Gyöngyösi meg az összes patkány!
jostothu
2023. szeptember 04. 11:21
Te a zsidó-komcsik útjáról írjál humoreszket faszkalap.
llnnhegyi
2023. szeptember 04. 10:43
Gyöngyösi Márton! Első perctől kezdve mocskos szájú nácik vagytok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!