Akkor most elmesélem, hogyan akartak beszervezni besúgónak a hadseregben

2023. november 20. 16:11

Egyszer F. főhadnagy szépen behívatott magához, négyszemközt elbeszélgettünk, majd célozgatni kezdett arra, hogy hangulatjelentéseket kellene írni a körlettársaimról.

2023. november 20. 16:11
null
Szentesi Zöldi László
Szentesi Zöldi László
Facebook

„Akkor most elmesélem, hogyan akartak beszervezni besúgónak a hadseregben. Már csak azért is, hogy világosan lássuk: a pártállamnak még 1989-ben is akadt ereje, energiája arra, hogy tizennyolc éves előfelvételisekkel próbálkozzon. Hogy miért, arra is mindjárt fény derül.  A történetet egyébként rövidebben megírtam már 2012-ben, akkor kiigazítottam Szily László kollégát, akit nagyjából ugyanekkor szintén be akartak szervezni - vitattam néhány állítását, ma sem hiszem el, hogy őszinte volt, de ez lényegtelen, privát levélváltásunk is akadt ebben az ügyben egyébként.  1989-ben járunk, Nagykanizsán, a Dózsa György laktanyában. A század politikai tisztje F. főhadnagy, aki furcsa figura, kőkemény kommunista, de nem hülye, és mintha szabadabban mozogna, mintha nem úgy viselkedne, mint a többi tiszt. Ezt akkor is megértettem, észleltem. 

Egyszer F. főhadnagy szépen behívatott magához, négyszemközt elbeszélgettünk, majd célozgatni kezdett arra, hogy hangulatjelentéseket kellene írni a körlettársaimról. Csak erről volt szó, semmi másról, de nekem egyáltalán nem tetszett a feladat, és másodpercek alatt eldöntöttem, hogy nem veszek részt ilyesmiben. Gyorsan úgy döntöttem, hogy hülyének tetetem magamat, kerek perec megmondtam, hogy nem értek az ilyesmihez, és nem szeretnék jelenteni senkiről semmit, mert nem tudok titkot tartani. F. főhadnagy teljesen nyugodtan fogadta a hírt, aztán mondta, hogy rendben, semmi sem kötelező, de lehetőleg ne szóljak erről a társaimnak. Aztán elmentem. Igaz, észrevettem, hogy utánam is járt nála egy előfelvételis, ma is emlékszem, hogy kicsoda (egy közeli barátom egyébként). Utána beszéltünk néhányan magunk között erről az egészről, kiderült, hogy próbálkozott másokkal is, de hogy ők mit válaszoltak, valójában soha nem derült ki. 
Miért fontos ez a történet?”

Nyitókép: képernyőmentés, You Tube

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyzoltan-2
2023. november 21. 11:03
"-hangulatjelentéseket kellene írni..." Szerintem ez egy lehetőség volt a véleményformálásra, az esetleges befolyásolásra... Hiányolom is, hogy ezt az esályt, nem kaptam, nem kaphattam meg... -pedig igazán soha nem rejtettem véka alá a véleményemet, a tapasztaltakat... Sőt, még együttműködő is voltam! A hat-hónapos kiképzés után kerültünk ki szolgálatra a századokhoz, ahol rendszeres kötelező politikai oktatást tartottak! -mindjárt az első foglalkozáson a politikai tiszt, a felvetett kérdéseim alapján, arra jutott, hogy a további foglalkozásokon nem kell részt-vennem... Ezek után, már szinte furcsa volt, hogy nem rúgtak ki, nem helyeztek át a "frekventáltnak" mondható szolgálati környezetből... Azóta sok év telt el, természetes, hogy véleményformálásom visszafogottabbá szelídült...
altercat1
2023. november 21. 07:01
'72-ben egy sofőr társam szólt, hogy az elhárító tiszt behívatta, és rólam kérdezősködött. Ő volt az egyetlen, aki figyelmeztetett, pedig titoktartásra kötelezték őket. A vége egy "figyelmeztetés" lett a szegedi katonai ügyésztől egy egész délelőtti beszélgetés után. Nem nyíltan szidtam a rendszert, annyi eszem volt, hanem átkosék terminológiája szerint "fellazítóan". Az elém lökött, előre megírt papírt kellett aláírnom, vagy: folyt. köv. bírósági ítéletig. A mai napig nem tudhatom meg, hogy ki dobott fel, mert a katonai dokumentumok nem hozzáférhetők. (Volt egy dögei nevű is köztünk, talán az. Komm. família.)
paracelsus-2
2023. november 21. 02:36
Vergődj csak, patkány!
Syr Wullam
2023. november 20. 21:34
Farkas főhadnagy ezek szerint még 89-ben is aktív volt. Egyébként már 1985-86-ban is ezt csinálta és már akkor is lehetett neki nemet mondani. :-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!