Akkor most elmesélem, hogyan akartak beszervezni besúgónak a hadseregben

„Akkor most elmesélem, hogyan akartak beszervezni besúgónak a hadseregben. Már csak azért is, hogy világosan lássuk: a pártállamnak még 1989-ben is akadt ereje, energiája arra, hogy tizennyolc éves előfelvételisekkel próbálkozzon. Hogy miért, arra is mindjárt fény derül.  A történetet egyébként rövidebben megírtam már 2012-ben, akkor kiigazítottam Szily László kollégát, akit nagyjából ugyanekkor szintén be akartak szervezni - vitattam néhány állítását, ma sem hiszem el, hogy őszinte volt, de ez lényegtelen, privát levélváltásunk is akadt ebben az ügyben egyébként.  1989-ben járunk, Nagykanizsán, a Dózsa György laktanyában. A század politikai tisztje F. főhadnagy, aki furcsa figura, kőkemény kommunista, de nem hülye, és mintha szabadabban mozogna, mintha nem úgy viselkedne, mint a többi tiszt. Ezt akkor is megértettem, észleltem. 

Egyszer F. főhadnagy szépen behívatott magához, négyszemközt elbeszélgettünk, majd célozgatni kezdett arra, hogy hangulatjelentéseket kellene írni a körlettársaimról. Csak erről volt szó, semmi másról, de nekem egyáltalán nem tetszett a feladat, és másodpercek alatt eldöntöttem, hogy nem veszek részt ilyesmiben. Gyorsan úgy döntöttem, hogy hülyének tetetem magamat, kerek perec megmondtam, hogy nem értek az ilyesmihez, és nem szeretnék jelenteni senkiről semmit, mert nem tudok titkot tartani. F. főhadnagy teljesen nyugodtan fogadta a hírt, aztán mondta, hogy rendben, semmi sem kötelező, de lehetőleg ne szóljak erről a társaimnak. Aztán elmentem. Igaz, észrevettem, hogy utánam is járt nála egy előfelvételis, ma is emlékszem, hogy kicsoda (egy közeli barátom egyébként). Utána beszéltünk néhányan magunk között erről az egészről, kiderült, hogy próbálkozott másokkal is, de hogy ők mit válaszoltak, valójában soha nem derült ki. 
Miért fontos ez a történet?”

Nyitókép: képernyőmentés, You Tube