(Ez a cikk nem jöhetett volna létre olvasóink támogatása nélkül)

2024. január 22. 05:55

A „független” és az „objektív” jelzők éppoly hitelesek, mint a „népi” és a „demokratikus” egy olyan közép-afrikai ország nevében, amelynek az elnöke egyenruhában jár, a címerében meg Kalasnyikov díszeleg.

2024. január 22. 05:55
null
Veczán Zoltán

Tisztelt Olvasónk! Mint Ön is jól tudja, a hatalom mindent megtesz, hogy elhallgattasson Bennünket. De mi nem hagyjuk magunkat megingatni, megfélemlíteni, megfóliázni! Megmutatjuk a NER igazi arcát, feltárjuk a csontvelejéig romlott rothadást, és kipakoljuk az ebédlőasztalra, kielemezzük, amit akarunk, hogy olvassanak, 

eljutunk oda, ahová csak az juthat el, aki eljut.

Tényfeltárunk, oknyomozunk, és közben függetlenek vagyunk, mi magunk vagyunk a Sajtó.

Ha minket elhallgattatnak, az Önnek is fájni fog.

Nagyon.

Amikor könyveket égettek, nem szóltam, mert nem voltam könyv – de ahol könyveket égetnek, ott fóliáznak, és ahol könyveket fóliáznak, ott fóliákat fognak könyvelni.

Ez nem történhet meg!

Ezért kérnénk az Ön segítségét.

Mert itt van az a pont, amikor a Sajtó (mi) szabadsága forog kockán. Ha Ön most azt gondolja, „jaj, én szegény kicsi olvasó, hát hogyan tudnék én hozzátenni bármit az okos, tényfeltáró, független, cseppet sem frusztrált újságírók létfenntartásához?”, ne csüggedjen! Sok kicsi sokra megy:

egy szelet margarinos kenyér ára lehet sorsdöntő,

teremthet a mucsai bunkóból jól informált, európai, liberális, kozmopolita gondolkodó polgártársat.

Tegye lehetővé, hogy működjünk! Önön, csak az Ön előfizetésén múlik, hogy megmaradunk-e!

(lépjen be az Élcsapatba! A cikk előfizetőink számára olvasható tovább. Fizessen elő! Támogassa munkánkat! Hívjon meg másokat is! Kedvelje oldalunkat Facebookon, kövesse be Twitteren! Küldje tovább barátainak! Ajándékozzon cikket, előfizetést karácsonyra! Jöjjön el fizetős rendezvényeinkre! Hívjon meg minket egy kávéra! Klasszika-filológia korrepetálást vállalunk! Ugyanitt közepes esztétikai, de jó műszaki állapotú elektromos roller eladó!).

*

Emlékeznek arra az argentin füvön nevelt, chilei borral itatott angus steakre, amit Orbán Viktor miniszterelnök akkor evett, amikor Jair Bolsonaro bukott brazil elnökkel vacsorázott a felső kategóriás Rapaz Lopez Resort Exclusiva étteremben, amely a dél-amerikai kontinens egyetlen négy Michelin-csillaggal büszkélkedő étterme?

Köz-pénz-ből, ahelyett, hogy virslit evett volna mustárral, papírtálcáról!

Kiugrottunk hát a jó öreg Rióba négyen plusz a két fotós, hogy megkóstoljuk, mire sikerült elvernie az enni és költeni köztudottan imádó, ugyanakkor a nép fiát szívesen játszó kormányfőnek a mi saját, rapszodikus rendszerességgel befizetett adóforintjainkat.

Kezdjük talán azzal: a Rapaz Lopezbe csak a bunkó, pénzes prolik járnak, ezt mindenki tudja, aki legalább négy-ötször megfordult már Rio környékén, mint mi például, vagy minden normális ember, akinek volt gyerekszobaszervize.

Már a taxisofőrrel is összeröhögtünk, amikor bemondtuk a címet, ő sokatmondóan dörzsölgette az ujját, és félreérthetetlen mozdulatokkal mutatta, mekkora hasú emberek járnak az étterembe, amit a helyiek csak Lopez Rappának neveznek (kulturálatlan, a portugál nyelv brazil főváros-környéki dialektusait nem beszélő olvasóink számára lefordíthatatlan, kreatív szójáték).

És nem is kellett csalódnunk:

a helyen valóban luxusprostituáltak,  drogbárók és jobboldali politikusok múlatták idejüket. A steak pedig szar volt,

aki erre jár, és jobb ízlése van, mint a miniszterelnöknek, vagy a sok sajtos-tejfölös lángost zabáló prolinak, aki megszavazta, annak sokkal inkább ajánljuk Fábrica de Favelát. Isteni a konyhájuk, van vegán steak, és nincs ennyi fehér.

(Ez a cikk nem jöhetett volna létre olvasóink támogatása nélkül)

*

Büszkén jelentjük: a strasbourgi Média Függetlenség Alap bőkezű pályázatának köszönhetően lapunk gyümölcsöző együttműködésbe kezdett a Daily Investigator és a Marx&Spencer csoporttal, amelyek kapcsán kizárólag véletlen egybeesés, hogy még a szerkesztőségük is a Pentagon, illetve a CIA épületében található.

Ennek keretein belül a három médium munkatársai egy különleges tényellenőr platformot hoznak létre, illetve különféle sajtószemináriumokon tanulják majd, hogyan kell tényfeltáró és kritikus anyagokat írni a célnak megfelelően.

Ugyanitt örömmel fogadjuk azon államok nagykövetségeinek adományait nagy tételben, amelyek hisznek a független, objektív, nem lekenyerezett újságírásban.

Folytatjuk munkánkat, és büszkék vagyunk arra, amit elértünk! Jelesül, hogy amikor kimondjuk a jelzőket: „független” és az „objektív”, ezek legalább annyira hitelesek ma már, mint a „népi” és a „demokratikus” egy olyan közép-afrikai ország nevében, amelynek az elnöke egyenruhában jár, a zászlajában pedig Kalasnyikov található.

(további tartalmainkért iratkozzon fel hírlevelünkre!)

(Nyitókép forrása: AFP)

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ugandai Bubu
2024. január 22. 13:39
Pont annyira hitelesek, mint az, hogy az orbántálib náci moszkovita állampárti birkaszekta: - fiatal - demokraták - szövetsége Semmilyen szövetségről nincs szó, ahogy a DK sem koalíció.
powerage
2024. január 22. 10:30
Hitelesebb lenne ez a paródiának szánt fölényes heherészés, ha a mandiner se lenne kb ugyanakkora kurva, csak a másik oldalon.
csuti-torpe
2024. január 22. 10:17
a luxusprostitualt alatt a csuti gecit ertettek? minden alkalommal leterdel putyin elott, szerintem mar elkopott a terde
csuti-torpe
2024. január 22. 10:14
a fasiszta jobbant csicskasajto nem is torekszik arra, hogy ha mar fuggetlen nem is (kellenek a gurulo rubeleke Putyintol) legalabb objektiv legyen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!