Bilincsben vitték el Iványi Gábor egyházának gazdasági vezetőjét

2024. február 20. 15:32

Gazdasági bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt zajlik ellene eljárás.

2024. február 20. 15:32

Kedden reggel 6 órakor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói háromórás házkutatás után, magánlakásáról – miután közölte, hogy csak ügyvédje jelenlétében nyilatkozik – bilincsben vitték Békéscsabára Ónodi István lelkészt, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség gazdasági hivatalának vezetőjét – derült ki az egyház közleményéből.

Az eljárás közben és után nem telefonálhatott, készülékét elvették, és nem hagytak ott sem a házkutatásról, sem az eljárás értelméről semmiféle hatósági iratot. „Kérdésre, hogy mi a vád, azt válaszolták, hogy vád nincsen, nyomozás zajlik”

Később ezt azzal egészítették ki, hogy 

gazdasági bűncselekmény megalapozott gyanúja”

 miatt zajlik az eljárás – tették hozzá.

A kommünikében kitértek arra, hogy „ez a lépés egy nappal előzi meg az egyház rendes évi országos közgyűlését (zsinatát), és napra csaknem pontosan két évvel követi azt, hogy – 2022. február 21-én –  a NAV fegyveresei váratlanul ellepték az egyház központját és gazdasági hivatalát”

Minden iratot és adathordozót elkoboztak

„Válogatás nélkül minden adathordozót és hivatalos iratot elkoboztak. Az eljárásról azóta semmiféle információt nem adtak. Az elvitt személyi és egyéb anyagokat, számítógépeket nem szolgáltatták vissza” – sorolták.

„Tekintettel a nyomozásban tartott kétéves hallgatásra, az intézkedés időzítésére, és az őrizetbe vétel váratlan voltára, az akció politikai indítékúnak” tűnik – jelentették ki.

Emlékeztettek, néhány nappal ezelőtt 

egyházunk nyilvánosan tiltakozott a pedofil ügyben érintett bántalmazó jogkövetkezmények alóli felmentése ellen.

„Az egyházi közbenjárásra kialkudott, és az akkori igazságügyi miniszter által ellenjegyzett államfői döntést vállalhatatlannak tekintettük, és szolidaritásunkat fejeztük ki az áldozatokkal” – írta a Magyar Evangéliumi Testvérközösség.

Nyitókép illusztráció. Fotó: Boris Roessler / DPA / AFP

 

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagoly-29
2024. február 21. 10:29
Ezek teljesen hülyék? Mégis, szerintük egy rajtaütést előre be kell jelenteni s időpontot kérni hozzá?
Chekke-Faint
2024. február 21. 01:02
Ezek imádkozva lopnak.
Unknown
2024. február 20. 19:57
Az nem lehet! Ooooobááááán!!!!!!
bogdan5-aki-vigan-jatszott-mig-elevenen-egtek-az-oroszok
2024. február 20. 19:55
a faszom ebbe a sok kibaszott szektába a faszért nincsenek betiltva a gecibe német sanyával az élen
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!