Büdzséblues

Magyar Péter ezerszínű politikai szélesvászna valamelyest kitakarja ugyan, de fennállásának egyik legkeményebb kihívásával küzd a magyar kormány: míg az ország üzemel, s mi, egyszerű állampolgárok éljük többé-kevésbé strukturált életünket, vannak megalapozott sejtéseink jövedelmünkről és kiadásainkról, hazánk összegészének konkrétan lehetetlen költségvetést tervezni. Ami azért gond, mert anélkül köztudomásúlag nem könnyű országként létezni. A Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről címet viselő törvény persze létezik, mert a Pénzügyminisztérium mágusai Varga Mihály vezénylő keze alatt összerakták. De az, amire vállalkoztak, ettől még tényleg lehetetlen.

És most nem a klasszikus problémákról beszélek. Természetes, hogy az elsősorban a magas áfabevételekre építő, a munkabért jórészt békén hagyó költségvetés ki van téve a fogyasztás esetleges csökkenésének, ahogy az is bizonyos, hogy a nemzet működő tőkéjének gyarapítására – lásd Vodafone, no meg a reptér, ha végre-valahára összejön – az épített tőkénkbe való beruházások egy részét néhány évvel odébb kell tenni. Annak az újságírói népsportnak sincs különösebben sok értelme, hogy elosztják az egész éves hiánycélt tizenkét egyenlő részre, majd sápítoznak, ha az első három hónapban az éves előirányzat harmadánál több teljesült – pontosan tudva közben, hogy a tizenharmadik havi, szociális szempontból nehezen támadható nyugdíjat februárban kell kifizetni, akárcsak a Prémium Magyar Állampapír megvásárlásával a sárnehéz 2022-es évben a költségvetést megtámogató polgártársainknak járó orbitális kamatot. Ez 855 milliárd forint, önmagában bő fele az első három hónapban felgyülemlett hiánynak, idén többet ilyen nem lesz.