Nagyság helyett kisebbségi érzés?

2012. március 10. 13:48

Kovács András István
Olaszrizling
Az olaszrizlinget nem a furmint árnyékából kell kituszkolni, hanem elsősorban az elrontott hírét kell feljavítani.

„Az olaszrizlinget nem a furmint árnyékából kell kituszkolni, hanem elsősorban az elrontott hírét kell feljavítani. Ha az olaszrizling a saját lehetőségeit kihasználva önmagát adja, akkor sikerre van ítélve, ráadásul nem a többi szőlőfajta kárára, sőt! (...)

A »kezdeti időszaknak« azonban vége, a fogyasztók egyre tájékozottabbak, érettebbek, jól mutatja ezt a száraz furmintok közönségsikere. A furmint kellően előkészítette a terepet egy magyar szőlőfajta piaci felfutása számára, az országos szerepet azonban nem tudja betölteni, hiszen Tokaj-hegyalja és Somló kivételével szinte sehol máshol nem található meg. A Nagy-Somlói borvidéken 73 hektáron terem furmint, az olaszrizling 160 hektárt foglal el. Somlón olaszrizlingből van a legtöbb, a második a juhfark (93 hektár), a furmint a harmadik. Most jött el tehát az olaszrizling ideje! (...)

Az olaszrizling felfuttatása nem elszigetelt, egyedi siker lesz, hiszen egy ilyen folyamat úgy működik, hogy a vezértermék húzza a többit is. Az olaszrizling népszerűsítése tehát nem a többi fontos magyarországi szőlőfajta, illetve bormárka (szürkebarát, kékfrankos, furmint, bikavér, egri csillag) kárára történik, éppen ellenkezőleg, az olaszrizling kiemelése pozitív hatással lesz ezekre is.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában