Egy furmint viszontagságai

2013. január 18. 8:28

Balogh Zoltán
Juhfark.hu
A borok forgalomba hozatalának engedélyeztetése során egy időkaput találtam, amin keresztül a 70-es évek kádári Magyarországával kommunikálok.

„Egy szép napon hoz egy levelet a posta. A levélben pedig közlik, hogy a forgalomba hozatali kérelmünket elutasították. Fellebbezésnek, panasznak helye nincs. Pont. Az egyszeri bortermelő meg néz, mint a kiszántott egér, hogy akkor most mi van, és ki van kivel. Elolvassuk oda-vissza kétszer-háromszor is a határozatot. Állítólag az a baj, hogy a hatóság által mért alkohol és maradék cukor több, mint amit az engedélykérő nyomtatványban megadtunk. Ennél a pontnál már elkezdjük keresni a kandi kamerát, mert nem hisszük el, hogy ez nem valami vicc. Azt persze tudjuk, hogy több kézi mérés és két laboroztatás után a hatóság is megkapta a saját, egyetlen korábbi eredménnyel nem egyező analitikai eredményeit. Mi nem csodálkozunk ezen, ők igen. Hogy miért, azt csak ők tudhatják. (...)

Ismét kifizetjük a hatósági engedélyeztetés díját, ismét kitöltünk egy formanyomtatványt, és ismét elküldjük a bort a hatóságnak. Majd várunk, várunk és várunk. Hetek elteltével felhívjuk a hatóságot, és megtudjuk, hogy immáron minden rendben van a borral. Mintegy mellékműsorként persze meghallgatjuk a hatósági szakembertől, hogy ezt vagy azt a borunkat azért csak részlegesen (eszembe sem jut megkérdezni, hogy mit jelent ez) engedélyezték, mert a maradék cukor szerint félszáraz a bor, pedig mi száraznak írtuk be az igénylésben.

Egyik kezemmel tartom a telefont, a másikba az arcomat borítom. Drága jó szerelmes édesanyám, hát tényleg nekem, egységsugarú bortermelőnek kell 2012-ben elmondani a hatóság nagyhatalmú urainak, hogy ez a száraz-félszáraz-félédes besorolás mint kötelezően használandó kategóriák immáron három éve nem létezik? Igen, nekem. A telefon másik oldalán nem értik, mit mondok. Mindegy is, nem ez az egy apróság az egyetlen oka annak, hogy úgy érzem, a borok forgalomba hozatalának engedélyeztetése során egy időkaput találtam, amin keresztül a 70-es évek kádári Magyarországával kommunikálok.

A korrektség jegyében azért fontos megjegyezni, hogy a hatóság minden alkalmazottja, a hegybíró, a postás és e történet minden szereplője alapvetően jó szándékú és jóhiszemű ember, akiknek a keze meg van kötve ezernyi ostoba szabály által. Ezen a szinten nem az egyéni okosság vagy ostobaság az, ami miatt a bortermelő életében ezen egyszerű és hétköznapi esemény egy gyors rutinmunka avagy egy hónapokig elhúzódó, drága és értelmetlen hercehurca lesz. A rendszer ilyen. Mint egy mesebeli hatalmas masina, ami itt füstöt ereszt, ott gőzt fütyül, amott kattog, emitt villog. Az ember pedig áll előtte, bedobja a bélását, és reménykedve várja, hogy a gép kidobja azt, amire szüksége van, és szembeköpje vagy felrúgja.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában