Dávid és Góliát harca: magyar borok és külföldi nagytestvéreik

2013. március 25. 17:31
Három olyan magyarországi pince mutatta be egy-egy kiemelkedő borát a VinCÉ-n, amely külföldi befektetők nélkül valószínűleg nem létezne.

„Franz Weninger neve már többeknek ismerős lehet, akkor is, ha a Soprontól nem messze, a kékfrankos országából, Burgenland közepéről érkezett borász családja csak 1828 óta foglalkozik szőlőtermesztéssel. Harminc hektárján szinte kizárólag kékszőlő nő, ennek kilencven százaléka pedig érthető módon kékfrankos. A mára már külső segítőkkel bővült családi vállalkozás a biodinamikus művelés, vagyis környezetkímélő gazdálkodás elkötelezettje.

Franzot az itthon sokak által ismert Gere Attilával a cabernet franc és a cabernet sauvignon hozta össze. Mivel az osztrák területen ezek a fajták kevésbé hálásak, déli irányba kellett keresgélnie a befektetőnek. Az üzlet 1992 februárjában, mínusz 11 fokban köttetett, és a kapcsolat azóta barátivá alakult át. Persze a rendszerváltás után elképesztő mennyiségű munka állt az összefogók előtt, Gere azonban röpke húsz–huszonöt év alatt elhitette, majd bizonyította: a magyar délvidék predesztinálva van a jó vörösök előállítására. Habár a borvirágos orrú magyar gazda ma már teljes egészében szabad kezet kap, további fejlesztéseket nem tervez, inkább a termékek minőségét csiszolgatja.

Franz Weninger Ausztriából hozott bora a kóstoló legjobbja volt: Góliát. Az egyik legkiválóbb terület, a Dürrau 2005-ös kékfrankosa is a helyi adottságokat adja vissza: testes, tanninos, és hozza az agyagos talaj jegyeit. Harmonikus, sötét helyen elfektetve pedig akár tíz–tizenöt év múlva is megállja majd a helyét. Érezhető, és kizárólag a bor előnyére válik, hogy Franz a feldolgozás során nem enged teret a technológiának, hagyja, hogy a kémia dolgozzon. A tökéletes egyensúlyért több mint 15 ezer forintot kér.”

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában