Flashmobbal népszerűsítették Budapesten a magyar borkultúrát

2013. május 23. 20:07
Flashmobbal népszerűsítette a tudatos borfogyasztást csütörtökön délután az Ihatóbb Magyarországért Egyesület Budapesten. Még a vidékfejlesztési miniszter is megjelent az Erzsébet téren.

Az eseményt az Ihatóbb Magyarországért Egyesület szervezte, amely a jövő hét végén a magyar fővárosban megrendezendő Kárpát-medencei borászok és zenészek 8. találkozójára is fel kívánta hívni a figyelmet. A flashmob mintegy 100-150 résztvevője koccintással adott nyomatékot a szervezők által kitűzött célok támogatásának.

Az akción megjelent Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter is, aki újságíróknak elmondta: úgy ítélte meg, hogy ezt a fiatalos rendezvényt személy szerint is támogatnia kell, mivel a minőségi magyar borok iránt a fiatalok is egyre inkább érdeklődnek. 

Nyulasi Gábriel, az Ihatóbb Magyarországért Egyesület elnöke az MTI-nek elmondta: az egyesület 2011-ben alakult, és célja a magyar borkultúra népszerűsítése. Arra hívják fel a figyelmet, hogy igyekezzenek az emberek minél természetesebb készítésű, jó minőségű magyar bort fogyasztani, vizsgálják meg, hogy mit vesznek le az üzletek polcairól, borvásárlásaikkal pedig a magyar szőlőfajtákat támogassák.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában