Birtok épül a Sabar-dűlőben

2013. augusztus 10. 9:45

Nagy László
Vinoport
Azt tartom ideálisnak, ha egy nyolcfős társaság nyolc üveg bort el tud fogyasztani, mondta Nagy László, a Sabar borház főborásza a Vinoportnak adott interjújának első részében. Ebből szemlézünk most.

„Borainkat igyekszünk a savakra hangolni, ennek megfelelően az átlagosnál korábban szüretelünk. Ez a rendszer persze csak akkor adhat kiegyenlített végeredményt, ha alacsonyan tartjuk a termésátlagot. Nálunk ez jellemzően hat fürtöt jelent tőkénként. A savak mennyisége nemcsak az egyensúlyt, hanem a bor eltarthatóságát is befolyásolja, és a megfelelően eltalált érettségi fok a friss, gyümölcsös ízek garanciáját is jelenti.

A szüreti időzítés azonban nemcsak a bor lendületét meghatározó savak miatt fontos, hanem annak érdekében is, hogy az alkohol se szálljon el. Nálunk ez a szerkezeti elem jellemzően 12-13% között mozog. Nem gondolom, hogy a borkedvelőknek otthon vagy akár egy étteremben könnyű dolga lenne a 15% alkoholtartalmú borokkal, főleg így nyáron. Azt tartom ideálisnak, ha egy nyolcfős társaság nyolc üveg bort el tud fogyasztani.

Ha ezek a borok megfelelő arányokkal bírnak – amire mi a Sabarnál törekszünk –, akkor ez után ember módjára lehet felállni. Szerintem ennek is a borkultúra részének kellene lennie, hiszen egy ilyen szituáció tenné lehetővé a különböző borok összehasonlítását.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 11 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában