Helló, borfesztivál! #1

2013. szeptember 12. 14:28

A szeles időjárás ellenére is sokan látogattak ki borfesztiválozni a budai várba. A Mandiner.bor is így tett: megkóstoltuk a Varga Pincészet 2013-as csabagyöngye újborát, valamint tokaji borászokat kérdeztünk arról, lesz-e aszú idén.

A borfesztivál első napja főként a tájékozódással, a beleszokással és sajtótájékoztatókkal telt, így a figyelmesebbek több helyen találkozhattak és beszélgethettek borászokkal. A sajtótájékoztatók sorát a Varga Pincészet és Varga Péter nyitotta. Vargáék a borfesztiválon mutatták be az első borukat, a csabagyöngyét 2013-ból. Idén is készült száraz is, és félédes is az év első borából, amelyek nagyon friss, egyszerű, szőlővirágos, bodzás, savhangsúlyos borok egy kis szén-dioxiddal, ami határozottan jól áll nekik. Érdemes itt kezdeni a kóstolást, ami már egy kis betekintést engedhet a 2013-as évjárat lehetőségeibe.

A tokaji optimisták

A Tokaji borudvarban Varga Péterénél optimistább hangokkal lehetett találkozni. Az egyik ilyen volt a Gizella Pince borásza, Szilágyi László, aki nagyon bizakodóan tekint a 2013-as évjáratra. Elmondta, hogy nála már megkezdődött az aszúsodás, de a szüretet majd csak októberben fogja elkezdeni. Pavilontársa, Balassa István is hasonlóan jó évjáratot jósol Tokajban. A legnagyobb sorok szerdán itt kígyóztak, nem alaptalanul: nagyon szép és tiszta furmintokat és hárslevelűeket kóstolhatnak az érdeklődők. 

A tokaji nem annyira optimisták

A kevésbé optimista vonalat képviselte a Hétszőlő pincészet, ahol nagyon várják az aszúsodást, de egyelőre még nem jelent meg náluk, pedig őket is az elsők között szokta elérni a botritiszesedés. A pincészetnél sok izgalmas bort, valamint kövérszőlő mustot lehet kóstolni. Nagyon szép a 2010-es furmint selection, de érdemes a pincészet édes borait is kipróbálni, a késői szüretelésű Bistro-válogatást, a fordítást és a hatputtonyos aszút. Az erdőbényei Bardon pincészet elhozta új borászának, Szabó Tímeának első évjáratát, amely igazán jól sikerült. A 2012-es Bardon-borok – az alap furminttól eltekintve, amely egy friss üde nagyon jó ivású bor –, még egy kissé fiatalok, ezért mindenképp meg fogják hálálni a palackos érlelést.

Érdemes kilátogatni a borfesztiválra több napra is, hiszen egy nap alatt lehetetlen bejárni a több mint 200 kiállító standját. Vagy nagyon céltudatosnak kell lenni hozzá.

A bejegyzés trackback címe: https://bor.mandiner.hu/trackback/10537