Kicsit karcsúak a 2013-as vörösök a Dél-Balatonon

2013. december 14. 14:02
A mennyiségre és a minőségre sincs panaszuk a dél-balatoni borászoknak, ám az idei vörösborok, ahogy Bujdosó Ferenc balatonlellei borász fogalmazott a Somogy TV-nek, kicsit karcsúbbra sikerültek.

„Elégedettek lehetünk és örülhetünk az eredményeknek, még hogyha bizonyos fajták nem is olyan jól szerepeltek, mint ahogy az ember várta. Illetve sejtettünk, hogy lesznek fajták, amik ennek a hűvös júniusnak vesztesei lesznek, de összességében a pince vagy a pincészet életében és a borvidék életében is egy jó mennyiségű évet zártunk” – fogalmazott Bujdosó Ferenc balatonlellei borász a Somogy TV december 12-i híradójában.

A kánikulai napokon szinte teljesen leállt a fotoszintézis és a cukorgyarapodás. A szeptemberi esős időszakban is nehezen értek meg a kékszőlők, így ahogy Bujdosó Ferenc balatonlellei borász fogalmaz, ezek kicsit karcsúbbra sikerültek, mint az egy évvel korábbi termés. Azonban egyes fajtáknál igazán jó borok lettek, teszi hozzá.

10,5-11 tonna per hektáronkénti termésátlag jellemezte az idei évet a Bujdosó Pincészetnél. Fajtától függően 8 és 12 tonna per hektáronkénti termést hoztak a tőkék Pócz Józsefnél is. A szintén balatonlellei borász szerencsésnek ítéli meg az évet, annak ellenére, hogy a szeptemberi gyakori esők az ő ültetvényeit sem kerülték el.

„Azok a szőlőfajták, amik egész évben nem voltak jól permetezve vagy jól művelve, azok bizony elkezdett a rothadás náluk. De hát, amelyik szőlőfajtánál hibátlan volt a növényvédelem, jó volt a zöldmunka, tehát megadtuk a szőlőnek azt, amit meg kellett. Nálunk egy rothadt bogyót nem találtunk hál Istennek. Ennek köszönhetően nagyon szép, érett, egészséges szőlőket szüreteltünk“ – mondta Pócz József a Somogy TV-nek.

A december 12-i híradóban 19:18 percről látható a riport.

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában