Percről percre: Tokaj-Hegyaljáról tanácskozik a hazai borszakma

A többiek a szekér. Ez a mai nap tanulsága: gyakorlatilag mindenki tényként kezelte, hogy a tokaji borvidék lesz a magyar bormarketing húzóneve. Közben véget ért a konferencia, jövőre találkozunk.

Zsidai Roy szerint a svájci példa se rossz (az összes bort helyben megisszák, így nem kell foglalkozni az exporttal), de ha érdemben borexport-ország szeretnénk lenni, akkor rá kell feküdni az oktatásra. A vendéglátós szerint nem örvendetes, hogy egy „nyíregyházi étteremben Szent István Korona-bor és valami guggolós van”, ezen a téren is tenni kell valamit, nyilván az oktatás kapja itt is a legnagyobb szerepet. 

Winkler János, a Tokaj Kereskedőház fb-tagja, aki Eszternek szólította Borbás Marcsit.

Mészáros Gabriella szerint a cél az, hogy a külföldiek ne külföldön akarják megkóstolni a hazai borokat, hanem itthon. Nemcsak furmint van a Kárpát-medencében, hanem szekszárdi kadarka, villányi cabernet franc, amik mind-mind hatalmas értékek. Az pedig a haza szégyene a borakadémikus szerint, hogy mit isznak ma a fiatalok, és milyen borokat kapni a kocsmákban. Borbás Marcsi is osztja ezt a véleményt, hozzátéve hogy alig lehet vidéken a borászatokat leszámítva hozzájutni egy palack tisztességes magyar borhoz.

Legalábbis Lázár János ezt ígérte tavaly ugyanezen a konferencián, majd hozzátette azt is, hogy akkor lesz pénz a borászoknak, ha kitalálják, pontosan mire akarják költeni. Borbás Marcsi szerint nem a sült halat kell várni, hanem összefogni és cselekedni végre.

Minden jó lehetne, ha lenne pénz, de nincs. És ha nincs, akkor nincs mit tenni. Pedig mennyi mindent lehetne. Dehát nincs pénz. Körülbelül erre jutott a kerekasztal eddig. Meg arra, hogy a Tescóban veszik meg a vidékiek a paradicsomot, ahelyett hogy megtermelnék maguknak. Ezért tart itt ez az ország. Hiába, régen minden jobb volt!

Teljesen másról van szó, ezt csak így közbevetette a moderátor. Annak kapcsán jött szóba, hogy megvalósulni látszik a borászok 12 pontja.

„A vendégek nem olvasnak szakírókat” – mondja Zsidai Roy vendéglátós, aki szerint a magyar borok sikere nem azon fog múlni, hogy melyik külföldi lapban mi jelenik meg róluk, hanem hogy vannak-e olyan vendéglátósok és kereskedők világszerte, akik a magyar borokból jelentős profitot realizálhatnak. Rókusfalvy Pál szerint az állami bormarketingnek nincs nehéz dolga: a teendő annyi lenne, hogy csak fel kéne karolnia és a világban körülutaztatnia azt a pár borászt, aki jelentős sikert ért el az elmúlt években.

„Most nem akarom megemlíteni, hogy kiről van szó, de Demeter Zoliról” – hozza fel a kerekasztal-beszélgetést moderáló Rókusfalvy Pál azt az interjút, amit a tokaji borász a minap posztolt a Facebookon, és amiben az áll, hogy egy külföldi borkóstolón az idő harmada az ország bemutatásával, a második harmada a borvidék bemutatásával megy el, és csak az utolsó harmadban kerül sor az adott pincészetre.

Kerekasztal-beszélgetéssel folytatódik a konferencia: Mészáros Gabriella, a Borkollégium alapítója szerint külön kellene már választani az élelmiszerszintű borokat és a prémiumkategóriát, a kettő ugyanis igencsak különbözik egymástól. Erre reagálva a Vylyant vezető Debreczeni Mónika elmondta, hogy a borpiac felső szintje a teljes piac körülbelül öt százalékát jelenti. A torta ezen szeletét szélesíteni egy misszió: Mészáros Gabriella szerint ehhez szakszerű borismereti oktatásra és kóstolókra van szükség.

„Ha Törley annak idején olyan pezsgőt tudott készíteni, amit Franciaországban el tudott adni, akkor talán mi is képesek leszünk erre” – mondja Szentesi, aki úgy látja, a régi magyar szőlőfajtákhoz kell fordulni ahhoz, hogy a 19. század magyar pezsgőit újra megértsük és felidézzük. Most gyakorlatilag bármilyen fajtából készül itthon pezsgő: van kadarkából, zweigeltből, pinot noirból, chardonnay-ből, furmintból. Szentesi József azzal zárja az előadást, hogy az igazi magyar pezsgőcsoda az lenne, ha pár év múlva itthon is készülnének olyan pezsgők, mint amilyenek Franciaországban párszáz éve.

Itthon mindenki szereti azt mondani, hogy ő csak nyerspezsgőt iszik/készít. Szerinte sok értelme nincs a kategóriának, hiszen Champagne-ban sem készül 6 g/l cukortartalom alatti pezsgő. Magyarországon mindenki türelmetlen, nehéz rábeszélnie a pezsgő-bérkészítést is vállaló Szentesinek a hozzáforduló borászokat, hogy ne akarják azonnal piacra dobni a pezsgőiket, hagyják még a pincében érlelődni a palackokat. „Itt ötven évig nem történt semmi” – fogalmazott a borász, aki szerint innen kell felépíteni a pezsgőkultúrát.

Nem kell drasztikus hozamkorlátozás, körülbelül másfél kiló tőkénként. Kézi szüret. Egészfürtös préselés a bogyózáskor előforduló nem kívánatos fenolok elkerülése érdekében. Palackos erjesztés (az elmúlt évben 150 ezer palackos erjesztésű pezsgő készült itthon Szentesi adatai szerint), majd legalább 9 hónapos érlelés finomseprőn.

A 2013-as év borászok borásza a kézműves pezsgők hazai helyzetéről tart előadást. Az egész 1825-ben Pozsonyban kezdődött az első magyar pezsgőgyárral, később volt pezsgőüzem Tatán, Pécsett, Budafokon és egyre több helyütt, a legfontosabb ezek közül a Törley volt, akik egy évvel az alapításuk után már egymillió eladott palacknál jártak.

Az előbb Tim Banks, az Ornellaia marketingese tartott előadást a cég működéséről és arról, hogyan kell felépíteni és csúnyán mondva karbantartani egy ikonikussá vált brandet. Most a bordeaux-i egyetem tanára, Olivier Sierra beszél a franciaországi eredetvédelemről. Jól megszivatta a hallgatóságot: tökéletes magyarsággal köszönt be („Jó napot!”), majd úgy rázendített franciául, hogy nem volt borász, aki ne nyúlt volna a fejhallgatóért. A külföldi vendégeket egyébként nem azért nem közvetítem, mert nem tudok külföldiül, hanem azért, mert már azt látom, annyian olvassák a teremben a Mandiner percről percréjét, hogy lassan oda se figyelnek az előadásra. Ennek egyrészt örülök, másrészt olvasni otthon is tudtok, helló!