És mi a helyzet a bikavérrel?

2014. február 27. 8:55

Unger Tamás
Borrajongó
Teljesen értelmetlen tovább szegmentálni az amúgy is rangsorolhatatlan, egyetlen kategóriában is széthúzó, vegyes mezőnyt. Egy bikavér kell.

„Furmintfan és én abba a kiváltságos helyzetbe kerültünk, hogy egy maroknyi hazai véleményformálóval egy asztalnál egy húszboros mesterkurzust hallgathattunk (és kóstolhattunk) végig Mészáros Gabriella prezentálásában, így mintegy megúszva a rendezvénytermes test-test szambát, értő fülek és szájak között, nyugodtan vizsgálódhattunk bikavér-fronton. Gabriella kiemelte: alapvető identitásproblémát okoz, hogy lényegében nincs az országnak őshonos kékszőlő-fajtája, ami (elvben legalábbis) könnyen orvosolható olyan vörös házasításokkal, melyek nem a fajtát, hanem a termőhelyet igyekeznek minél jobban prezentálni. Kérdés, hogy ez a meglehetősen széthúzó bikavér-mezőny mennyire képes ellátni ezt a feladatot; azt gyanítom, hogy nem minden tekintetben.

A legfontosabb borvidéki különbség (elvben és a gyakorlatban is) a kadarka; amennyiben Szekszárd képes lesz egységesen kadarkahangsúlyos (de nem túlsúlyos) bikavérekkel előhozakodni, az óriási aduász lehet a sokszor még Bordeaux-feelinget árasztó egriekkel szemben (északon nem kötelező alkotó a kadarka, délen viszont igen), és ezt a kóstolt borok alá is támasztják. Ami pedig a bikavér minőségi szintjeit (alap, Superior, Grand Superior) illeti: véleményem szerint teljesen értelmetlen tovább szegmentálni az amúgy is rangsorolhatatlan, egyetlen kategóriában is széthúzó, vegyes mezőnyt. Egy bikavér kell, de annak jónak, termőhelyinek, egyedinek és nagynak kell lennie.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában