A We Try Harder-doktrína

2014. május 30. 9:45

Hegyi Gábor
VS
Nyilván mindnyájan ismerik a klasszikus viccet: „Maga kért hét órára telefonébresztőt? Húzzon bele, fél tíz van.” Hegyi Gábor borszakértő, borkereskedő cikke a VS.hu boros vitájában.

„Ma magyar bort eladni külföldön (akárcsak bármilyen bort, hovatovább bármilyen árut) csupán rengeteg hozzáadott értékkel lehetséges. Persze nem árt holmi csekély alázat, egy kevés meggyőző erő és mondjuk némi fairtrade-szellemiség. De ma a bor világában (is) a sztori az, amivel kis anyagi befektetés mellett nagyot lehet előrelépni. Kell egy jó (lehetőleg emberi) történet a valóban kiemelkedő minőségű termék mögé, és akkor legalább az esélye megvan annak, hogy a másik oldalon ülők végighallgatnak minket. Ugyanígy sztorit kell pakolni egy régió, egy ország stb. mögé. Ezzel a történettel a magyar borágazat sajnos régóta adós maradt. Mutatok is egy példát! 

»Remek természeti adottságokkal és tekintélyes történelmi múlttal rendelkező, jóformán ismeretlen borvidékek; egyedi karakterű, őshonos szőlőfajták; a szocializmus évtizedeiben a tömegtermelés következtében visszaeső minőség; a rendszerváltás után beáramló külföldi tőke és ezzel járó technológiai fejlesztések; a külföldi tulajdonú, kiterjedt európai kapcsolatrendszerrel rendelkező nagybirtokok mellett folyamatosan egyre magasabb nívójú kézműves pincék; a régebben hagyományos borkészítési módszerekhez való visszanyúlás és azok korszerű alkalmazása; végül lassan, de biztosan kisebb-nagyobb nemzetközi sikerek.« Igen, tisztelt hölgyeim és uraim, Romániáról beszélek. 

Amikor 2011-ben a Párizsban rendezett Vinalies Internationales borverseny legjobb száraz fehérbora a Temesvár melletti Cramele Recas pincészet Solo Quinta fantázianevű bora lett (majd ennek nyomán borlapra került például Gordon Ramsay egyik londoni éttermében), erre a magyar borszakma alig reagált. Akkoriban egy borszaküzlet jellegű üzemegységben dolgoztam, a Solo Quinta ott volt a polcon, talán még valamivel háromezer forint alatt; érdekességekre fogékony vevőknek és az átlagnál nagyobb büdzsével rendelkező házibulizóknak rendszeresen ajánlgattam is, de én is időről időre nyitottam egyet. A világ (egyik) legjobb fehérborának éppen nem gondoltam.

Jól kitalált image-termék volt, nem mellesleg profin elkészítve. Angol tulajdonos, ausztrál borász stb. Ahogy azt kell. A román bor sikeréről aztán született itthon néhány, alighanem fizetett promócikk, amúgy meg (tisztesség ne essék szólván) méla kuss. Aki egyáltalán kommentálta az esetet, az persze a hagyományosan jó román-francia kulturális és diplomáciai kapcsolatokat említette, meg hogy hát ez végülis csak egy a sok világverseny közül. 

Mintha nem akarnánk észrevenni, hogy hol keressük a tényleges konkurenciát! Senki nem gondolhatta komolyan, hogy a magyar nagyüzemi borászat, a maga legjobb esetben közepes tehetségű területekről származó, legjobb esetben közepes árú termékeivel a kontinens válasza lesz az újvilág kihívására!”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés