Zéró tolerancia

2014. június 19. 18:25

Lovas István
Facebook
A volt szocialista országokban érvényes nulla véralkohol szint a vendéglátóipart is béklyóba zárja.

„Helmut Kranich (kitalált név) vasárnap egy müncheni vendéglőben feleségével, Jankával ebédelt. Helmut két pohár bort ivott. Majd beültek kocsijukba, hogy még sötétedés előtt Hamburgba érjenek. A lokálpatrióta családfő bajor BMW-jével óránkénti 250 km-es sebességgel száguldott az északi Hansa-város felé vezető autópályán ott, ahol a forgalom engedte. Mindenben betartva a törvényeket. Vére alkoholszintjét tekintve is. A haladási sebességben is, amelyet a német autópályákon nem korlátoznak.

Tóth Elemér (kitalált név) egy szekszárdi vendéglőben vacsorázott barátaival. Nagyon szerette volna megkóstolni a Takler pincészet 2013-as Sillerét, mielőtt folytatja útját Pécs felé. De a nyelvével sem érinthette. Nyugat-Európával ellentétben ugyanis a volt szocialista országokban a megengedett alkoholszint nulla. Ami a maximált sebességet illeti, az 130 km/h a hazai autópályákon.

Mint a Németországhoz hasonló fejlettségű szinten lévő Ausztriában. Mégis, az autóval megtett egymilliárd kilométerenként Németországban fele annyi a halálos baleset, mint Ausztriában. Nálunk ennél is több. Jóval. Mi az oka e rejtélynek?”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 55 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Mi az oka e rejtélynek?"
Nincs rejtély. Egyszerűen nem kellene felcserélni az okot és az okozatot.
Merthogy nálunk éppen a rosszabb statisztikák miatt kell szigorúbbnak lenni. Meg azért is, mert ahogy nálunk egy 50km/h sebeségkorlátozással lehet elérni, hogy az autós lelassítson mondjuk 70km/ha-ra, ugyanúgy a "zéró toleranciával" lehet elérni, hogy max. 1-2 üveg sört igyon, ha vezet.

"Mi az oka e rejtélynek?”

Költői a kérdés.
Míg a német polgár megáll egy pohár bor után, a hazai lenyom még kettőt-hármat. Úgy sem kapják el. Ott lapul a rangját igazoló papír a zsebében.Legfeljebb akkor bukik le, ha megöl vagy 2-3 áldozatot.

Lásd a szlovák nőt. Soha nem kapták volna el, ha nem okoz közlekedési tragédiát.

Nálunk a kocsi státusszimbólum, nyomni kell a gázpedált, hogy azt higgyük, így érvényesülünk.
Máshol már csak szimpla közlekedési eszköz, nem akarnak a szükségesnél jobban kockáztatni vezetés közben.

A balesetek oka nem az abszolút gyorshajtás, és nem a kis mértékű alkohol fogyasztás.
A mindenkori államnak e tilalmak léte pénzbeszedésre ad lehetőséget.

A napokban Nyíregyházán jártam, Debrecen és Nyíregyháza között kitűnő az M3-as, a forgalom gyér, és az urak ott lézereznek, pedig lehetne menni 130 felett nyugodtan.

Pesten a biciklisek lassan és "bátran" behajtanak a pirosba - tisztelet a ritka kivételnek. Őket röntgenezik majd, ha ugyan nem egy fekete autó jön értük.
Nem lézerekre kellene költeni, hanem a balesetveszélyes utakat, csomópontokat átépíteni, a közlekedési szabályokra fittyet hányókat meg minimum 30 nap kényszermunkára küldeni. A jelenlegi helyzet nem vezet kevesebb balesethez.

Na, ne csinálj már úgy, mintha mi kevésbé lennénk felelősségteljesebbek, mint a németek.

Politikusi pótcselekvés, hogy mindent szigorítsunk, mert ez tetszik a plebsnek. Ezért van nálunk zéró tolerancia és ezért ven, hogy valamelyik kereskedelmi tévé drámai hangon tudósít egy balesetről, az idióta politikusok rögtön szigorítják a KRESZ-t. Pedig pl. a gyalogost zebrán elütő autóst addig is elítélték, most legfeljebb a kis- és közepes városok lesznek élhetetlenek a zebránál megálló autók okozta környezetszennyezéstől.

De igaz ez az adócsalókra is. Annyira szigorítják a törvényeket, hogy nem lehet már tisztességesen vállalkozni, ezért az is csalni fog, akinek eszébe se jutna.Egy normális országban.

Hát biztos nem az a rejtély magyarázata, hogy aki bort iszik, az jobban vezet. A magyarázat egyrészt a múlt évszázadokba visz, másrészt a német autópályák és autók színvonalához.

Tóth Elemér pedig igyon otthon bort a vacsorához vagy vezessen a felesége, ha iszik.

A borzalmas közlekedési állapotok (és a baleseti statisztikák, az elmúlt évet kivéve) akkor kezdtek javulni, amikor bevezették a zéró toleranciát, a magas büntetési tételeket és a büntetések átutalásos befizetését. Még arra van szükség, hogy betelepítsék az utakat időnként áthelyezett traffipaxokkal.

Itt csak kőkemény szigorral lehet megfékezni az önző, pofátlan, száguldozó, nyomuló barmokat, akik az ezredforduló idején a zsúfoltabb tájakon a közlekedők harmadát is elérték.

Próbáljuk inkább máshol, ne a közlekedésben. Itt az életünkről van szó.

Több rétegű kérdés.
Sokkal jobb minőségű az utak és a járművek állapota, plusz nem bambulnak a sebességkorlátozás miatt.
Sokkal többet vezetnek és emiatt nagyobb és karban tartott a gyakorlatuk.
Végül valóban csak egy pohár bort vagy sört isznak és akkor nem mennek 250-el.

Baleset azért ott is akad, azok közül akik a fennti feltételeknek nem felelnek meg, de a döntő-döntő többség megfelel.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés