Tállya - IV. Piusz pápa kiválasztottja

2014. július 1. 9:29

Riedl Annamária
Borászportál
Homoky Dorottya erős, akaratos személyisége megjelenik a boraiban is. S ahogy jól áll mindez a fiatal lánynak, ugyanúgy a borainak is.

„Ahogy a kastély várja vendégeit, úgy a Homoky pincészet fiatal kis borásza, Homoky Dorottya is számít az érkezésünkre ezen a délelőttön, így nem váratjuk tovább. A kastélyban látott képek és szobrok elemezgetése közben sétálunk végig Tállya főutcáján, egészen a pincészetig. Dorka néhány éve múlt még csak 20 éves, mégis felnőtteket megszégyenítő határozottsággal, elhivatottsággal és önálló gondolatokkal áll hozzá jövőbeni munkájához a családi pincészetben. Maga választotta ezt a hivatást, ezért a legtöbb esetben a szüleinek sem enged beleszólást az elképzeléseibe.

A nagy múltú család - 1886-tól van jelen a Homoky család a borászvilágban, s a mai napig a család régi területén található a pincerendszer a faluban - 9 hektáros birtokából ma 1,5-2 hektárt mondhat a sajátjának, ahol maga ületet, metsz és szüretel, a borokat pedig úgy készíti, ahogy ő azt kigondolja. Mindezek végighallgatása után nincs más hátra, minthogy a sort egy 2012-es Heténnyel kezdjük. Nevét a Hetény-dűlőről kapta, ami Hegyalja legöregebb dűlői közé tartozik, a maga 1296-os első írásos megjelenésével - a legfrissebb információk szerint. Az édes tónusú, barackos-körtés ízjegyeket felvonultató, szép savszerkezetű furmint és hárslevelű házasítása nagyon is meggyőz bennünket arról, Dorkának nincs mitől tartania egyszemélyes küldetésében. Hiszen a 40% hárslevelű szépen lágyítja a 60% furmintot. Ettől függetlenül a legegyensúlyosabb borának tartja még akkor is, ha magas az alkohol és alacsony a savtartalma. Egy dolgot tehetünk csupán, egyet értünk vele... s érdeklődve várjuk a következő kóstolásra szánt palackot. Ami azonnal érkezik is egy 2012-es Sas-alja furmint személyében.

Csalódásra itt sincs lehetőség. A savak megfelelő gerincet adnak a háttérben megbújó tokaji ásványok ízvilágának, valamint az illatban felfedezhető mézességnek. Ez a bor amennyire hárslevelű, annyira tokaji is. Nagyon. Furminttal megyünk tovább, mégpedig a Nyergesek dűlővel azonos nevet viselővel, 2013-ból. Pajzán nők fülledt éjszakáira emlékeztet a bor illata, ahol a háttérben a friss gyümölcsök erényessége nyugtatja a kedélyeket. Ízében némi zöldfűszer, citrus és alma adja egymásnak a helyet. Kifejezetten kellemes találkozások érezhetők ki a kortyokból, hiszen a tétel fele tölgyfahordóban, másik fele acéltartályban érlelődött, s alig egy hónapja lettek házasítva.

Vajon, mivel lehet mindezt fokozni? – gondolkodom, miközben egy furmint-hárslevelű házasítás, a Hetény-dűlő érkezik a poharamba, a 2013-as évjáratból. DIAM dugó és tokaji üveg, amit legelőször megfigyelek, hiszen így lesznek palackozva majd ezek a tételek, amikor forgalomba kerülnek. A két szőlőfajta találkozása tökéletesen emeli ki a termőhely karakterét, ahol illatban az ásványosság mindent visz. Kóstolva, a 35-40 gr cukornak köszönhetően száraz, kellemesen sós, izmos test és kerek savak a jellemzőek, melyben az ásványosság az utóízben vibrálva érkezik. Homoky Dorottya erős, akaratos személyisége megjelenik a boraiban is. S ahogy jól áll mindez a fiatal lánynak, ugyanúgy a borainak is, melyeknek egyediséget és tüzet biztosít. Vidáman hagyjuk el a pincét, hiszen ha Tokaj Hegyalján élnek még ilyen lányok, márpedig miért is ne élnének, biztosítva van a következő generáció, van értelme az állhatatos munkának.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában