Fontos számomra, hogy Tokajban dolgozhatok

2014. július 15. 19:51

Berecz Stéphanie
Vinoport
Mindig úgy éreztem, különleges lehetőség számomra, hogy Tokajban dolgozhatok. Ha valaki finom száraz bort akar készíteni, figyelnie kell arra, hogy a szőlő kicsit szenvedjen, vagyis ne nedves talajban álljon.

„Nem éltek bennem komolyabb elképzelések a jövőt illetően, amikor idejöttem. Fiatal, végzett diák voltam, aki több szakmai tapasztalatra vágyott, és a szerencse úgy hozta, hogy olyan emberekkel találkoztam, akik fiatalok számára szerveztek külföldi gyakorlatot. (...)

Franciaország még ma is a világ vezető borhatalmának számít. Onnan ide jönni nem számított visszalépésnek?

Mindig úgy éreztem, különleges lehetőség számomra, hogy Tokajban dolgozhatok. Emlékszem egy alkalomra, amikor még a Disznókőnél dolgoztam, és részt vettünk egy olyan, Franciaországban megrendezett nemzetközi borbemutatón, amelyen a világ vezető pincészetei voltak jelen. Ezen pincészetek képviselőit pedig leginkább a mi, tokaji boraink érdekelték, és ez már akkor is azt bizonyította, hogy Tokaj mekkora fontossággal bír. Olyan szakemberek jöttek az asztalunkhoz egymás után, akik már nagyon sok nagyon jó bort kóstoltak, és őszinte meglepődés volt rajtuk tapasztalható. Ez a nap fontos megerősítést jelentett számomra. (...)

Milyen összefüggés állapítható meg ebből a hárslevelű és a termőtáj kapcsolatáról?

Elgondolkodtató volt, hogy az 1992-2002 közötti időszakban telepített területekre az volt hagyományosan a jellemző, hogy felül, a szárazabb területeken volt a furmint, lent, a nedvesebb talajon pedig a hárslevelű. Mindez indokolt az aszútermelés szempontjából, mivel intenzívebben szaporodik a botritisz az alsó területeken.

A másik indok, amit gyakran említettek a kollégák az az, hogy a hárslevelűnek valóban nagyobb a vízigénye, mint a furmintnak. Nem viseli jól a szárazságot, a szikárabb, kövesebb talaj nem megfelelő a számára. A száraz bor termelése szempontjából azonban nem előnyös  az alsó terület választása.

Ha valaki finom száraz bort akar készíteni, figyelnie kell arra, hogy a szőlő kicsit szenvedjen, vagyis ne nedves talajban álljon. A lösz gyorsan átengedi a vizet, így lehet, hogy jobban illik a száraz borokhoz. Ugyanakkor sok szempontot figyelembe kell venni, például a löszföldben lévő mész mennyisége is jelentős befolyást gyakorolhat az összképre.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában