Hol tart 2014-ben a Királyudvar?

2014. szeptember 8. 12:20

Ripka Gergely
Táncoló Medve
Olyan koravén jegyek érezhetők száraz boraikon, amik egyrészt indokolatlanok (az eddigi árszínvonal mellett), másrészt az értelmezhetőség határán kívülre sodorják a borokat.

„Egyre kevésbé tudok/tudunk szemet hunyni a tény fölött, hogy a tavalyi és sajnos az idei kóstolón is belefuthatott a nagyközönség »nehezen értelmezhető« fiatal tételekbe. Számomra tehát a legnagyobb kérdés, hogy a történelmi jelentőség után képes lehet-e egy birtok megújulni tizenöt év után? Olyan mintha, a régebbi boraikat jobban szerettem volna, s újabban már az édeseket kóstolva is volt, hogy csak pislogtam.

Sajnos nem az áhítattól.

Bizony olyan koravén jegyek érezhetők néha a Sec-eken, amik egyrészt indokolatlanok (az eddigi árszínvonal mellett), másrészt rendszeres felbukkanásukat eddig még hajlamos voltam elnézni, de mostmár tényleg az értelmezhetőség határán kívülre sodorják sajnos a borokat. Minden tiszteletem a pincéé, de sajnos bizonytalan, oxidációra utaló jegyek már a 8-as Secen is érezhetők voltak (igaz, nem fiatal korában), de zavaróan megjelent fiatalon a 9-es és 11-es Lapis Hársban, a 8-as aszúkban. A 9-es és 12-es borokban érdekes módon általában nem annyira (bár egy éve nem kóstoltam őket), ám amint látni fogjuk, alább a 13-asokban már egyenesen uralkodóvá vált a sherry, a száraz szamorodni és egy zavaró oxidált jegy.

Fél éves boroknál?!

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában