Csobánc

Tíz év tanulságai: Villa Tolnay 2013-as premier

2015. január 30. 12:46

Írta: Jenei Balázs
Tíz éve készít bort a Villa Tolnay a Csobánc-hegyen, ennek alkalmából a 2013-as, hamarosan debütáló borokon keresztül néztünk be múltba és jövőbe. Nem lesz oka panaszra a balatoni borok kedvelőinek.

A Villa Tolnay pincészetet nem igazán kell bemutatni a borkedvelőknek. A svájci Philip Oser 2004–ben vásárolta meg azt a Csobánc-hegyi villát, amiben a II. világháború idején Tolnay Klári színésznő lakott. Ezért a pincészet számára a 2014-es év sok izgalmat tartogatott, hiszen 10 éves lett a pincészet, valamint a névadó, Tolnay Klári is éppen 100 éves lett volna tavaly, aminek kapcsán emlékévet hirdettek a pincénél, és komoly felújításba kezdtek. A sok teendő mellett persze a bor volt az első: palackba került a 2013-as évjárat, aminél a felújítás miatt kisebb logisztikai nehézségekkel is meg kellett küzdeni, azonban a végeredmény magáért beszél. 

A 2013-as évjárat hordós fehérborait a pincészet birtokigazgatója, Nagy László mutatta be szűk körben a Képzeld el borbárban január 21-én. A tételek egyelőre még nincsenek kereskedelmi forgalomban, húsvét környékén tervezik piacra dobni őket. Pedig az acéltartályos, Tavasz-széria tételei már elfogytak az évjáratból, de ez is mutatja, hogy a pincészetnél a minőség az első számú szempont, és igyekeznek hosszabb távon gondolkodni. Ezért a felújítások mellett komoly változások lesznek még a pincészetnél egyéb téren is. De erről majd kicsit később. Nézzük inkább a borokat!

Elsőre mindjárt egy bónusz borral nyitottunk, mégpedig a pincészet 2013-as kéknyelűjével. A Csobánc lábánál van egy 1,5 hektáros terület kéknyelűvel és budai zölddel, amit a pincészet művel. Jó években leszedik, a gyengébbekben fent hagyják a termést. És ezzel el is érkeztünk a fajta legnagyobb problémájához, ami nem más, mint az érzékenysége. Nagyon optimális időjárás és termőhely szükséges neki, valamint kis túlzással nehezen készíthető belőle két hasonló bor. Nagy László szerint eddig a termelők sem tudták megfogalmazni, hogy mi is a kéknyelű, ezért nem is szerencsés egyenlőségjelet tenni a Badacsony és a kéknyelű közé. A Villa Tolnay kéknyelűje többszöri fürtválogatás után egy napot töltött a présben, majd 24 órás ülepítés után csak a színmustot erjesztették, egy kicsit seprőn tartották, és augusztusban palackozták. Illatában sok zöldfűszer, rengeteg citrus és ásványosság van. Az ízében is a zöldfűszerek és sok citrusosság jelenik meg a jó savaknak köszönhetően. Emellett a kortyban is megjelennek az ásványok, ez pedig kellően szikárrá teszi azt. Erős nyitás, szép tiszta kéknyelű, moderált, 12 százalékos alkohollal.

A második bornak a testvérével már találkozhattak a borfogyasztók, hiszen a Sabar Borház, ahol Nagy László a borász, már korábban kihozta a 2013-as sauvignon blancját. A két bor ugyanabból a szőlőből készült, azonban a Sabarnál a borász egy olyan élesztőt használt, ami kicsit előtérbe helyezi a trópusi gyümölcsöket, ezzel szemben a Villa Tolnaynál neutrális az élesztő, ami igaz minden Villa-borra. Ez egyébként érződik is, hiszen a kóstoló után pár nappal kibontott Sabar-bornál dominánsabbak a gyümölcsös jegyek, és egy kicsit lomhább is, mint a Villánál készült társa.

A Bács-hegy déli fekvésű Feketebács-dűlőjéből származó boroknál további különbséget jelent az érlelés: míg a Sabarnál a tétel 2/3-a négy hónapot volt 500 literes Stockinger-hordókban, a másik része pedig hűtött acéltartályban, addig a Villa bora 750 literes Stockingerben volt. A bor illata elegáns, nem a megszokott tolakodó sauvignon blancnal van dolgunk. Rengeteg zöldfűszer jellemzi az illatot, ahogy a kortyot is, és a hosszabb hordós érlelés is jót tett neki. A korty egy kicsivel lehetne koncentráltabb, és egy pici kesernye is van benne zárásként, de az nem zavaró. Aki ki szeretne lépni a bodzás, csalános sauvignonok világából, tegyen majd egy próbát vele.

Napozz Holddal

A kóstoló számomra talán legizgalmasabb része ezután jött. Mégpedig azért, mert a következő borok közül néhányat már volt szerencsém kóstolni decemberben, amikor a Városligeti Műjégpályán szervezett a Balatoni Kör kóstolót. Az akkor kóstolt zöldveltelini, olaszrizling, és rajnai rizling még nem igazán heverték ki a palackozást. Most viszont ennek a fásultágnak nyoma sem volt egyik bornál sem. Elsőként a zöldveltelini került a poharunkba, azonban mellette két másik hordós zöldveltelini is készült a pincénél. A trilógia a Nap, Hold, Föld nevet kapta, az elnevezés a szándék szerint utal a bor szüreti időpontjára, illetve készítési módjára is. 

A Naphoz szeptember 27-én szüretelték a szőlőt, klasszikusan a reggeli órákban. A szőlő azonnal préselve lett, 24 órás ülepítést kapott, majd 750 literes Stockingerekbe került erjedésre és érlelésre. Elegáns, de fiatal, illatában a rétegzettség jellemzi, finoman jelenik meg a fehér virágosság, kis zöldfűszeresség, borsosság. Az ízben is hasonló jegyeket mutat a bor, csak talán még több részlettel, ásványokkal. Remek savai vannak.

Az apró részletek bora, ahogy a Hold névre hallgató testvére is. Szeptember 25-én, teliholdnál 22 és 3 óra között szüreteltek 100 láda szőlőt, ami utána 18 órát pihent a présben, majd a préselés után 24 órás ülepítés és a már megszokott Stockinger hordók következtek. Az illata kicsit visszafogottabb, mint a Napé, amelyé számomra élesebb, feszesebb. Az ízben is lágyabb, nem olyan sok aromája van, még picit fejlődnie kell szerintem, de ennél a két bornál a kóstolótársakkal együtt komoly dilemmában voltunk, hogy melyik is van szebb állapotban, hiszen két rendkívül hasonló tételről van szó.

Én a Napot választanám most, mások a Holdat jobban szerették, mert az osztrákosabb stílust képvisel. Meg kell kóstolni mindkettőt, és a harmadik társukat is, a Földet, ami meglehetősen szokatlan eljárással készült. Mármint, ha fehérborról beszélünk.

Egy Stockinger hordó alját kiszedték, fejre állították, és abba beledarálták a cefre 30 százalékát. Ebben kezdett erjedni a bor, majd 20-30 gramm cukornál kivették ebből, és a már megszokott 750 literes hordókba került, hogy abban erjedjen ki és érlelődjön. Illatban nem a cizelláltság, sokkal markánsabb fellépés jellemzi, mint a korábbi két bort, sokkal több zöldes jeggyel. A korty tanninosabb, testesebb, sok ásvány van benne, és a korábbiaknál édesebb ízhatást kelt. Ennek nincs még olyan fókusza, mint a másik kettőnek, de még sokfelé viheti az útja. 

A két vezető fajta

A pincészet olaszrizling borait a fajta legjobbjai között szokás számon tartani, és a kóstolón az is kiderült, hogy ez részben a különleges szőlőnek is köszönhető, ami a Panoráma-dűlőben található. Az ott található 50 éves olaszrizling ültetvény sokkal korábban érik, a fürt kellően szellős, a bogyói apróbbak, és a gyümölcse Nagy László szerint rendkívül édes, és finom. A bor illatában citrusok, kevés virágosság, mineralitás, és érintésnyi csonthéjas gyümölcs fedezhető fel. A korty a zöldveltelinik után kicsit lágyabb savval operál, de ez egyáltalán nem baj. Zamatos és jól iható, gyönyörű virágokkal, zöldfűszerekkel, ásványokkal, pici, jól eső kesernyésséggel. Nagyon klassz olaszrizling, nem véletlenül a pincészet egyik fő fajtája.

A másik kiemelt a rajnai rizling, amiben ismét nem kell csalódnunk. A pincészet rajnai ültetvénye pfalzi és rheingaui klónokat tartalmaz. Már az édeskés, gyönyörűen cizellált illata is magával ragadó a bornak, amiben rengeteg gyümölcs, fehér virág, és ásványosság van, szinte érezni lehet a köveket. Kitűnő szerkezet jellemzi, a nyolc gramm maradékcukor remekül áll neki, nagyon jó inni. Ebben segítik az ízjegyek is, amiben virágok, citrusok, ásványok kavalkádja van egy kis körtésséggel. Remek bor, a magyarországi rizlingek egyik legjobbika.

A dilemma – a chardonnay

A sor végére a pincészet chardonnay-ja került, ami esetén több szempontból is lehet dilemmáról beszélni. Miután megkóstoltuk a bort, többeknél felmerült, hogy vajon jó helyen volt-e a sorban, a 300 és 500 literes hordókban érlelődött bor. Illatában főként hordó fűszerekkel operál a bor, vajassággal. Az ízben is szép vajasság, hordós jegyek jellemzik, krémes az egész bor, de nincs olyan cizelláltsága, mint a korábbi öt tételnek. Ennek ellenére ez egy abszolút szerethető bor, nehéz lett volna jól elhelyezni a sorban a „mássága” miatt, de értem miért a Villa egyik legkedveltebb tétele. 

Azonban a dilemma nem csak ez ezzel a borral kapcsolatban, hiszen elképzelhető, hogy a fajta kikerül a Villa Tolnay szortimentjéből, annak ellenére, hogy Philip Oser és Nagy László többször szokott kóstolni Burgundiában tanulmányúton.

Mert amellett, hogy a pincészet 10. évjárata remekül sikerült, az elmúlt 10 év kísérletezgetései után a pincészetnél úgy döntöttek, érdemes csökkenteni a fajtaválasztékot. Így négy vagy öt fehér fajta marad a Villánál: a zöldveltelini, a rajnai és az olaszrizling, esetleg a chardonnay, és képbe kerül a furmint is, ami mind a fajta, mind a pincészet kedvelőinek egy izgalmas hír lehet. A vörösöknél is váltás lesz, hiszen ott is a pinot noirra, valamint a kékfrankosra kerül át a hangsúly.

Ebből is látszik, hogy a jelenleg 21 hektárnyi területtel rendelkező pincénél hosszú távon gondolkoznak, és komoly elképzeléseik vannak. Reméljük az elkövetkező 10 év is legalább ilyen sikeres lesz a Villa Tolnaynál, mint a 2013-as évjáratuk, és akkor a balatoni borok kedvelőinek nem lesz oka panaszra.

Legalábbis ha a Csobáncról származó bort keresnek, biztosan nem.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában