Kihozni 2014-ből, amit lehetett

2015. július 2. 8:52

Homoky Dorottya
Körülbelül egy éve kezdett el egy fiatal házaspár Balatonfüreden borászkodni, így rögtön a nehéz 2014-es évjáratot fogták ki. Nemrég megmutatták nekünk öt új borukat: az érdeklődésünket rögtön felkeltették, hiszen amit lehetett, azt kihozták az évjáratból. Homoky Dorottya írása.

Az alig egy éves balaton-felvidéki Zelna Borászat Budapesten mutatkozott be első évjáratával. A 2014-es nehéz évből kihozták a maximumot, ami elsőre nem kicsit szép teljesítmény, szóval rögtön felkeltették az érdeklődésemet.

A fiatal házaspár, Lukács Lilla és Barabás Barna 2014 januárjában kezdték a szőlővel való munkát. Mint mesélték régóta gondolkoztak már saját birtok alapításán, hiszen Barnának szőlész-borász a végzettsége. „Végül a nagypapám indított el minket, megmondta, hogy bele kell vágnunk, és neki nem lehetett ellent mondani” — meséli Lilla. A kezdeteknél aztán a teljes család mögéjük állt.

Jelenleg 8 hektárt művelnek, melynek egyik fele Balatonfüreden a Farkó-kő-dűlőben, másik fele Balatonszőlősön a Csiten-dűlőben található. A Farkó-kőben olaszrizling, merlot és cabernet sauvignon, a Csitenben pedig szürkebarát, merlot és zweigelt van. A borászatuk Balatonfüreden lett kialakítva. A birtokon van három állandó segítségük, akik a szőlőt és a pincét felügyelik.

A tavalyi évvel nekik is sok nehézségük volt, de mivel a szüretet viszonylag későn kezdték el, ezért a szőlő jól be tudott érni, és így a boraik is tartalmasabbak lettek. A nehéz évjárat nem vette el a kedvüket. A kóstolón nagyon lelkesen meséltek a borokról, magukról és a terveikről. Ha ezzel a szeretettel és lendülettel folytatják a munkát, akkor sok-sok szép és egyedi tételt várhatunk még tőlük. Főleg, ha még az időjárás is úgy akarja. 

Nekem a kóstolt borokban az tetszett a legjobban, hogy mindegyik egy külön egyéniség volt. Megtaláltam mindig bennük azt az egyediséget, amit szeretek és keresek egy borban. Lehet, idővel ez lesz majd a Zelna-stílus.

*

Zelna Rosé 2014

A Csiten-dűlőből származó zweigelt és a merlot teljes terméséből rosét készítettek. A tervezett vörösbor nem készült el, mivel úgy ítélték, hogy ehhez nem tudnak megfelelő alapanyagot szüretelni. Viszont így egy válogatott, tartalmas, komplex rozét kaptunk. Illatban érett barack, kis eper, cseresznye. Ízben is ezek az érett gyümölcsök vannak előtérben. Érett savak, szép szerkezet és tartalom, hosszú lecsengés, a végén grapefruit, érett citrusok.

Pinot gris 2014

Két fehér fajtából, a szürkebarátból és az olaszrizlingből készítettek egy teljesen reduktív és egy-egy hordós dűlőválogatást is. A reduktív szürkebarát nagyon friss, üde bor. Éles savérzet, de érett savak vannak benne. Sok citrus, grapefruit, kis barackmag és mandula is jön, mintha egy kis héjon áztatás is lett volna.

Olaszrizling 2014

Az olaszrizlinget viszonylag későn, október közepén szüretelték, hogy a szőlő be tudjon érni. A mustfokok 20-21 körül alakultak. Ez is teljesen reduktív. Illatban a késői jegyek jönnek, érett barack, barackmag, virágok, kicsit az alkohol is. Ízben sok virág, gyógynövények, érett narancs és alma, mandula. Jobban érződik az alkohol, kicsit a végén ki is lóg, de a magas savak még egyensúlyba tudják hozni.

Csiten pinot gris 2014

Dűlőválogatás, ami már hordóban is érlelődött. Light pörkölésű 500 literes Trust-hordókat használnak. Szerencsére nem sok a hordó. Ízben gyógynövények, kis hordófűszeresség, érett barack, a végén naracs és ásványosság. Szép, tiszta ízek, jól vezetett korty, kevésbé hosszú, a végén egy kicsit elbizonytalanodik.

Farkó-kő olaszrizling 2014

A reduktív olaszrizling hordós, dűlőválogatott párja. Illatban vanília, sok virág, kis vajasság. Ízben klasszikus olaszrizling, barack, alma, virágok, kis mézesség. Hosszú, ásványos, a kortyot friss citrusok és mandula zárja. 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés