Trilógiák - Tokajbéli víg napjaim 3.

2015. július 17. 6:40

Írta: Jenei Balázs
Mennyi idő megírni egy nap élményeit? Lehet-e édesebb egy szamorodni egy aszúnál? Tényleg van Tokajban egy sor rkatsiteli? Ez a kérdések napja, de szerencsére megvannak rájuk a válaszok.

Jenei Balázs tíz napig a tokaji borvidéket járja. Úgy döntöttünk — és azt reméljük —, hogy az olvasó számára is érdekesebb, ha élményeit naponta adagolva közöljük, már eleve a napló, mint műfaj miatt is, ami sokkal személyesebbé teszi az egészet. A bejegyzéseket a Tokajbéli víg napjaim címke alatt gyűjtjük. Jó olvasást!

*

3. nap – 2015. július 15. szerda

Bár naplómnak még csak a harmadik napján járok, már most látom, nem egyszerű vállalás minden nap leülni, és leírni az aznap tapasztaltakat. Ez persze több mindennek köszönhető: a sok programnak és látnivalónak, a boroknak és az ismerősöknek, akik a legkevésbé sem örvendenek, ha elvonulok az esti borozásból naplót írni. Ilyen móka ez.

Lépjünk is túl a közhelyes és unalmas panaszaimon, és térjünk rá a mai történésekre, mert volt belőlük bőven. Reggel elhagytuk Tállyát, és átmentünk Mádra, ahol az Első Mádi Borházban megreggeliztünk. A házi májas nagyon jó ízű volt, a friss meleg kenyérrel remekül passzolt. Amíg a reggelink majszoltuk, megérkezett hozzánk Balassa István, akivel a délelőtt folyamán megnéztük pincészete szőlőinek egy részét, így Mád dűlői között kanyarogtunk egy sort. A dűlőtúra nem meglepő módon a Nyulászó-dűlőn keresztül a Szent Tamás-tetőre vezetett először, ahonnan kiindulva a dűlőutaik rázós kanyarjait végigpattogva István megmutatta azokat a területeket, amelyeket épp most újít fel, vagy ahonnan a későbbiek folytán kóstolt borai származnak. A túra során megtapasztalhattuk, hogy mennyire gazdag a tokaji dűlők kőzetvilága, hiszen az andeziten keresztül, a kvarcon át a riolitig, és azok különböző formájáig mindennel találkoztunk az eltérő termőtalajokon, sőt néhol még obszidiánt is lehetett találni.

Az Első Mádiba visszatérve István hét borát mutatta meg, amelyből a legérdekesebb a Betsek-dűlő három különböző altalajú részéről származó furmint volt. Egymás mellett kóstolva a három tételt azonnal érezni lehetett a különbségeket már illatban is, holott a készítési mód azonos volt. Az andezitről származó bor illata kőporos és visszafogottabb volt, a kvarcé rendkívül intenzív ananászos-sárgadinnyés és mégis elegáns, míg a riolité nagyon zöldfűszeres, mézzel és trópusi gyümölcsökkel. Ezek a különbségek az ízben is rendkívül érezhetőek voltak.

A további három bor három szamorodnit takart, amelyet István nemrég töltött le, így még kissé fedettek voltak, azonban még ebben az állapotukban is nagyon gazdagok voltak. A borokban nagyon magas, 160 és 240 gramm közötti a cukor, azonban így is egyensúlyosak. Később, borászokkal kóstolva a bort a szakemberek abban mind egyetértettek, hogy ezek jó borok, kérdés, hogy szerencsés-e az, ha szamorodnik aszúkat meghaladó cukortartalommal és beltartalommal kerülnek forgalomba. 

A kóstoló lezárását a tegnapitól homlokegyenest eltérő gasztroélmény adta a borház marhapofájával, ami zseniálisan omlósan volt elkészítve, és emellett nagyon baráti áron, 1800 forintért adták. A borház remek hely, egy ehhez hasonló helyre mindegyik fontosabb borvidéki településnek szüksége lenne.

Mádról át Tokajba

Mád után Tokaj felé vettük az irányt, ahol a Szerelmi pincesoron Bodó József várt minket. A Bott pince egyik fele, aki a szőlészetet viszi, megmutatta nekünk a Teleki-dűlőt, ahonnan csodás kilátás nyílik a Hétszőlő pincészet szőlőire. A dűlőben néhány bort is kóstoltunk, így már akkor megmutatkozott, hogy a Bott pince borai nem véletlenül sokak számára etalonok Hegyalján. A borok egyensúlyosak, jó őket inni, mégis rendkívüli komplexitás jellemzi általában őket a moderált alkohol mellett.

Nem volt ez máshogy az általunk kóstolt tételeknél sem, amelyek közül a 2013-as száraz tételek mellett kiemelkedett a 2013-as aszú, amely fiatal kora ellenére az egyik legemlékezetesebb aszúélményem volt eddig idén, és frissessége ellenére közel áll a tökéleteshez. A pincészetnek jelenleg bora nincs is forgalomban a nagy kereslet és a 2014-es év miatt, de hamarosan forgalomba kerülnek a szamorodnik, amelyek nem fognak csalódást okozni a műfaj kedvelőinek.

A nap végszavát a Paulay Borház Verebes-dűlőjében tett kirándulás, illetve egy Béres Lőcse-furmint vertikális sor adta. A borház Verebes-dűlője rendkívül meredek, 30-35 fokos lejtésű, így a tetejéig felmászni koránt sem volt egyszerű. Mikor felértünk, megérdemeltnek éreztük a dűlőből származó 2012-es furmintot a kilátás mellé, hiszen a távolban jól látszódtak Mád dűlői, illetve az előttünk kanyargó Bodrog látványa sem hagyott kívánnivalót maga után. A dűlő érdekessége egyébként az a fajtagyűjtemény, amiben például a grúz rkatsiteli szőlőfajta is megtalálható, de a régi magyar fajták közül is kaptak egy sort az ültetvényben.

Az éjszakába nyúlóan 2003-tól 2013-ig egy-két évjárat kihagyásával végigkóstolt Béres Lőcse-sor rengeteg meglepetést tartogatott. Rendkívül örültünk, amikor 8-10 éves borok kiváló állapotban, frissen, vitálisan kerültek a poharainkba, amelyeket öröm volt inni. Amikor ilyen kicsit korosabb tételekkel találkozunk, mint tegnap, illetve ma, azért jó látni, hogy a furmint képes szépen érlelődni a palackban. 

Remek borokat ittunk ma, holnap kiderül, Tarcal mit tartogat számunkra. Folytatjuk!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában