Napló

Lecsónap - Tokajbéli víg napjaim 4.

2015. július 18. 9:58

Jenei Balázs
Mandiner
A csütörtöki napot lecsóval foglaltuk keretbe, hiszen a Paulay Borháznál ez volt a reggelink, míg a Gizella Pincénél ez volt vacsoránk. Közte azonban remek hangulatban bejártuk Tarcal dűlőit, megkóstoltuk a Kikelet pince és a Degenfeld Szőlőbirtok borait, valamint megnéztük a borvidék egyik legmodernebb új pincéjét.

Jenei Balázs tíz napig a tokaji borvidéket járja. Úgy döntöttünk — és azt reméljük —, hogy az olvasó számára is érdekesebb, ha élményeit naponta adagolva közöljük, már eleve a napló, mint műfaj miatt is, ami sokkal személyesebbé teszi az egészet. A bejegyzéseket a Tokajbéli víg napjaim címke alatt gyűjtjük. Jó olvasást!

*

4. nap – 2015. július 16. csütörtök

A hajnalig tartó mulatozásnak mindig megvan a böjtje, ha másban nem, hát abban, hogy kevesebbet alszik az ember. Kis csapatunk ezért nem túlzottan sok alvással és egy életmentő lecsóval ugrott neki a tarcali napnak. Kezdésnek a Gizella Pince borászával, Szilágyi Lászlóval mentünk ki a Kastély-dűlőbe, ahol épp a hozamkorlátozás műveletei folytak. A munkába mi is beálltunk egy kicsit, ami felettébb vicces volt, hiszen mi egy vessző esetén gondolkoztunk annyit, hogy melyik fürtöt hagyjuk fent, mint a rutinosak egy tőke esetén. Azt azonban jó volt megtapasztalni, hogy mekkora szerepe is van annak a csapatnak, amelyik a fürtleválogatási munkát végzi, hiszen ők döntik el, szeptember-októberben milyen fürtöt is fog a borász szüretelni. A móka mellett persze azt is érdekes volt látni, hogy milyen eltérések vannak az egyes tőkék között a nevelt fürtszám és a fürtök, valamint a bogyók mérete és formája között.

A Gizella Pince első emberével ezután átmentünk a pincészet első számú dűlőjébe, a Szil-völgybe, ahol az elmaradhatatlan szelfi nem maradhatott el. Ahogy mentünk egyre magasabbra a dűlőben, nagyon szépen meg lehetett figyelni, miként fogy el a termőréteg, emellett a kilátás is pazar volt a Kopasz-hegy első osztályú területeire, valamint a Patkó-tóra.

Innen indultunk tovább Tarcalra a Tokaj Kikelet pincéhez, ahol Berecz Stéphanie várt minket. A 2014-es Borászok Borászával először megnéztük a község új látványosságát, a Jézus-szobrot és persze a bányatavat, amely egy eldugott gyöngyszeme a borvidéknek. A túra fontosságát valójában az adta, hogy Stéphanie néhány dűlőjén keresztül megmutathatta, milyen változatos a Kopasz-hegy alapkőzete. Pár megfelelő követ ő is eltett a gyűjteményébe. Azt is megtudtuk tőle, hogy még kőzeten belül is hatalmas eltérések vannak: nem ugyanolyan a tállyai, illetve a tarcali dácit színe.

A kóstolócsapatunkat egyébként sem neveztem volna délelőtt búskomornak, azonban Berecz Stéphanie-val és férjével, Zsolttal kóstolni különleges élményt jelentett az újonnan elkészült kóstolóhelyiségben. A házaspár állandó csipkelődései rengeteg nevetést okoztak, a jó hangulatot pedig a légiesebb, jó ivású, mégis elég tartalmas és izgalmas Kikelet borok garantálták. Külön öröm volt megkóstolni a 2014-es borokat, amelyek az eddigi legszebbek voltak az általam kóstoltak közül.

A Kikelet meglátogatása és néhány palack bor megvásárlása után a Degenfeld Szőlőbirtokra mentünk, ahol a kastélyban megebédeltünk, majd a borász, Ujvári Vivien vezetett minket körbe. A fiatal borászhölgy harmadik éve irányítja a szőlőbirtok borászati munkáit, és az, ahogyan egy-egy borról, illetve az általa alkalmazott technológiai eljárásokról mesélt, azt mutatta, hogy jó döntés volt a birtokvezetés részéről, amikor őrá bízták a Degenfeld-borok készítését, illetve azok minőségi szintjének emelését. Itt is jó volt látni, hogy ki lehet hozni 2014-ből jó ivású, de tartalmas bort is: a pincészet Zomborka-dűlőből származó furmintja, amiről a Furmint Február után is írtam, ilyen. A Degenfeld-birtoknál egyébként hamarosan bárki indulhat dűlőtúrára, mivel kiépítés alatt áll a pince dűlőútvonala, illetve felújítják a Terézia-kápolnát is, amely a kastélyhoz hasonlóan jelképe a szőlőbirtoknak.

A Degenfeld modern feldolgozója után Bai Istvánnal a Dereszla pincészet testvérpincéjéhez, a Chateau Henyéhez tartottunk a Henye-dűlőbe, amely szinte űrtechnikát képvisel, így elhűlve hallgattuk végig István körbevezetését.

A nagyon tudatosan felépített és megtervezett borászati üzemben képesek többek közt élesztőkísérletek elvégzésére, de a fő célt a megfelelő tokaji pezsgő nagy mennyiségben történő elkészítése jelenti. Az üzem körbejárása után átautóztunk a Dereszla pince Poklos-dűlőben lévő területeihez, ahonnan nagyon jó a kilátás, és emellett remekül megfigyelhető volt a távolból, hogy melyek azok a táblák a dűlőn belül, amelyet valóban gondoznak, és tényleg magas minőségű bor készítésére alkalmas szőlőt szeretnének onnan szüretelni. Félelmetes volt látni azt a különbséget, hogy miként néz ki egy gondozott és egy elhagyott, vagy legalábbis nagyon kevéssé gondozott szőlő. Látszott, hogy amelyik területet szépen gondozzák, ott sokkal előrébb tart a gyümölcs fejlődése, és a nem gondozottnál kérdéses, hogy egyáltalán beérik a nagy mennyiségű termés ebben a száraz évben. Azonban abból jó alapanyag biztosan nem lesz. 

A nap lezárásaként a Gizella Pincénél főzött lecsót Szilágyi László és országos cimborája, Balassa István. A két jóbarát lecsója remekül sikerült, amely mellé megnéztünk néhány 2013-as bort is, amelyek nagyon szép formát mutattak. A Szil-völgy 2013-as házasítása ismét megmutatta a lösz erejét, és hogy miért lehet szeretni a tarcali dűlőket. Sőt később egy 2014-es Barát-dűlős hárslevelű is előkerült, amely jelenleg még nincs piaci forgalomban, de ismét bebizonyította, hogy lehetett 2014-ből is remek bort készíteni. A lecsó és a borok mellett újra előkerült a szamorodni témája, valamint további kérdések is, mint például miként lehetne egységesebbé tenni Tokajt, hogyan lehetne megváltoztatni a szabályozást, miért nem érkezik pénz a borvidékre. 

De ezekről majd máskor írok, holnap Mádon indul a reggel. Folytatjuk!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában