Napló

Egy nagy, egy kicsi - Tokajbéli víg napjaim 9.

2015. július 23. 12:20

Jenei Balázs
Mandiner

Hatalmas tartályok, építkezés, megújulás, fel sem fogható számok. A Tokaj Kereskedőház méretei teljesen mások, mint amihez szoktam. Lehet enni jó halat is Hegyalján, és az Erzsébet pincénél is egyre inkább minden a helyére kerül.

Jenei Balázs tíz napig a tokaji borvidéket járja. Úgy döntöttünk — és azt reméljük —, hogy az olvasó számára is érdekesebb, ha élményeit naponta adagolva közöljük, már eleve a napló, mint műfaj miatt is, ami sokkal személyesebbé teszi az egészet. A bejegyzéseket a Tokajbéli víg napjaim címke alatt gyűjtjük. Jó olvasást!

*

9. nap – 2015.július 20. kedd

Az egész utazásomat szinte keretbe sikerült zárni azzal, hogy az utolsó pincejáró napon megnéztük a Tokaj Kereskedőházat. A legkisebbektől a legnagyobbig elég sok helyen voltam, és persze még ugyanennyi napot lehetne pincejárással tölteni a borvidéken, de valamiféle kép azért kialakult a méretekről és a számokról. A Kereskedőháznál ezeket mind el kell felejteni, itt minden sokkal nagyobb, és mindenből sokkal több van. Fel sem lehet fogni azt, amikor Áts Károllyal arról beszélgetünk, hány hektoliternyi új hordós kapacitásra lenne szüksége. Itt teljesen másak a léptékek.

A pincészet főborászával végigjártuk a nemrég megépült tartálycsarnokot, és azt is láttuk, hogyan folyik az építkezés a telephelyen, illetve már a szüreti előkészületek is megkezdődtek Tolcsván. A borásszal tartályokból a késői furmintot és a késői hárslevelűt is megkóstoltuk, mindkettő nagyon szép tiszta, jól kortyolható, könnyedebb édes bor.


Más méretek...

A kóstolás közben Áts Károly arról is beszélt, hogy az a céljuk, hogy tokajiként csak olyan bor kerülhessen forgalomba, ami magas minőséget képvisel, és aminek a szőlője is elért egy bizonyos mustfokot. Ami ezt nem éri el, azt megfelelő technológiával, zempléniként lehetne forgalomba hozni, másfajta kiszerelésben, azonban fontos, hogy ennek is hibátlan bornak kell lennie. Áts elképzelésében ez jelenti azt a megfelelő minőségű alapot, ami segíti azt, hogy kiemeljük a tokaji borokat. Ahogy megkóstoltuk a pincészet zempléni borát, megértettük, hogy a borász pontosan mire gondolt: alacsonyabb alkohol, egyszerű, de tiszta bor.

A borásszal kóstolva a 2014-es száraz cuvée-t, illetve a félszáraz sárgamuskotályt arról beszélgettünk, hogy ezeknek a boroknak a stílusát még picit csiszolni kell úgy, hogy azt a nemzetközi piacokon elfogadják. Nagyon pici az a rés, ahol még be lehet jutni újfajta borral a piacra, és ezt kell majd növelni folyamatosan. A fent említett két bor egyébként teljesen rendben van, ízesebbek, többrétegűek, mint a zempléni, könnyen érthető és érezhető a kettő közti különbség. A borok önmagukban is megállják a helyüket, azonban nem vetnének meg egy kis szódát sem. Nagy kár érte, hogy még mindig nem került piacra. Talán a szüretelőknek már ez lehet a védőitala.


Aszúval teli hordók

Az üzem bejárása után átmentünk a Szegiben lévő pincébe, ahol az aszúk hordós érlelése folyik. A hatalmas, többszintes pincerendszerbe mikor beléptünk, mindenütt csak aszút láttunk. Hihetetlen mennyiségek. Áts Károllyal a pincészet új időszakának aszúit, a 2013-asokat és a 2014-eseket néztük meg. Volt, amit többször is, csak másfajta hordóból: rendkívül sokat számít az, hogy melyik kádár készíti a hordót, hiszen van, amelyik esetén szebb az illat, azonban picit leül, ellaposodik a bor, míg a másiknál az íz gazdagabb. Emellett persze a pörkölés sem mindegy, és érezni, mikor volt egy hordó erősebben pörkölve, mivel az intenzívebben is jelenik meg egy aszún. Izgalmas volt látni a hordók közti különbségeket, és azt is jó volt látni, hogy a Kereskedőház aszúi végre magas minőséget képviselnek.

A Kereskedőháznál tett látogatás után egy kis idegenvezetéssel elmentünk a Tisza partjára, sült halat enni. Az Üvegtigris 5 – aka Tímári halsütőt nem könnyű megtalálni, ide csak helyiek vezetésével lehet eljutni. Nem véletlenül, hiszen itt tényleg friss a hal, és olyan ízű, amilyennek lennie kell, az otthoni szombati családi ebédekre emlékeztetett a sült hal íze, mivel olyankor mindig hal van Baján.


Egyszerűen nagyszerű

A süllő gyönyörűen kagylósodik, nagyon tiszta ízű, tökéletesen van átsütve, és rég láttam már ilyen fehér húsú harcsát is, ami szintén nagyon finom volt. Az én ízlésemnek a keszeg egy picit túl lett sütve, és sózva is, de így minden szálka átsült, és a hal is jó ízű volt. A halak mellé házilag szeletelt sült krumpli, csemegeuborka, kenyér. Minden olyan, amilyennek lennie kell, egyszerűen nagyszerű. Csend, nyugalom, Tisza-part, sült hal. Kell ennél több? Nekem elég volt a boldogsághoz, és ahhoz, hogy eszembe jusson Baja.

A Tisza-partján még hosszan időztünk volna, azonban ifj. Prácser Miklós, az Erzsébet Pince borásza már várt minket Tokajban, a város központjában lévő kávépörkölő manufaktúránál, amit szintén a család visz. Bár a harmadik nap élményeiből ez kimaradt, ha Tokajban jó kávét innánk, ide érdemes menni, hiszen saját kávéjuk van.


ifj. Prácser Miklós

Mikivel, csakúgy mint sokan másokkal, szintén dűlőtúrával kezdtük a programot. Ezúttal a tarcali Terézia-kápolna mellett található Zafír-dűlőben, a Betsekben, a Királyban, és a pincészet ültetésre váró területén, a Veresek-dűlőben voltunk. A Betsek-dűlőben a riolitos részen van a pincészet ültetvénye, amely mellett egy nagyjából egy méter magas, és fél méter széles riolitfal húzódik. Ezt a terület ültetésekor kitermelt kövekből rakta ki Miki édesapja, id. Prácser Miklós esténként, munka utáni levezetésként. A Veresekben egyébként Prácserék az Árpád-hegy pincével közösen telepítenek, ahogy a Kővágó-dűlőben is közös területe van a két pincészetnek. Varkoly István és id. Prácser Miklós már régóta dolgozik együtt: közösen foglalkoznak oltványkészítéssel, és míg Prácser a Degenfeld birtokigazgatója volt 20 éven át a kezdetektől fogva, addig Varkoly a mai napig a szőlésze a tarcali birtoknak.

A dűlőjárás után már csak villámkóstolóra volt lehetőség, mert Miki csak későn, este nyolckor ment ki permetezni az egyik területre, mivel a nagy hőségben nem lehetett elvégezni a munkát. Ennek ellenére teljes áttekintést kaptunk a pincészet dűlős boraiból, illetve az aszúit is megkóstoltuk. A Zafír-dűlőben minden évben szép savak maradnak, hiába olyan meleg évekből származik a bor, mint 2011 vagy 2012. A Betsek-dűlőből származó hárslevelű nagyon szép, virágos, kicsit trópusias jegyekkel, nagyon jó inni, remek formában van. A pincészet kiemelt dűlője viszont a Király, aminek 2013-as bora az egyik legszebb száraz furmint, amit a hegyaljai túrám során kóstoltam. Elég légies, elegáns, tartalmas, ásványok, hordófűszer, gyümölcsök, minden egyben van.


A Betsek-dűlő talaja

Az aszúk közül a legizgalmasabb, legnagyobb tehetségű bor szintén a Király-dűlőből származik, és még az év is megegyezik a száraz társával. Még visszafogottabb, mint az évjáratból származó másik aszú, amelyik nagyon intenzív íz- és illatjegyekkel operál, míg a Király lassabban nyílik, de akkor sokkal több rétegét villantja fel. A pincészetnél jó volt látni, hogy egyre több apró finomhangolás történik az egyes borokon, és egyre szebb tételek készülnek Prácseréknél.

Holnapra még egy kis dűlőjárás Bacsó Andrással, a borvidék keresztülszelése és néhány palack bor megvásárlása, valamint az Oroszlános Borhotel konyhájának tesztelése maradt a hazaút előtt.

A bejegyzés trackback címe: https://bor.mandiner.hu/trackback/16425