Az utolsó nap Hegyalján - Tokajbéli víg napjaim 10.

2015. július 24. 14:14

Jenei Balázs
Mandiner
Az utolsó napra is jutott még egy dűlőtúra Bacsó Andrással, majd a tíz napot keretbe foglaltuk azzal, hogy Tállyán az Oroszlánosban ebédeltünk.

Jenei Balázs tíz napig a tokaji borvidéket járja. Úgy döntöttünk — és azt reméljük —, hogy az olvasó számára is érdekesebb, ha élményeit naponta adagolva közöljük, már eleve a napló, mint műfaj miatt is, ami sokkal személyesebbé teszi az egészet. A bejegyzéseket a Tokajbéli víg napjaim címke alatt gyűjtjük. Jó olvasást!

*

10. nap – 2015. július 22. szerda

A szerdai nap a tervek szerint az utazásé lett volna, azonban hétfőn Bacsó Andrással nem sikerült a dűlőket bejárnunk, így negyed 10-kor az Oremushoz mentünk, hogy autót váltva megnézzük a pincészet területeit.

Először a Petrács-dűlőbe mentünk, ahonnan remek kilátás nyílik a Tolcsvai-medencére. A dűlőből belátni egész települést, amihez az is megadja a hangulatot, hogy klasszikus bakművelésű tőkék mellől szemlélődhetünk. Ráadásul itt féldrágakövek közt növekszik a szőlő – mondja Bacsó András nevetve, hiszen nagyjából félpercnyi keresgélés után egy maroknyi jáspist és hasonló követ szed össze a dűlőben. Majd hozzáteszi: „Bár én nem vagyok egy nagy kőzetszakértő, de ami szép, azt én is megcsodálom.”

Bacsó András a Petrács-dűlőben

Az, hogy a dűlőben bakművelésű tőkék vannak, valójában része egy kísérletnek is. Az Oremusnál igyekeznek megfigyelni, hogy milyen minőségű szőlő származik ezzel a művelésmóddal a tőkékről. Pedig ez rendkívül költséges, a sorok közt lóval szántanak, de szükség van kapálásra is, cserébe viszont a látvány sokkal szebb. Régen ilyen tőkékkel volt tele Hegyalja, ma pedig már tanítani kell az embereket, hogyan kell gondozni egy ilyen tőkét. Vagy arra, hogy ne műanyaggal kössék fel a szőlőt, hanem rafiával, ami lebomlik, ezzel is óvva a környezetet.

A művelésmód megválasztásának fontosságában nagyon hisz Bacsó András, szerinte ebben komoly fejlődési potenciál van még a borvidéken, azonban ez már a következő generáció problémája a borász szerint. Pedig tervei vannak bőven, hiszen van olyan parlag, amit 2020 és 2025 között szeretne betelepíteni azzal a klónnal, amit ők szelektáltak ki a saját tőkéik közül. Ezt a borász már a klónparcellában mondja, ahol összesen négy klón lett idén eltelepítve nagyobb mennyiségben. Ezekkel Bacsó külön borászati kísérleteket fog végezni, hogy kiválassza, melyik lesz az, amelyikből a legjobb száraz furmintot lehet elkészíteni.

Furmint ifjonc

Bacsó Andrást hosszan lehetett volna hallgatni még Hegyaljáról, a szőlőművelésről, a borkészítésről és minden másról, ami ehhez a szakmához kapcsolódik. Sajnos azonban mindannyiunk számára véges idő állt rendelkezésre a túrához, így 11 körül elköszöntünk egymástól.

Tolcsváról a Disznókőt és az Első Mádi Borházat útba ejtve mentünk Tállyára, ahol az Oroszlános Borhotelben Márton-Kováts Krisztina, a hotel háziasszonya várt minket egy ebédre. Az Oroszlános ételei a klasszikus vidéki konyhát követik, kicsit újragondolva, több színnel, több zöldséggel. A libagombócleves klasszikus fogás az étteremben, már korábban is ettem itt ezt. A leves jó ízű, a zöldségek még roppannak, de meg vannak eléggé főzve, a gombóc volt egy picit keményebb, mint máskor.

Főételnek mangalicatriót kaptam zöldborsó pürével, hagymakarikákkal és burgonya krokettel. A húsok omlósabbak és ízletesebbek voltak, mint a Sárga Borház mangalicája, szépen vált le a hús a csontról. A zöldborsópüré édes volt, remekül jött ki a zöldborsó íze, nem véletlenül a kedvence Kriszta férjének, míg a krokettben az apró burgonyadarabok pont jók voltak, és elég kéreg volt sütve neki. Remek főétel sok színnel és ízzel.

Mangalicatrió

A desszert panna cotta volt, amelyet az Oroszlánosban pohárdesszertként szolgálnak fel gyümölcsökkel. Ez a desszert az Anyukám Mondtában fogyasztotthoz képest egy joghurtosabb, könnyedebb, kevésbé édes megközelítése a panna cottának. Olaszországban ahány ház, annyi panna cotta, ezek szerint Hegyalján is. Ez is finom volt, nyári desszertként jól állta meg a helyét, ahogy az Oroszlános konyhája is. Ha a klasszikusabb ételeket keressük, akkor Tállyára kell menni, ha a bisztrósabb, lazább, kicsit modernebb fogásokra vágyunk akkor az Első Mádiban a helyünk, míg ha az olaszosabb, okosan, de izzadtság nélkül kitalált, nagyon jó harmóniában lévő ételeket keresünk, akkor az Anyukám Mondtában foglaljunk asztalt.

Panna cotta

A tállyai ebéd után, hiába ültünk volna még hosszan az Oroszlános teraszán és beszélgettünk volna még Krisztával, az idő ismét beleszólt abba, hogy meddig lehet még lazán elnyúlni a rattanfotelben, így elindultunk a fővárosba. Budapestre érve a nagykörút egyik keresztutcájában álltam meg. Épp hat óra múlt, de a flaszter még sütött, a levegő nehéz volt, és elviselhetetlenül fülledt, óriási változás volt a hegyaljai levegő után, annak ellenére, hogy ott is borzasztó hőség volt. Az éjszaka legalább 3-4 fokkal melegebb, mint a borvidéken, és a város közepén a levegő se jár. A borvidéken könnyű volt elaludni bármelyik nap, meglátjuk, Budapesten mennyire sikerül.

*

Bár még sok helyre lehetett volna elmenni a túra során, és nagyjából még ilyen hosszan járni a borvidéket, nagyon sokat tanultam Hegyaljáról. Persze, ez még bőven kevés, hiszen rendkívül változatos a borvidék, és minél több emberrel beszéltem, annál inkább éreztem azt, hogy a tudásom nagyon kicsi. Ennek a változatosságnak is köszönhető az, hogy Hegyaljának nagyon sok igazsága van, hiszen minden borász kicsit máshogy képzeli el a tokaji bor elkészítésének menetét, és magát a tokaji bort is. Ezt adja Hegyalja. Az is látszik, hogy egyre többen mozgolódnak, igyekeznek közösen programokat csinálni, egy-egy települést felvirágoztatni. Ezt majd borvidékileg egy közösebb irányba kell terelni, de tényleg jó hír az, hogy a bor mellett van más is Hegyalján, még akkor is, ha nekem a borokon volt a fókusz.

Az nem kérdés, hogy visszamennék a borvidékre, bár máskor valószínűleg rövidebb időt töltenék ott, ez így picit hosszúra nyúlt. Nem az élmények miatt, hanem mert folyamatosan keresztbe kasul jártam a borvidéket. Egy nap két borászathoz érdemes elmenni, esetleg háromhoz, ha ebből az egyik a szállásunk is. Felesleges rohanni. Mindenkinek meg kell adni az időt, hogy megmutassa, elmondja, amit szeretne, és magunknak is, hogy valóban kiszakadjunk a hétköznapok tempójából, fel tudjuk dolgozni az információkat, és meg tudjuk élni a táj, a borok, és az emberek nyújtotta élményeket. Akkor lesznek igazán vígak a Tokajbéli napok.

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Kedves anegy!

Köszönöm, köszönjük a kedves szavakat!
Örülök, ha tetszett a napló, ha lesz rá mód, akkor igyekezni fogunk hasonló beszámolókkal jelentkezni, ha úgy alakul nem csak boros témában.

Üdvözlettel,
Jenei Balázs

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában