Csömiszkölés Heimannéknál

2015. október 15. 13:10

Írta: Jenei Balázs
Habár a szüret idején van az igazi nagyüzem azonban, Heimannéknak jutott idejük arra, hogy megmutassák, milyen irányba tart most a családi borászat. Kísérleteznek a kadarkával, újraélesztik a stílusgyakorlatokat, három emblematikus borból is évjáratot váltanak, és ifj. Heimann Zoltán is egyre nagyobb szerephez jut a pincében. Élménynap Szekszárdon.

Szeptember közepén levelet kaptam ifj. Heimann Zoltántól, amiben annyit írt, hogy a birtokuk életében a szüret a legizgalmasabb időszak, amibe szeretnének betekintést nyújtani nekem is, így október elején a nagyváros zaja helyett a szekszárdi dombok megnyugtató látványát élvezhettem. A Csacska-szurdikon keresztül akkor értem fel Heimannék pincészetéhez az Iván-völgy tetejére, amikor a budapesti vendégeket Szekszárdra szállító busz befutott, így ifj. Heimann Zoltán reggeli üdvözlését és programismertetését már együtt hallgatta végig a csapat. A köszöntés előtt Heimann Zoltán megjegyezte fiának: „Ez a te napod, te szervezted, te vagy a főnök.”

Aki volt már Heimannéknál, tudja, hogy a pincészet előtti teraszról pazar kilátás nyílik a szekszárdi dombokra, és igazán szép időben akár Bajáig is el lehet látni.

Aki nem volt ott, azoknak mutatok egy képet:

Ilyen látvány mellett kezdtük meg a napot. A teraszon reggelivel vártak minket. Házi vastagkolbászok, sült kolbász és hurka, rántotta, savanyúság, igazi terülj-terülj asztalkám jutott nekünk a panoráma mellé. És persze egy kis 2015-ös Fuxli-minta, ami tisztán kadarkából készült. A pincészetnél idén fordultak termőre azok a kadarkaklónok, amelyeket korábban kiválasztottak és nagyobb mennyiségben eltelepítettek. A klónok segítségével kísérletezni lehet: az egyik fűszerességet, a másik testességet visz a borba. Ottjártunkkor a présből is épp kadarka folyt, és Zoli már lelkesen mesélt is volna róluk, ha édesapja nem szól neki, hogy most a dűlőjáró program következik.

A kadarkák még várjanak kicsit.

Régi katonai terepjárókba pattanva jártuk végig a pincészet ültetvényeit. Az utunk az Iván-völgy, a Gyűszű-völgy és a Porkoláb-völgy felé vezetett, majd megálltunk a Baranya-völgy dűlőben, ahol az alap-kékfrankoshoz való szőlőt szüretelték épp. Édes volt és finom, mindannyian lakmároztunk belőle egy kisebb fürtnyit, majd felsétáltunk a nagyjából 300 méterrel feljebb lévő öreg tőkés ültetvényhez, ahol a szüretet egy nappal későbbre tervezték, így mi még a tőkén kóstolhattuk meg az Alte Reben alapanyagát.

A szőlőterületet a Heimann-család újította fel, így egyes helyeken fiatalabb pótlások is találhatóak a sorok között. Magát a termést kóstolgatva a bogyók még édesebbek, ízesebbek voltak, az öreg tőkés szemek még intenzívebbnek tűntek. Hiába volt nagyobb a bogyó az öregtőkésnél, hiába volt azonos sorban egymástól négy méterre az öreg és a fiatal tőke, a bogyója mégis ízgazdagabb, fűszeresebb volt. És ez még csak a bogyó, az igazi ízanyagok a héjban vannak. Hihetetlen tapasztalás.

Újra terepjáróba ültünk, hogy felmenjünk az áprilisban átadott kilátóhoz, ami a Batti-keresztnél található. A panoráma Heimannéknél is remek, de a kilátóból tényleg belátni Tolnát, Baranyát, a Gemenc mögött néhol még a Duna is feltűnik. Ahogy átfújt a szél, a Nem tudhatom sorai jutottak eszembe a tájat nézve. Megnyugtató volt. 

Jöhetnek a kadarkák

A túráról a pincészethez érve visszatértünk a kadarkákhoz. A PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetével közösen már több mint tíz éve dolgoznak együtt Heimannék a klónszelekción, aminek a harmadik fázisa most ér révbe: a korábban kiválogatott harminc klónból a pincészetnél hetet telepítettek el a Porkoláb-gerincen, ezeknek a szűzterméséből idén egy-egy 500 literes hordónyi bor készül. Mindegyik kadarka spontán, kádban erjedt, és a vörösborba csak a jól színesedő szemek kerülhettek, a kevésbé jól színesedő kadarkák a Fuxlit gyarapítják, míg a botritiszes szemeket kiválogatták.


Kadarka a présben

A kadarkaklónokkal növelhető a pincészet játéktere, hiszen az általam tapasztaltak alapján a klónok fele inkább könnyedebb, míg a többi testesebb, magasabb tanninú bort ad. Érdekes volt megfigyelni, hogy némely klónnál nagyon hangsúlyos volt a virágillat, másikak inkább gyümölcsösségre vagy fűszerességre építettek. Az udvaron, a prés mellett tartott kadarkázásba Heimann Ágnes is beszállt, mivel végig ő sem kóstolta még egymás mellett a tételeket. A borász elmondta: eddigi tapasztalataik szerint a P122-es a legjobb, azonban fontos a többi klón is, mivel a bikavérbe tanninosabb kadarkát tennének, míg fajtaborként a fajta fineszesebb, gyümölcsösebb oldalát mutatnák meg.


A készülő borok a palackban

Stílusgyakorlatok minden mennyiségben

A pincetúrára a két Zoltánnal indultunk el. Mielőtt a báty, Heimann Ferenc által készített pincébe leértünk volna, Zoltán átvette a szót és elmondta: a birtokot hárman együtt vezetik egy csapatban, és összesen rajtuk kívül még három alkalmazott dolgozik folyamatosan a pincészetnél. Szerinte a pincészet jelenlegi mérete az, ami megfelel egy családi birtok méreteinek. Heimannéknak lenne még lehetősége új területeket vásárolni, de nem méretben, hanem értékben szeretnének növekedni, és európai szinten elismert borászat lenni. „Persze ez már a Zoli dolga” – mondja id. Zoltán, akitől azt is megtudjuk, hogy céljuk a természettel való közös együttélés, azonban azt még nem tudják, ez milyen típusú gazdálkodásban fog megvalósulni. Ez is a következő generáción múlik, akinek a 2015-ös szüretben már „nagyítóval is látható felelőssége van” – ahogy ifj. Zoltán fogalmazott a nap folyamán, akinek ez már a harmadik szürete otthon.

Az egyre több felelősség egyre több kísérlettel is párosul, mivel ifj. Zoltán szeretné kipróbálni Szekszárdon azt a tudást, amit Európában és a világ más pontjain szerzett. Így készült idén korai, szeptember 10-én szüretelt szőlőből egy hordónyi préselt és egy hordónyi lábbal taposott Alte Reben, 2014-ben tiszta tannat, de valószínűleg a bikavérrel is kísérletezni fog a fiatal borász. „Zoli mindent máshogy csinálna, és az egész tételt másként készítené el, ilyenkor mi mondjuk neki, hogy először próbáljuk meg kicsiben, a tétel többi részét pedig elkészítjük úgy, ahogy eddig szoktuk” – mondja a Geisenheimben végzett fiáról a pincében a szintén borász anyuka, Heimann Ágnes.

A 2015-ös Alte Reben-minták nagyon biztatóak: a lábbal taposott tétel még eléggé fülledt, azonban idővel szellőzik, és virágosabb karakterét mutatja a fajtának. A bogyózott és préselt viszont olyan egyenes és feszes, nagyon intenzív gyümölcsösség mellett, hogy mindenki csak kereste a szavakat a pincében. A korai szürettel egyébként az volt a cél, hogy a termőhelyet és a fajtajelleget még jobban megmutassák a borban. Nagyon kíváncsi vagyok, merre fog folytatódni ez a kísérlet, de ha olyan sikeres lesz, mint a 2014-es stílusgyakorlat, akkor nincs miért aggódni. 

A tavalyi évben nem készült el a pincészet csúcsbora, a Barbár, azonban egyik alkotóelemét, a tannatot elkészítették: önálló tételként forgalomba fog kerülni. Bár a fajta általában robosztus, hosszú érlelést kívánó bort ad, ebben az esetben a primer gyümölcsök megmutatására törekedett a család, kevés tannin mellett. Az illat nagyon mély feketebogyósokat mutat először, aztán virágok, fűszerek jelennek meg benne. A korty nagyon egyenes, érezni, hogy egy súlyosabb fajtával van dolga az embernek, de mégsem válik a bor túl sokká, nehézkessé, a szájat szépen betölti, a tannin érezhető, de érett. Céklás, feketebogyós gyümölcsös, fűszeres ízek játszanak a kortyban, a bor még 4-5 perccel később is érződik a szájban. Nagyon tiszta, érdekes, izgalmas és nagyon jó bor, a polcokra novemberben kerül 3900 forintért. 20 hektoliternyi készült belőle, így aki megkóstolná, siessen.

Premierek – Új évjáratok Szekszárd-palackban

Új évjárat, új palack, új dugó, legalábbis az Alte Reben, és bikavér esetén – tudtuk ezt már meg a teraszon ifj. Heimann Zoltántól. A 2013-as évjáratból mindkét bor az új Szekszárd-palackba került és olyan dugót kapott, amely kizárja a dugóhiba lehetőségét.

A Szekszárd-palackba csak bírálat után lehet kadarkát, kékfrankost vagy bikavért tölteni, így amellett, hogy az új palack jól néz ki, valóban minőségi mércét jelenthet a borvidéken, amit az is mutat: a legutóbbi bírálaton nyolc borból csak négy ment át. Emellett stílusegységesítő hatása is van, hiszen a borászok tudják, milyen stílusú az a bor, amit a 12 tagú bírálóbizottság megfelelőnek ítél arra, hogy a közös palackba kerüljön. A 2013-as Alte Reben még egy kicsit fiatal, egy kis rendeződésre még szüksége van a palackozás után. Az ízben főleg melegtónusú, rumos, érettebb gyümölcsök és fűszerek vannak. 

A három most bemutatott borról mindig a család egy-egy tagja mesélt nekünk az időközben napsütésesről borongóssá váló időben a teraszon, így a képzeletbeli mikrofon ifj. Zoltán után Ágneshez került a bikavér kapcsán. A bikavér sokáig nem szerepelt Heimannék kínálatában, azonban ennek egészen egyszerű oka volt: „Sokáig nem tudtam milyen a bikavér, aztán az EU rákényszerített bennünket, hogy megmondjuk, milyen” – mondta.

Persze ez még kevés lett volna ahhoz, hogy legyen a pincészetnek bikavére, ezért kellett hozzá a 2011-es évjárat, valamint Takler Ferenc tanácsa is, aki egy közös kóstolón azt mondta: „Jó bikavért csak a legjobb kékfrankosalapra lehet készíteni!” Ezért is adja a házasítás 50-51 százalékát a kékfrankos és a kadarka, amiből a kadarka csak 6 százalékot tesz ki, 40-45 százalék a cabernet franc és a merlot, és a fűszert a sagrantino jelenti a borban.

A 2013-as bikavérjegyzetem végén csak annyi szerepel, hogy ez a bikavér. Intenzív, nagyon sokrétű, elegáns, rendkívül fűszeres és gyümölcsös illat, amit a nagyon jó minőségű hordóból származó jegyek tesznek kerekké. A korty hűvös karakterű, gyümölcs- és fűszerkavalkád az egész, a hordót érezni, de csak annyi van jelen, amennyi kell. Fiatal, de vagány közepes testű bor, az én szívemhez ez a típusú bikavér áll a legközelebb. Nagyon nagy jövő előtt állhat.

A családi legendárium és az Allegro Barbaro

Miközben a nap újra kisütött, az utolsó bor következett, amit id. Heimann Zoltán mutatott be. Ez nem más volt, mint az új 2012-es Barbár, ami az ötödik évjárata a csúcsbornak. Persze a Barbárnak is megvan a története, amire nem mindenki ugyanúgy emlékszik, dehát a családi legendáriumba ez már így került be.

A Barbár első évjárata a 2006-os volt, azonban a csúcsborról való gondolkozás már nem ekkor kezdődött, hiszen 2005-ben fordultak termőre azok a francia tőkék, amiket Gál Tibor ajánlására ültettek Heimannék. Ebben az időben dőlt el az is, hogy a birtokot lesz, aki továbbvigye, hiszen valamikor 2005–2006 fordulóján a család Szepsy Istvánnal és Gál Tiborral beszélgetett Tarcalon, majd a beszélgetés hatására ifj. Zoltán azt mondta: „Édesapám, borász leszek!”

Heimannéknak akkoriban a csúcsboruk a Cervus volt, és az új csúcsbornak is egy zenei szót szerettek volna. Ekkor jutott eszükbe az Allegro Barbaro, azonban az perelhető lett volna, a Barbaro túlságosan hajazott volna a piemonti Barbera-ra, így lett végül Barbár a házasítás neve. A cabernet franc, merlot, tannat fajták súlyosságát a kékfrankos egyensúlyozza ki a borban, ami Ágnes ötlete volt.

„Ezt nehezen is vallom be” – mondja mosolyogva id. Zoltán.

A 2012-es Barbár most még nagyon fiatal, de már el tudjuk képzelni, milyen lehet pár év múlva. Az illatban először intenzív hordós jegyek jönnek, majd szép gyümölcsök, és fűszerek, pici vaníliával és borssal. Nagyon kerek az egész, ahogy a korty is. Nagyon szép selymes, elegáns, kora ellenére remekül iható, gördülékeny, meleg tónusú bor. A kortyban visszaköszönnek az illatban már tapasztalt jegyek. Még kicsit rendeződnie kell, pihenjen, van ideje még, hogy igazán nagy bor legyen. Pedig már most is remek.

A borok után lelkesen ültünk neki mindannyian a kakaspörköltnek és a szüreti kalácsnak, amiért Heimannék konyhája, illetve Babi néni minden dicséretet megérdemelt. A társaság szép lassan egyre zajosabb lett, és a teraszon kávézva, borozva a világ nagy, vagy kevésbé nagy dolgait megbeszélve gyorsan repült az idő.

Senki nem szerette volna túl hamar elhagyni Szekszárdot, a szőlőhegyek látványát, nyugalmát azért, hogy újra visszatérjen a néha igencsak szürke városba. Aztán mindannyian elkészítettük az utolsó fotóinkat, nagyot szippantottunk az Iván-völgy levegőjéből, néhány búcsúszót még váltottunk Heimannékkal, mielőtt a buszra szálltunk, majd az autópályán néztük végig, ahogy a szekszárdi dombok mögött lebukott a nap. Jó volt ott lenni és képet kapni arról, mi történik Heimannéknál.

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Én csak annyit mondok, hogy Barolo Chinato.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában