Bár egy villányi miatt hívták ide, inkább Tokajért lelkesedett az angol borszakértő

2015. október 22. 14:42
A furmintnak ott a helye a világ legdrágább borai között – jelentette ki a brit Christopher Burr Master of Wine, a Christie’s aukciós ház borrészlegének korábbi igazgatója Budapesten, a Hotel Kempinskiben tartott szerdai Sauska-borbemutatón.

A szakember szerint a legjobb villányi és tokaji borok felvehetik a versenyt a legelismertebb nemzetközi márkákkal. A brit szakértő azért érkezett Magyarországra, hogy a tokaji és a villányi borvidékről tanuljon, és bemutassa a két évvel ezelőtt a londoni Decanter World Wine Awards nagy aranydíját elnyert Sauska Cuvée 5 új, 2011-es évjáratát. Az új bort jobbnak és elegánsabbnak tartotta a korábbi évjáratnál, mint mondta: „Nagyon meglepődnék, ha nem produkálna jobb eladásokat.”

A szakember azt is elmondta, míg Villányhoz hasonló borvidék akár ötven másik is akad a világon, a tokajihoz hasonló adottságú területből legfeljebb 2-3 másik van a Földön. Bár vörösborokat értékelni hívták, Burr elsősorban a száraz tokaji furmintokért lelkesedett. Elmondása szerint a furmintban megvan az a potenciál, hogy a világ legértékesebb burgundiai chardonnay-jaival és Rajna-menti rizlingjeivel is felvegye a versenyt. A szakértő az elmúlt napokban száz eurós Chablis-kat is összekóstolt a Sauska Pincészet dűlőszelektált furmintjaival és tokaji házasításaival, és mint mondta, minőségben, eleganciában nem volt köztük mérhető különbség.

Ugyanez történt egyébként a 2009-es bordeaux-i, saint-émilioni Angelus borral is, a 600 eurós vörösbor és a 2011-es Cuvée 5 között csak a lecsengésben fedezett fel apróbb különbségeket, ami miatt a francia bort „kissé gasztronómiabarátabb”-nak ítélte.

Az operarajongó Burr szerint bár nehéz összehasonlítani Bach-ot, Brahms-ot vagy Lisztet, csak a legnagyobb fehér borokhoz hasonlítható a furmint, igaz, azt hozzátette, hogy nem kell félni a házasításoktól, egy kis hárslevelűvel vagy sárgamuskotállyal elkészített cuvée akár még elegánsabb és felhasználóbarátabb is lehet, mint a fajtaszelektált furmint, derül ki a rendezvényről kapott sajtóközleményből.

Összesen 4 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Rajna menti rizling? Vicc! Menjen el a
Balatonfelvidékre, kóstolja meg a nagy-somlyói
és a neszmélyi borokat, igyon szekszárdi vöröset
és a Mátra alján is van mit keresni (igaz Matyi
bácsi?).

RENGETEG a NAGYON jó bor Magyarországon, sokszor
nevetséges áron.

"bor csak erjedt szőlőlé..."

Hát nem.

Így is van.
A tokaji a "borok királya, királyok bora."

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában