Törlesztettük tartozásunkat a borkultúrának

2015. november 9. 19:32

Bánlaki D. Stella
Vinoport
Minden háztartás polcára kellene legalább egy Bevezetés a borkóstolásba könyvből. Hiszen ez az a minimum, amit mindenkinek tudnia kell a borról – akár már középiskolás korban.

„Hogyan ismertethetnénk meg a világgal borvidékeinket és borainkat, ha közülünk sokan sem értékelik, értik még igazán? Végre elkészült a kisokos, amellyel Magyarország évtizedek óta tartozott magának.

Régóta készült, de sokkal régebb óta, évtizedek óta készen kellene lennie a Bevezetés a borkóstolásba című kis könyvnek, jegyzetnek. Miután megkaptam, rögtön a párom kezébe adtam. Ő, bár érdeklődő és lelkes borkedvelő, különösebben nem hozzák lázba a boros szakmai témák, nem vett még részt tanfolyamokon, professzionális kóstolókon vagy képzésen. A könyvvel kapcsolatban kérdeznem sem kellett: töltött magának egy pohár mátrai vörösbort, és azzal arra az estére elvesztettem - kiolvasta az egészet.

Nem volt nehéz dolga: a Bevezetés a borkóstolásba mindössze 60 oldal, benne sok képpel, a szöveg pedig lendületes. Mészáros Gabriella és Rohály Gábor egy lélegzetvétellel vezetik át olvasóikat az alapokon. Sőt, nem csak az alapok derülnek ki, és egyáltalán nem csak a borkóstolásról esik szó.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 11 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Jó borokat kell forgalmazni és keveset
filozofálni. Az emberek DÖNTŐ többsége nem gondol
arra, hogy akkor most megnyílik a paprika és
hosszú lecsengéssel egy kissé csokoládé. De azt
majd' mindenki tudja, hogy, amit ivott az jó vagy
nem.

Szerintem nincsenek túlárazva a magyar borok.
4-5 euró/literért, ha nem is csúcsminőséget, de
nagyon jó borokat kapsz. Pláne, ha utánamész
és te magad vadászod végig a pincészeteket.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés