Koncepcionális ellentétek: Tornai lemondott a HNT-elnökségről

2015. november 10. 12:15
Végleg lemondott a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa elnöki posztjáról Tornai Tamás somlói borászattulajdonos, aki az Agrárszektor.hu-nak nyilatkozva elmondta, koncepcionális ellentétek alakultak ki közte és a HNT elnökségében ülő borászok között, ezért jobbnak látta távozni.

A lemondott elnök határozott elképzeléseivel és fellépésével szemben az elnökség tagjainak többsége óvatosabb, inkább kompromisszumokon nyugvó módon képzeli el a HNT működését, világítja meg a Tornai Tamás lemondásáról szóló cikkben az Agrárszektor.hu a HNT-elnök döntésének hátterét. Tornai már májusban is le akart mondani a borászati csúcsszerv elnökségében helyet foglalók miatt, akkor azért, mert egyes lobbierők be akarták nyomni Kohut Balázst, a Külgazdasági és Külügyminisztérium volt közigazgatási államtitkárát a nemzeti tanács vezetésébe. Ám akkor az elnök lemondását követő bizalmi szavazáson az elnökség megerősítette Tornai Tamást HNT-vezetői pozíciójában.

Tornai döntése ezúttal végleges. A nemrég egy holland borversenyen kiemelkedően szereplő somlói Tornai Pincészet tulajdonosa az Agrárszektor.hu-nak ezt nyilatkozta: „A jövő szempontjából alapvető fontosságú, hogy 2018-tól megszűnik az ágazat támogatására szolgáló nemzeti boríték, a 2020-utáni új uniós költségvetési ciklusban pedig a teljes uniós agrártámogatási kassza – ezen belül a szőlő-borágazatra fordítható pénzügyi keret – is szűkülhet. A támogatások csökkenése erőteljesen felszínre hozza majd a hatékonyságbeli különbségeket, ezért a következő években kulcsfontosságú lesz, hogy az eddig elmaradt fejlesztéseket a hazai szőlő-borágazati szereplők pótolni tudják. Ezzel kapcsolatban határozott koncepciót képviseltem, míg az elnökségi tagok többsége inkább óvatosabb, kompromisszumkészebb módon képzeli el a HNT működését.”

De kikből áll az elnökség? A HNT elnökségében egy 2014-es prezentáció szerint Frittmann János alelnökként a költségvetésért és gazdálkodásért felel, Koch Csaba a termelési alapokért, Bock József szőlőtermesztési és technológiai kérdésekért, a Törley-ügyvezető Kemendy László borászati kérdésekért, Schmidt Győző kereskedelem-marketingért, Molnár Péter a kutatásért, Heimann Zoltán az eredetvédelemért, Pál Sándor jogi kérdésekért, Légli Ottó pedig a támogatási rendszert érintő kérdésekért.

Tornai szerint a következő években rengeteg feladata lesz a HNT-nek, ám ezt már nem tudja bevállalni, félgőzzel pedig nem szeretné csinálni. Úgy látja, az időközben szakmaközi szervezetté vált HNT pozíciója ma jó, és anyagi forrásai is megvannak ahhoz, hogy az ágazat érdekében hatékonyan tudjon tevékenykedni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában