Szarvasborjúval és tokhallal kell lefőznie egymást a szakácsoknak

2015. december 11. 17:22
Vasárnap tizenegy szakács méri össze tudását a Bocuse d'Or szakácsverseny hazai elődöntőjén. A legjobbak bejuthatnak a hazai döntőbe. A tét nem kicsi a versenyen, hiszen amellett, hogy a legrangosabb szakácsversenyen képviselheti a győztes hazánkat, a 2016-os kontinentális döntő Budapesten lesz, ami Magyarország számára is nagy lehetőség, hiszen Európa legjobb szakácsainak magyar alapanyagokkal kell majd főznie.

Tizenegy induló méri össze tudását a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d'Or magyarországi elődöntőjében vasárnap – mondta el az m1 aktuális csatorna pénteki műsorában a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke.

Hamvas Zoltán felidézte: a magyar szakácsok írásos pályázattal jelentkezhettek az elődöntőre mangalica témában, a vasárnapi elődöntőn pedig a tokhal és a szarvasborjú lesz a téma. A tizenegy versenyzőnek ebből a két alapanyagból kell a megadott idő alatt elkészítenie hat-hat porciót.

Ezek alapján a zsűri 4-6 versenyzőt juttat tovább a február 18-i magyarországi döntőbe, melynek a szarvasborjú mellett már a kecsege lesz a témája. A magyarországi válogatón legjobbnak bizonyult magyar szakácsnak két hónapja marad arra, hogy felkészüljön a Bocuse d'Or május 10-11-i európai döntőjére, melynek a budapesti Hungexpo ad majd otthont.

Hamvas Zoltán szerint a kontinentális döntő magyarországi megrendezése a hazai gasztronómia számára is komoly lehetőség, hiszen magyar vad és magyar hal lesz az alapanyag, és kizárólag magyar bort szolgálnak fel az összes kapcsolódó rendezvényen, miközben a csapatok melletti magyar segítők is sokat tanulhatnak.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában