Aszúkarácsony

2015. december 20. 13:26

Gazda Albert
Magyar Nemzet
Meghódítani nemigen fogjuk a világot a borunkkal. Van azonban valamink, amije senkinek: a tokaji aszú.

„Az aszú csoda.

A természet, a termőhely, a szőlőfajta, a hagyomány, a tudás, a kultúra, a rátermett ember tökéletes-hibátlan összjátéka, amire büszkének kellene lennünk megállás nélkül.
Jó-jó, de az aszút ki igya meg? Hiszen ő sincs könnyű helyzetben. Egyrészt nincs szezonja a nagyvilágban, a vastag pénztárcájú közönség már évtizedek óta a nehéz vörösborokat szereti, azokra költ vagyonokat. Hogy miért, nem értem egészen. Másrészt az aszú épp elég drága, hogy miközben nekünk büszkének lennünk rá nem kerül semmibe – igaz, ehhez sem vagyunk elég okosak –, inni a sátoros ünnepeken se próbáljuk meg.

Én nem szeretem az édes bort, mondják sokan, és nemcsak a sűrítménnyel és más kunsztokkal feldobott – fehér vagy vörös, egyre megy – lőrére gondolnak. Az aszúra is gondolnak. Te nem tudod, mit beszélsz, búslakodom, borongok, mérgeskedek ilyenkor.

Igen, mérgeskedek is, és azon morfondírozom: talán nem is az a baj, hogy a világhír sehol sincs, és hiába múlt el a kilencvenes évek közepe óta két évtized, semennyit sem közeledett. Hanem az, hogy mi magunk sem tanultuk meg a magyar bort azóta sem. A villányi vöröset talán már igen, lehet, hogy többé-kevésbé a balatoni fehéret is – de a tokaji aszút még száz százalék, hogy nem.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 11 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az ópálosi Kadarisszimát sem ismerik, pedig az még nagyobb ritkaság mert aszusodott kadarka szőlőből készül, ráadásul kiváló.

Kiss Benedek: Tokaji Aszú

Folyékony aranyrögökként gördülő magyar könny!
Istennők,
tüzes görög szűzek fűszeres könnye, kit még Zeusz is ünnepekkor emelhet ajkaihoz!
Pápák, császárok serlegeiben égő foghatatlan nedű,
kit ha ínyünk ízlelhet olykor, föltörnek bennünk Berzsenyi bús sorai, föltör a „resurrexit vulnera inclitae Gentis Hungariae” megcáfolhatatlan igazsága. Édes hazám,
te gyöngyözöd ki ezt a csodát, metszett sebeidet érintik a szőlőszedőlányok illatos tomporai, s míg a végső csodálatosság lesz a halhatatlan gerezdekből, tudjátok, hozzáértő atlétakarok virtusos s gondos keze is kelletik hozzá.
Ünnepek remegő kézzel csurgatott bora, ha Máriának s a kisdednek
én is ajándékot küldhetnék, téged csomagolnálak ezüstpapírba. Gondoskodó kezét az Istenszülő Nagyasszony
már csak e pár cseppért is terjessze jobban fölénk!
Mert nem bor ez csak, hanem jelkép, ilyet tud ez a föld, ilyet tudnak a gazdái,
s nemcsak bosszújuk hatalmas olykor, hiszem,
hanem egyszer jókedvünktől is dörgő lesz még a Kárpátok medencéje!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában