Útinapló

Hazaút – Tokajban a tél 6.

2016. február 1. 14:16

Írta: Jenei Balázs
Töprengés a borvidéken maradásról, délelőtti kóstoló Orsolyák Attilával és Bárdos Saroltával. Mosolygós hazaút kerülővel Szepsy István és az Anyukám Mondta felé. Tállya dűlői és egy kis pizza.

6. nap – 2016. január 30. szombat

A szombat reggel ezúttal a töprengésé volt. Menni vagy maradni? Nincs olyan sok program, elindulni is célszerű lenne, de délelőtt kóstolunk is és ködriasztás is van. Volt rengeteg plusz és mínusz az egyenletben, végül azonban elengedtük, és későbbre halasztottuk a döntést.

A reggeli után ezúttal Orsolyák Attilával találkoztunk kilenc óra után, aki először nekünk mutatta meg a 2015-ös tételeit. A borász tavaly a Betsekből és az Istenhegyről készített borokat. Érdekes volt látni francia hordókat egy hegyaljai pincében, Attila azonban használja őket a zempléniek mellett. A kóstoló közben az is kiderült, mennyit számít egy hónap, mivel a borász szeptember végén, október elején szüretelt, így a borok is kevésbé voltak kész állapotban, de mindegyik kierjedt már, így megmutatta már magát. Jelenleg egyébként az Istenhegy furmintja volt a legszebb állapotban, ami egy kicsi zempléni hordóban van. Ez a bor volt a leginkább készen, szinte palackba is mehetett volna, de a többi bor is jóivású és zamatos lesz. Egyébként Attila nem csak hordóval, hanem üvegballonnal is dolgozik, hogy a faérzet ne legyen olyan erős.

Miután Attilával megnéztük a borokat, felhívtuk Bárdos Saroltát, hogy képet kapjunk az ő 2015-ös tételeiről is. A Tokaj Nobilis szálláshelye a pincével szemben van, így csak át kellett sétálnunk az úttesten. A borásszal a kóstolót a tartálytérben kezdtük, ahol először a 2015-ös pezsgő alapbort néztük meg. Mivel a pincészetnél szeptember elejétől szeptember végéig szüreteltek, így a tételek egy része már a palackozást várta. Ilyen volt a Csirke-mál-dűlő furmintja, amely egy jó savú, zamatos, almás, körtés, gyümölcsös bor. Ezzel a tétellel a Birtok furmintban találkozhatnak majd hamarosan a fogyasztók, de a pincészet félszáraz sárgamuskotálya is a közeljövőben a polcokra fog kerülni. Harapható, friss, üde virágos, a cukor jól áll neki, klassz bor.


A Tokaj Nobilis pincéje Bodrogkeresztúron

A pincébe átmenve a Barakonyi-dűlő furmintjait és hárslevelűjét kóstoltuk meg, amelyek között apró különbségek voltak. Bárdos Sarolta a Barakonyi furmint legszebb részéből 100 litert, amelyet részben új hordóban is tartott, felajánlott az áprilisi tokaji borárverésre, így idén Tokaj Nobilis-bort is lehet majd vásárolni a sárospataki várban. A Barakonyi borai után egy igazi ritkaságot kóstoltunk, mivel csak keveseknek sikerült 2014-ben megfelelő mennyiségű és minőségű aszúszemet gyűjteni, azonban a Nobilisnél nagyjából 600 palacknyi mennyiség érlelődik a pincében. Nagyon tiszta ízek jellemzik ezt az aszút.

Mikor kijöttünk a pincéből, éppen delet harangoztak, így el kellett döntenünk, hogy elhagyjuk-e a borvidéket vagy maradunk vasárnap reggelig. Végül az indulás mellett döntöttünk, így gyors pakolás, egy könnyű tésztaebéd, és egy kicsi pihenés után elhagytuk Bodrogkeresztúrt és Mád felé autóztunk, mivel szerettünk volna még néhány palack bort vásárolni Szepsy Istvántól. A borásszal kettő óra körül találkoztunk, azonban nem csak néhány palackkal, hanem egy gyorstalpalóval lettünk gazdagabbak Tállya dűlőiből, amikor a borász a pincészet területeit sorolta fel, és mesélt az egyes borokról. Egyébként ő jelenleg a 2013-as Hasznost szereti a legjobban.

Olyan örömmel mesélt a dűlőkről, hogy közben filcet és kartonlapot ragadott, hogy lerajzolja, hol sikerült bővíteni a birtokot parlaggal és némi szőlővel. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy nem kértem el rajzot. A borász még a stilizált ábra néhány vonalát is többször átrajzolta, hogy valóban a dűlők vonalát mutassa meg. A részletességről annyit, hogy még a fenyőerdő helyére is rajzolt néhány fát.


A keddi kóstolósor két első bora

A beszélgetés ezután Tokajra, a nagy birtokokra és a márkákra kanyarodott. Szepsy szerint az igazi világmárkát még nem csinálta meg senki a borvidéken, és Tokajt nem sikerült igazán felrajzolni a világ bortérképére az elmúlt 20 évben, azonban ezért nem tehet senki szemrehányást sem másnak, sem magának, ezt a következő években kell megtenni. A borász itt egy pillanatra megállt, majd a beszélgetés végül régi írásokra, a borvidéki fiatalokra, Piemontra és az esti Antica Moka vacsorára terelődött. A majd' háromnegyed órás beszélgetés végén, a legjobbakat kívánva, mosolyogva váltunk el Szepsytől.

Mád után még Encs felé kanyarodtunk egy kávéra és egy pizzára, illetve az Anyukám Mondta Ötödik névre hallgató késői szüretelésű bora miatt. Az étteremben teljes volt a pörgés, szabad asztal nem volt három óra körül, és az időnk sem engedte, hogy hosszabb időt töltsünk el, azonban egy margherita és egy prosciutto pizzát elhoztunk. Az autóba beülve szinte rávetettük magunkat a két pizzára, amelyek illata megtöltötte a levegőt. A tészta vékony, és kellemesen megsült, a paradicsomszósz édes és vastagon van a pizzán, a mozzarellából valamint a prágai sonkából pedig sok van a pizzán, és mindkettő remek ízű. Egyszerűségében nagyszerű, a fatüzelésű téglakemence megtette a magét, és a pizza olyan volt, amilyennek lennie kellett. Miközben ettem, egy újabb és újabb szeletre vágytam, Váncsa István Lakoma című könyvsorozatának második része jutott eszembe. Az író az előszóban a pizza világhódító útját meséli el, ahogy Nápolyból indulva, Amerikát is megjárva hódította meg egész Itáliát és a világot az eredetileg dél-olasz szegényparasztok étele.

fatüzelésű kemence Encsen

Még szélesebb mosollyal kanyarodtunk ki a hármas útra, hogy ezúttal a ködben autózás Budapest külvárosáig tartson. Az autót letettük, a megmaradt pizzát megettük és a péntek esti Nobilis sárgamuskotály megittuk a vacsorához, majd tömegközlekedéssel Budapest belvárosába mentünk. Miután hazaértünk, kipakolás közben került a kezembe Demeter Zoltán Eredetvédelem Tokajban című 2013-as előadásának leirata, amelynek utolsó bekezdésénél Szepsy István jutott eszembe, és az a pici csend az elkövetkező hosszabb-rövidebb munkáról és a jövőről.

Ha a modernkori Tokaj történetének első tíz éve az aszúkról, a második tíz éve a száraz borokról szólt, akkor a harmadik dekád bízom benne, hogy azokról a finomhangolásokról és olyan marketingmunkáról fog szólni, amelynek segítségével Tokaj-Hegyalja fel fog kerülni a korábban emlegetett boros világtérképre. A borvidék megérdemelné, hogy újra világhírű legyen.

A napló utolsó részében összegzem az elmúlt hat nap tanulságait, felidézem, hogy hova nem sikerült eljutni és leírom, hogy kinek ajánlható Tokaj télen.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában