Májusban lesz a nemzeti bormaraton

2016. március 17. 12:42
Idén nem csak futva, hanem kerékpárral is teljesíthető lesz a május 13. és 22. között zajló Nemzeti Bor Maraton országos rendezvény 2057 kilométer hosszú, Magyarország mind a 22 borvidékén áthaladó útvonala. A Törleynél lesz a budapesti állomás.

A tavaly kezdődött közösségi és szabadidősport sorozat célja, hogy a magyar borkultúrát és a sportot összekapcsolva, egy újfajta közösségi élményen keresztül járuljon hozzá az ágazatok népszerűsítéséhez és Magyarország turisztikai vonzerejének növeléséhez – emelte ki Balla Attila programigazgató a rendezvény csütörtöki, Budapesten tartott tájékoztatóján. Hangsúlyozta: az idei év sporteseményei az olimpia köré szerveződnek, ezért idén a futókon kívül várják a kerékpárosok jelentkezését is, valamint a központi helyszíneken más ötkarikás sportágakkal is meg lehet majd ismerkedni.

A rendezvény tíz napja alatt minden nap más helyszínen várják az érdeklődőket a helyi borászok és kézművesek, a szervezők pedig kulturális és szabadidős programokkal készülnek. A kiemelt helyszínek között Soltvadkert, Villány, Szekszárd, Budapest, Balatonfüred, Nagykanizsa, Sopron, Tokaj, Eger és Szeged szerepel. A borvidékek népszerűsítése céljából idén először megrendezik a Borvidékek Szépe szépségkirálynő-választást is, amelyre Magyarország minden településéről várják a nevezéseket április 16-ig. Újságírói kérdésre a helyszínen elhangzott: a budapesti állomás a rendezvény egyik támogatójánál, a Törley budafoki, Anna utcai pincészeténél lesz.

Balla Attila felidézte, hogy a tavalyi rendezvényen kilencezer futó vett részt és az országos sorozat egyéb programjaira több mint 20 ezren voltak kíváncsiak. Az akkor indulók felállították a leghosszabb maratonváltó világrekordját is: 257 óra és 5 perc folyamatos futással teljesítették a tavalyi, 2581 kilométeres távot.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés