Igyanak

Öt jó bor a Badacsonyból

2016. április 13. 12:30

Írta: Jenei Balázs
A badacsonyi borvidék évente egyszer megmutatja magát Budapesten. A 2016-os volt az ötödik alkalom, amikor ez így történt, így mi is összeszedtünk öt bort a kóstolóról, amit valamiért érdekesnek, izgalmasnak tartottunk.

Ötödik alkalommal költözött a badacsonyi borvidék New York-ba egy napra. Pontosabban a nagykörúti New York kávézóba. Harminckét pincészet borait kóstolhatták meg a vendégek, akik bizony szép számmal jelentek meg az illusztris helyszínen: néha azt éreztem, hogy a tömeget csak átúszni lehet, így a pincék egyharmadánál sikerült csak kóstolni.

A magas látogatószámról rögtön megkérdeztük Kardos Gábort, aki korábban a Balatoni Kör elnöke volt és rendszeresen publikál a Mandineren is. A Szeremley Birtok exportmenedzsere szerint az illusztris környezet, a balatoni borok szeretete, maga a rendezvény típusa – hogy egy borvidék legjobb borai megkóstolhatóak egy helyen – és a már ötödik alkalommal megtartott esemény együtt felelnek a nagy érdeklődésért.

Az ötödik alkalomhoz illően mi is öt bort választottunk ki, amelyek érdekesek voltak. És persze jók is.

*

1. Bencze Családi Birtok: Gemini rozépezsgő 2013

Bencze István standjánál hosszan időztem, mivel a borász tíz bort is elhozott megmutatni, köztük 2015-ös mintákat és kísérleteket is. Sokat gondolkoztam, hogy a 2015-ös pinot blanc-t, a 2013-as olaszrizlinget, vagy a 2013-as cabernet sauvignon-t válasszam-e a pincétől. Végül azért döntöttem a 2013-as Gemini mellett, mert Badacsonyban kevesen készítenek pezsgőt, és a Bencze Családi Birtok kimondottan sokat kísérletezik vele, ráadásul a 2015-ös alapbort is megkóstolhattuk. A 2015-ös alapbor nagyon korai, augusztus 26-i szüretből származik, ennek megfelelően, ahogy a pezsgőhöz szükséges, magasabb a savtartalma, de nagyon frissítő, könnyed, piros bogyósokat és virágokat is tartalmaz, amit én így is szívesen meginnék.

A pezsgő is ezt a stílust hozza, nagyon frissítő. Csupa virágos jegy van benne, piros bogyós gyümölcsökkel. A buborékok kicsit nagyok, de a struktúra szép, és kellően hosszú. Nagyon üde, a nyári melegekben szívesen innám a balatoni panoráma mellé.

2. Domaine Edegger: Premier 2013

A badacsonyi Római úton található Domaine Edegger nem új szereplője a borvidéknek, de az osztrák tulajdonú borászat nem tartozik a sokat emlegetett pincészetek közé. A kóstolón több ismerősöm is említette, hogy érdemes megnézni a pincészet alapborát, és én sem csalódtam. A Premier 2013-ban olaszrizling, rajnai rizling és sauvignon blanc házasítása volt. Nagyon tiszta a bor, friss, fiatalos, üde, nem túlzottan direkt és mellette már egy kis érettség is megjelenik, ami jól áll neki. Virágos, citrusos, pici ásványos, fűszeres jegy van benne. Nagyon jó inni, 1800 forintért rendben is van.

3. Villa Sandahl: Count down 2013

Ismét egy külföldi kezekben lévő pincészet, azonban a Villa Sandahl-t keveseknek kell bemutatni, hiszen a svéd tulajdonú pincészet rajnai rizlingjei hamar nagy elismerést vívtak ki maguknak. A 2013-as Count down a pince prémium tételei közé tartozik, és a pincészet szerint még fiatal és pihentetni kellene a bort, de Badacsonyban már megvásárolható. A bor a Kezdet-dűlő alacsonyabban fekvő részéről származik, és a honlap szerint botritiszes szemeket is tartalmaz, bár ez nekem a kóstolásnál nem tűnt fel.

A korty nagyon fiatalos, tényleg van még ideje. Kevésbé a gyümölcsökre, sokkal inkább a fűszerekre és az ásványos karakterre épít. A bor nagyon gazdag, sokrétű és komplex, egy kicsi petrolosság is megjelent már benne, de valóban van még ideje. Nagy bor már most is, de még nagyobb lehet.

4. Csendes Dűlő Szőlőbirtok: Hárslevelű 2013

A Csendes Dűlő Szőlőbirtok neve nem biztos, hogy sokaknak ismerős, hiszen sokan csak 2014 szeptemberében hallottak először a birtokról, amikor a 2014-es fehér borkiválóságok közt egyetlen száraz borként öt csillagot kapott a pincészet 2012-es hárslevelűje. Sokan kapták fel a fejüket az ismeretlen név és a meglepő szőlőfajta kapcsán, hiszen a borvidéken csak elvétve foglalkoznak önállóan a hárslevelű lepalackozásával. A kóstolón a pincészet vezetője, Molnár Júlia Dóra nem is tudott másik tételről. Utánajárva Istvándyék foglalkoznak még a fajtával, illetve a Villa Tolnaynak is volt egy egyszeri bora 2008-ban a fajtából. 2010-es adatok szerint egyébként 7 hektárnyi hárslevelű van a fajtából Badacsonyban.

Visszatérve a Csendes Dűlőre, adott egy ismeretlenségből előlépő pince, amely 2016-ban már egyre több borbárban és étteremben kap helyet. Nem véletlenül. Sajnos a 2012-eshez nem, de a 2013-as hárslevelűhöz volt szerencsénk a kóstolón, és rendkívül meggyőző volt. Nagyon tiszta, egyenes bor, ami rendkívül florális: nagyon sok virágos jegy fedezhető fel benne. Mellette megjelennek a gyümölcsök, és egy pici sós ásványosság. Jó struktúra, nagyon jó inni, kellően gazdag. A kóstolón nekem ez volt a személyes kedvencem, de nagyon szerettem a 2014-es olaszrizlinget és a 2013-as kéknyelűt is. Az esemény pincészete díjat a Csendes Dűlő kapta nálam.

5, 2HA Szőlőbirtok és Pincészet – Tabunello 2012

A 2HA Szőlőbirtokot sem kell sokaknak bemutatni, hiszen a Török Csaba által vezetett pincészetet a legjobb magyar vörösboros borászatok között tartják számon. Ez főként a Tabunellónak köszönhető, amely a toszkán sangiovese fajtából készül. Ismertségét és elismertségét talán más nem is példázza jobban, mint az a beszélgetés, aminek Bakó Ambrus standjánál voltam fültanúja. Egy vendég épp mesélte a borásznak, hogy telepített a Badacsony egy részén 500 tőke pinot noirt, mire Bakó Ambrus csak annyit reagált: az a rész túl meleg, oda sangiovese-t vagy kékfrankost célszerű telepíteni.

Azt már Török Csaba mondta el, hogy a sangiovese szüreti időpontja náluk megegyezik az olaszrizling szüreti időpontjával. A 2012-es Tabunello egy közepesnél nagyobb testű, remek egyensúlyú, modern stílusú vörösbor. Szép virágok és piros bogyós gyümölcsök jellemzik a krémes, selymes kortyot, amiben érezhetően vannak hordófűszerek is. Elegáns, nagy bor, amelyet már most is nagyon jó inni, de még van benne élet bőven.

+2 olaszrizling: Bakó Ambrus és Villa Tolnay Olaszrizling 2013

Bár több olaszrizlinget is megemlítettem már a sorban zárójelesen, de egy badacsonyi sorban kell lennie legalább egy olaszrizlingnek. A választásom Bakó Ambrus és a Villa Tolnay 2013-asára esett, mivel a két bor eltérő karakterét mutatja meg az olaszrizlingnek, de mind a kettő egy szép bor a fajtából.

Bakó Ambrus bora a könnyedebb, sok virágos jegyet megmutató, inkább a szerkezetre építő, neutrálisabb bor, némi ásványossággal, míg a Villa Tolnayé ízben édesebb és inkább krémesebb, gyümölcsös jegyekre épít, észrevehető hordós jegyekkel bír, de ugyanúgy remek struktúrájú bor. Mindkettő igazán jó formában van most.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában