2016 legyen a magyarok éve!

2016. május 13. 13:20

Széll Tamás
Dining Guide
Most azt gondolom, hogy ha az ötödik hely mögött szerepelünk Lyonban, az ciki. Nagyon nagy öröm, hogy ott vagyunk, tudjuk, hogy bejön a képbe Japán és Amerika, de most már öttől fölfele van a cél. Így kalkulálok. Pont. Interjú.

Legvadabb álmaidban gondoltad volna, hogy megnyered? 

Két-három álmom volt a Bocuse d’Orral, sőt a Frici is álmodott ezt-azt, általában valami rosszat. Legutóbb, körül-belül egy hónapja azt álmodtam, hogy negyedikek voltunk, és amikor ezt elmeséltem másnap a Fricinek, azt tettem hozzá: »figyelj, nem voltunk boldogok«. Igeeeeeen?!?!? –kérdezte, majd elküldött melegebb éghajlatra, és elütöttük ennyivel. Pedig most azt mondom, tényleg nem lettünk volna boldogok. Iszonyat sok energiát fektettünk bele heti hat nap.

Mit jelent az eredmény Lyonra nézve?

Fizikálisan egyértelmű a feladat. Ha innentől kell futni Lyonig, akkor megyek, nem kérdés. De az nagyon fontos, hogy mentálisan mind a négyen tudjuk Fricivel, Kevinnel és Szabinával, mi kell ahhoz, hogy nagyon jól szerepeljünk. Konyhai munkában is teljesen tisztában vagyunk vele, mit és hogyan kell csinálni. Most azt gondolom, hogy ha az ötödik hely mögött szerepelünk Lyonban, az ciki. Nagyon nagy öröm, hogy ott vagyunk, tudjuk, hogy bejön a képbe Japán és Amerika, de most már öttől fölfele van a cél. Így kalkulálok. Pont. (...)

Idén már másodszorra kerülünk fel a világtérképre, először Nemes Jeles tett fel minket a Saul Fiával, most pedig te. Belegondoltál már, hogy történelmet írtál? 

Az Oscar gálát élőben néztem végig hajnalig, annak ellenére, hogy másnap természetesen edzettünk. Nagyon büszke voltam, ráadásul imádom a filmeket. Hát, 2016 legyen a magyarok éve végre!”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 8 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Úgy, ahogy bárki más. Sokszor megcsinálja ugyanazt a kaját, be kell lőni az időt, a hőfokot, az egymásután következő műveletek legjobb sorrendjét, legjobb íz eléréséhez szükséges fűszer mennyiségét.........stb

Gratulálok Tamásnak és az egész csapatnak, szép munka volt.

És azt is kívánom, hogy 2016. itthon is legyen a magyarok éve a gasztronómiában.

És ne legyen gasztronómiai fesztivál az, amikor brassóit esznek állva, vagy sörpadon kucorogva műanyag tányérból, műanyag evőeszközzel. Vagy sok ezer literes bográcsban rottyantsák össze az egy héttel azelőtt összetákolt alaplevet és mindezt még világszenzációnak is tartsák.

Ki az a barom aki erre a cikkre diszlájkot nyom?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában