Wow

Két aranyat is elhozott a pezsgővébéről a somlói Kreinbacher

2016. július 11. 18:11
Először díjaztak magyar pezsgőt aranyéremmel az angliai Champagne és Pezsgő Világbajnokságon, a rangos elismerést a Kreinbacher Birtok somlói furmintpezsgői, a Prestige Brut és a Brut Classic 2011 Magnum érdemelték ki, míg a Törley Fortuna pezsgője ezüstérmet kapott.

A harmadik alkalommal megrendezett verseny azért egyedülálló a nemzetközi borversenyek között, mert kizárólag pezsgőket értékelnek és a zsűri kifejezetten erre szakosodott, világhírű szaktekintélyekből áll. A rangos megmérettetést életre hívó Tom Stevenson szakíró, Essi Avellan Master of Wine és Tony Jordan mellett a magyar Márkus György is a szakértői panel tagja volt, közölte az MTI-vel a Kreinbacher Birtok.

A somlói borvidéken dolgozó borászat tájékoztatása szerint a mezőnyt országonként, régiónként és stílusonként értékelték, díjat kizárólag a bírák egyhangú döntése esetén ítéltek oda. A versenyre idén minden eddiginél több pezsgőt neveztek Champagne-ból és a világ legtávolabbi pontjairól, nőtt a résztvevő országok száma is, ezek közül összesen 16 ország pezsgői nyertek arany- vagy ezüstérmet. A vakkóstolás és pontozás két teljes héten át zajlott Kentben, Magyarország rögtön az első versenynapon került sorra.

A Kreinbacher Birtok második alkalommal vett részt a megmérettetésen. A somlói pincészetben minden pezsgőt hagyományos champagne-i módszerrel, palackban erjesztve és érlelve készítenek, legalább 18-22 hónap seprőn tartással. A Prestige Brut tiszta furmint pezsgő, a Brut Classic évjáratos magnum különlegessége pedig az, hogy több mint három évig érlelődött, és a pezsgő a nagyobb palackban frissebb, gazdagabb arcát mutatja.

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában