Meghódítaná a magyar sörpiacot az Igazi Csíki Sör

2016. július 25. 13:55
A székelyek után a magyar fogyasztókat célozza meg az Igazi Csíki Sör, a csíkszentsimoniak ugyanis elkezdték felépíteni magyarországi disztribúciós hálózatukat. A cég kereskedelmi munkatársa a Mandinernek beszélt erről.

Székelyföldet követően Magyarországot célozza meg a csíkszentsimoni Igazi Csíki Sör. Szabó Ákos, a cég kereskedelmi munkatársa a Mandinernek adott interjújában elmondta, öt városban: Kaposváron, Debrecenben, Hódmezővásárhelyen, Győrben és Budapesten hoztak létre telephelyet, hogy onnan lássák el az országot.

Megtudtuk: a székelyföldiek főleg kisebb kiskereskedelmi egységekbe és HoReCa-szegmensbe szeretnének közvetlenül szállítani. Az Igazi Csíkit ezért főleg trafikokban, kisboltokban, illetve vendéglátóipari egységekben lehet majd megvenni. Szabó Ákos úgy látja, ma a magyarországi piacon hiány van kifejezetten hazai, jó minőségű és finom sörből. Ők szívesen töltenék be ezt az űrt, mondja a kereskedelmi munkatárs.

A gyártást azonban semmiképpen nem hoznák át Székelyföldről Magyarországra, annak lényegét ugyanis éppen a csíkszentsimoni víz és a segesvári komló adja. Ha a nagy sörkonszernekhez hasonlóan gyárakat létesítenének új piacaikon, az eredeti sör íze és minősége romlana, mondta Szabó Ákos a Mandinernek.

Összesen 55 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"ha pedig a nagy sörkonszernekhez hasonlóan gyárakat létesítenének új piacaikon, az eredeti sör íze és minősége romlik szerintük."

Ld. német sörök Szerbiából vagy a Borsodi Sörgyárból...

Ha a kép igaz, akkor ilyen sört nem szabad inni. Az egyik edényből a másikba átöntött sörből kimegy a szénsav, ihatatlan lesz. Ez csak az amcsiknál divat, ahol képesek nagy kancsóból az asztalnál kimérni a sört, de az olyan is. Ez amúgy szűretlen sörnek néz ki, az se biztos, hogy mindenkinek bejön.

Ittam már palackozott Csíki sört, finom volt, azt bevállalnám rendszeresen.

Válaszok:
Ombudsmanyus | 2016. július 25. 19:09

Ja, jó sört egyébként Prágában lehet inni.

http://www.klasterni-pivovar.c..

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés