Az Észak Dúzsija? Nagygombosi rozéambíciók nyomában

2016. szeptember 23. 12:06
Kilencven hektárról, a kékfrankosból és a gamay-ból készített rozékra koncentrálva követeli ki helyét a magyar rozék között a mátrai borvidéken található Nagygombos Borászat. Jó ár-érték aránnyal, francia szaktanácsadóval, női főborásszal teszik mindezt. A Mandiner.bor a helyszínen járt, és sietünk leszögezni: tuttifruttis rozénak itt nyoma sincs, és nem is lesz.

A Nagygombosról jó tíz évvel ezelőtti emlékeim vannak csak.

A tokaji Dereszla birtok Dorombora mellett ez volt ugyanis az a bor, amit egyrészt meg tudtam jegyezni már a címkéről is, másrészt kifejezetten gyanúsnak tartottam, hogy könnyen megjegyezhető csomagolásba lett téve. Tudják, a nagy gomb. Valamiért úgy gondoltam, hogy amit ennyire el akarnak adni, azt nem nekem kell megvennem. A birtok életében azóta rengeteg változás történt, és már én is más szemmel nézek a borokra, nem beszélve arról, hogy az újdonságokra való nyitottság nem csupán alapvető újságírói kötelességem, hanem egy régi és fontos elvárás is saját magammal szemben.

A Nagygombos Borászat egy ideje udvarol már a borsajtónak. Van egyrészt az örökös best buy rozé cuvée-jük, amit Takács Alexandrosz sommelier és borkereskedő rendszeresen beajánl mindenhova. Aztán volt egy nyári promóciójuk, amikor jéggel megpakolt homokozóvödörbe raktak két üveg bort, és ezzel dobták meg a különböző szerkesztőségek erre fogékony szerkesztőit. Most pedig meghívtak, hogy nézzem meg a felújítás előtt álló birtokot, sétáljak velük egyet a szőlőben és kóstoljam meg a boraikat.

Meghívtak, megnéztem, megírtam.

Önök pedig elolvassák. Mindenki a maga részét.

Szebb napokat látott kastély áll egy domb tetején, félig fák által takarva. A felfelé vezető út alján szőlőfeldolgozó, előtte nagy halomban áll a törköly. Amerre a szem ellát, szőlők: szebb állapotban lévő újabb telepítések, nem túl szép régiek.

A nagygombosi borászatot ma a legtöbben Gál Tiborhoz, a magyar borászat legendás alakjához kötik, ám a birtok története jóval régebbre nyúlik vissza.

Jó háromszáz évre ráadásul. A mátrai borvidéken, Hatvantól pár kilométerre található, a városhoz tartozó település határában 1744-ben Gróf Grassalkovich Antal barokk stílusú kastélyt építtetett, hogy szépen gyarapodó uradalmát innen igazgassa. Akkor főleg az állattenyésztéshez szorosan kapcsoló növénytermesztés volt a fő profil, ám 1776-ra már jelen van a szőlő is. 1864-ben, a Grassalkovich család kihalása és birtokuk szétesése után a Deutsch család vásárolta meg a nagygombosi birtokot egy brüsszeli banktól. Deutschék 1872-ben úgy döntöttek, 300 kataszteri hold szőlőt telepítenek el. A család legismertebb tagja Hatvani Lajos író, kritikus, Kossuth-díjas művész. A nagygombosi kastélyban a kor hírességei közül többek közt Ady Endre is megfordult.

Ambíciók rozétéren

A magyar állam 1957-ben rátette kezét a birtokra, amit csak 1999-ben sikerült privatizálnia Gál Tibornak, befektetőtársával, Szeremley Hubával együtt. A gombbal dekorált címkék bevezetése is az egri borászlegenda nevéhez fűződik, a cél már akkor is az volt, hogy jó ár-érték arányú borok készüljenek a birtokon. Gál Tibor 2005-ös halála egy időre leállította a birtok fejlődését. Nagygombos 2009-ben a mádi Barta Pincét jegyző Barta családhoz került, akik azóta teljesen ráfordultak a rozépiacra, a már a Mandineren is megénekelt gamay noir rozéval pedig akár az észak Dúzsija címet is megpályázhatnák, már amennyiben több izgalmas fajtarozét is piacra tudnának dobni.

Valami ilyesmi lebeg az ő szemük előtt is.

Jó alapot ad ehhez a Mátra: az északi fekvésű borvidéken a meleg, mediterrán klímájú déliekhez képest némileg lassabban, egyenletesebben érik a szőlő. Ezáltal élénk savú rozét kapunk, ami a nagygombosi lösztalajnak köszönhetően kifejezetten gyümölcsös lesz. Gazdasági szempontból kifejezetten kedvező, hogy a birtok szőlőterületei egy tagban, a kastély körül találhatóak, borászati szempontból pedig a kékfrankos dominálta fajtaösszetétel ad okot izgalomra. A vezető hazai kékszőlőfajta mellett zweigelt, blauburger, gamay, merlot, hárslevelű is terem Nagygomboson, sőt, Gál Tibor anno még egy fél hektárnyi tempranillót is elültetett. Az itt készült, Takács-Barta Anna és Vicián Károly által készített rozéknak kifejezetten jót tesz, hogy nem Márton-nap környékén, hanem a szüretet követő tavasszal hozzák csak forgalomba. Próbálnak természetességre törekedni: környezetbarát permetezőszereket használnak, igyekeznek alig-alig belenyúlni a borokba, és szénsavat se adnak hozzá palackozáskor a rozékhoz.

Egy kisebb csapat éppen szüreteli a merlot-t a ládákba. Vicián Károly szerint 18,5 – 19 körüli magyar mustfokot ért el a termés, amiből bőven találni a tőkéken. Jó az íze, édes, de nem túlzóan, a borász szerint tökéletes rozéalapanyag. Párszáz méterrel arrébb megmutatja a hárslevelűt is, a birtok egyetlen fehér fajtáját. Ritkás, számos helyen pótolandó ültetvény, cserébe tanítanivalóan nagy és szép fürtökkel. Megtippelni se merem, hány fürt lóg egy tőkén. A bogyók ízében egyelőre a savak dominálnak.

A tulajdonos Barta Károly lánya, Takács-Barta Anna a birtokközpontnak helyt adó, felújítandó kastély előtti fák alatt mesélt boraikról. Céljuk, hogy nagyon jó minőségű, korrektül elkészített élelmiszernek számító, de nem luxuskategóriába tartozó borokat állítsanak elő, bizonyos határokon belül a fogyasztói igényeknek is megfelelve.

A Nagygombos kifejezetten jóivású, könnyed rozéházasítása erről szól, 50 ezer palack készül a félig merlot-ból, félig zweigeltből álló borból. Aki ezt veszi le a bolt polcáról, hogy legyen mit innia a vacsora mellé vagy a tévé előtt, nem nyúl félre. A birtok a kékfrankosból külön rozét készít, 24 ezer palackot összesen, az alaprozéhoz képest sötétebb, már-már silleresbe hajló színvilággal, még több gyümölccsel. A nagygombosi borászok választása azért éppen a kékfrankosra esett, mert ez a szőlőfajta egész egyszerűen jó rozét ad. (Így látja ezt a provence-i rozékutató intézet is.)

A gamay noir mennybemenetele

A birtok külön borcsaládot szentel azoknak a borainak, amelyek szerintük magasabb minőséget képviselnek. A Gróf Grassalkovich termékcsalád gamay noir rozéjának minden lehetősége megvan arra, hogy hosszútávon a rozéspecialista-ambíciókkal rendelkező birtok ikonikus borává váljon, a szőlőfajta ugyanis remekül muzsikál a mátrai terroiron, mint azt a Mandiner a borászat francia szaktanácsadójától, a szüretet a présházban felügyelő Nicolas Godebskitől a helyszínen megtudta.

A 2014-es évjáratban egy érett rozé minden szépségét fellelni: Takács Alexandrosz tokaji jegyeket is érzett benne, a Nagygombos-borokat is értékesítő sommeliernek annyira tetszett a bor, hogy a bor árát firtató újságírói kérdésre azt mondta: „A nettó nagykereskedelmi ár a mai kóstolás alapján 6000 forint nettó!” Érezni zöldteás, narancsboros jegyeket is a tavaly májusban palackozott borban, ami a frissen felment árfolyam ellenére a boltok polcain egyelőre annak még csak harmadáért érhető el.

A 2014-es Nagygombos Gamay Noir rozé egy gyönyörűen érett, komoly bor.

A gamay 2015-ös társa stílusban eltérő, ez nyilván az évjárat hatása is, 2014-et Vicián Károly borász a kihívásokkal teli évjáratok közé sorolta beszélgetésünkkor. A tavalyi gamay jóval gyümölcsösebb, bár Takács-Barta Anna úgy véli, fog még olyan formát futni, mint a 2014-es, csak tegyük el még érlelni egy darabig. A 2013-as már elfogyott.

A gamay-t a jövőben egyébként csak a gasztronómiai partnereik számára tervezik értékesíteni – ami hatalmas kár, tekintve hogy ha a kékfrankos és a gamay ennyire izgalmas és tartalmas borokat ad, mi igazán kíváncsiak lennénk arra, milyen rozé készül a többi fajtából, egyenként feldolgozva. Mikor Dúzsiék rozéválogatásával példálózok, Takács-Barta Anna azt mondja, az ötlet nem rossz, de Dúzsiék már ott tartanak, hogy olyan borokat készítenek, amilyeneket csak szeretnének. Ők egyelőre nem.

Kifejezetten kár ezért: egy annyira nagyon nem is szűk körben egész biztosan nagy visszhangot váltana ki egy ezer palackos tempranillo rozé. Ahogy a többi fajtáé is.

Cserébe viszont kísérleteznek. Ha úgy nézzük, maga a gamay is egy kísérlet, lévén félig tartályban, félig zempléni tölgyfahordókban erjedt – a magyar rozépiacon ez nem túl gyakori. Megtudjuk: a jövőben ki szeretnék próbálni, milyen az, ha amforába teszik az itteni borokat. Ötéves távlatban a kastély és a pince komplett (igencsak szükségszerű) felújítását is tervbe vették, ahogyan annak kikísérletezését is, hogy Gál Tibor anno pontosan mit is értett az általa annyira áhított nagygombosi vörös cuvée alatt.

A feladat tehát adott. Az alapok megvannak. Szilárdnak tűnnek.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában