Viseu

Portugáliában bíznak a szekszárdi borászok

2016. október 5. 17:39
Viseu portugál bortermelő várossal készít elő együttműködést a szekszárdi önkormányzat, a portugál nagykövetség kereskedelmi vezetője szerint ez újabb piacokat hozhat a magyar bornak.

Az együttműködési lehetőségekről szerdán tartott megbeszélést Szekszárdon Ács Rezső (Fidesz-KDNP), Szekszárd polgármestere és Maria José Morais Pires, Portugália budapesti nagykövete. A találkozót követő sajtótájékoztatón Joaquim Pimpao, a nagykövetség kereskedelmi hivatalának vezetője elmondta: Portugália 2015-ben nemzetközi kereskedelmi láncok révén közel 200 ezer euró értékben exportált bort Magyarországra, a Portugáliába irányuló magyar borexport - főleg tokaji borok kivitele - ennek töredéke.

Hangsúlyozta: Szekszárd és Viseu együttműködése nem elsősorban a két bortermelő ország közötti kereskedelem volumenét növelheti, hanem elősegítené további piacokon a megjelenést. Portugáliának jelentős kapcsolatai vannak világszerte, a két ország egymáson keresztül nagyobb piacokat is elérhet, mondta. Tájékoztatása szerint Portugália 2015-ben 6,2 millió hektoliter bort állított elő. Ifjabb Dúzsi Tamás, a Portugál-Magyar Kereskedelmi Kamara tagja elmondta: Portugáliában nagy érdeklődés van magyar borászati eszközök, például hordók iránt, amelyek kivitele nőhet a jövőben.

Az együttműködés keretében gyakornoki csereprogramok is segíthetik a borászok szakmai fejlődését, fűzte hozzá. A 45 ezer lakosú Viseu a Portugália középső részén fekvő, 20 ezer hektáros Dao borvidék központja. Kiemelkedő bora a Portugália egyik legjobbjának tartott Touriga Nacional nevű vörösbor. (MTI)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés