Lex

Lázár elismerte, hogy az Igazi Csíki Sör miatt kezdtek vöröscsillagozásba

2017. március 20. 19:32
Az önkényuralmi jelképek kereskedelmi hasznosítását célzó törvényjavaslat mellett érvelve Lázár János hétfőn a parlamentben hangsúlyozta: az indítvány benyújtásának egyik oka, hogy a Heineken-csoport ellehetetlenítette az Igazi Csíki Sör erdélyi előállítását és forgalmazását.

A magyar nemzeti érdek következmények nélkül nem sérülhet sem Magyarországon, sem az országhatárokon kívül – jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn az Országgyűlésben, az önkényuralmi jelképek kereskedelmi hasznosítását célzó törvényjavaslat mellett érvelve, hangsúlyozva, hogy az indítvány benyújtásának egyik oka, hogy a Heineken-csoport piaci erőfölényével visszaélve ellehetetlenítette az Igazi Csíki Sör erdélyi előállítását és forgalmazását.    

A miniszter az általa is jegyzett előterjesztésről szólva kijelentette, indítványuk elsősorban azoknak az emberi méltóságát védi, akik a nemzetiszocialista, illetve kommunista jelképek kereskedelmi használatakor sértve érzik magukat a holokauszt túlélőiként, vagy a kommunizmus áldozataiként.

Lázár János emellett arra kérte képviselőtársait, hogy minden esetben védjék meg a magyar nemzeti érdeket is, így amennyiben azt „védjegy vonalon” támadják, akkor arra egy védjegyüggyel válaszoljanak. 

A Heineken-csoport stratégiai partnere a kormánynak, ezért a javaslat nem munkaadóként és adófizetőként támadja a céget, csak azt szeretné elérni, hogy a multinacionális cégek is tiszteletben tartsák a magyar nemzeti érdeket – fejtette ki a miniszter, hozzátéve, a szóban forgó konfliktusnak lett volna kulturált rendezése, például egy közös védjegy-megállapodással, azonban a Heineken ezt nem kereste, hanem minden eszközzel megpróbált ellehetetleníteni egy magyar érdeket. (MTI)

Összesen 126 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Elemke!

Mi van akkor, ha mi sem szokunk le az "ilyen" politizálásról?
Ha valaki tönkre akar tenni valamit, akkor illik lépni egyet, ha az ügy minket is érint.

A Heineken is léphet egyet, vörös csillagba töltheti a sörét, csak hogy neki is igaza legyen.
Változtat ez valamin?

Rühellem a "vöröscsillagot", de ez a reakció olyan, mint az oviban.

A Heineken nem fogja hagyni magát, különösen azután, hogy egyszer már elmeszelt bennünket az európai bíróság. Most megint házhoz megyünk a pofonért egy rohadt sör miatt. Mintha nem lenne teljesen mindegy, hogy hívják a söröket.

Egyébként pedig a román bíróság volt nyilvánvalóan magyarellenes, azzal pedig úgysem lehet semmit csinálni.

Válaszok:
Gregorius | 2017. március 20. 21:07

A belgák is ismerik, meg ha úgy nézem a csehek is, elég sok komlóföldet láttam arra felé, ráadásul a Pilsner Urquell a kedvencem, a Dreher mellett.

A Heineken megérezte, hogy a román bíróság nem elég. A napokban olvastam, hogy az Európai Bírósághoz fordult a határozat megerősítése ( tiltott névhasználat) érdekében. Egy multinak jó jogászai vannak, majd hivatkoznak arra, hogy a Kormánnyal valamilyen együttműködési megállapodást kötöttek két éve, amikor ugyanez a jel volt a sörükön.

Lehet, hiszen a romániai Heinekennek alighanem román vezetői vannak. De a román-magyar viszonyban sajnos a sörivásnál ezerszer nagyobb problémák vannak.

Válaszok:
Gregorius | 2017. március 20. 22:15

Ez a röhej, azt hallottam, hogy a román leányvállalat vezetőinek vagy fele magyar. Ezt egy erdélyi koment társ tudná csak megerősíteni.

1) a zigazi csíki is multi, javarészt holland tulajdonban van

2) a magyar heineken hiába keresett volna védjegy-megállapodást, ha a román indította a pert. tudod olyan ez, mintha a bátyád elvenné az uzsonnámat, de mivel ő éppen külfödre utazott, ezért téged veretnélek meg alaposan a családommal (függetlenül attól, hogy elítéled-e amit a bátyád tett). hiszen a családnevetek ugyanaz.

3) a magyar heineken szopatásával egyetlen másodpercre sem lesz rossz a román heineken szőröstalpú vezetőinek, cserébe kib*szunk rengeteg olyan magyar emberrel, akik a magyar heinekennél dolgoznak.

4) ha már bojkottálni akarnak, akkor ezt csinálják romániában, hogy tényleg annak fájjon, aki a hunyó ebben a történetben.

Tudod, a diktatúrára nemcsak a komcsik hajlamosak, de mindenki, aki a cél érdeképen képes bármire.

édes jó istenem, segíts rajtuk

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában