Sajnáltam, hogy Magyarország visszalépett az olimpiától – Los Angeles-i polgármester György Lászlónak

2019. november 20. 8:19
Vetélytársból jó barátok – írta György László államtitkár Facebookján, miután az Egyesült Államokban találkozott Eric Garcettivel, minden idők legfiatalabban megválasztott helyi polgármesterével.

Garcetti az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkárának elmondta, a magyar olimpiai pályázat olyan jó volt, hogy sportrajongóként sajnálta, politikusként azonban megkönnyebbült, hogy hazánk visszalépett.

„Megegyeztünk, hogy lesz még olimpia Magyarországon, ahova nézőként szeretettel várjuk”

– zárta beszámolóját az államtitkár.

György László tíz nap alatt nyugatról kelet felé haladva járja be az Egyesült Államokat, hogy a Magyarországról tudósító számos külföldi médium torzító és elfogult szemüvege helyett személyes párbeszéd keretében mutassa be a magyar gazdaságpolitika eredményeit és céljait a jövő amerikai gazdasági és politikai vezetőinek.

A Makronóm által megkérdezett hallgatók szerint a magyar modellt bemutató előadások nagy érdeklődésre tartottak számot. „Az előadás simán, a megszokott egyetemi szinten folyt le, barátságos hangon, meglehet azért, mert magyar részről az ügyeletes ellenzéki nem volt jelen” – mondta egy résztvevő.

Összesen 88 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

2024-re Párizzsal szemben nem volt esélyünk, minket eleve 2036 (32?) érdekel.

Mert nem olyan egyszerű a világ, mint ahogy a liberálisok elképzelik.

Ezt kell tenni ! Kirajzani és mindenütt elmondani a tényeket, hogy a budapestiek népszavazást akartak arról, hogy akarnak-e egy méregdrága olimpiát.
Minden más szöveg, csak bullshit, a kormánypárti politikusok részéről.

Ha ilyen kritikát fogalmazol meg, akkor talán illene PÉLDÁKAT PREZENTÁLNI.
Nos?

Melyik olimpiát előzte meg VALAHA (!) a rendező városban/országban tartott népszavazás?
(Felhívnám a figyelmet arra is, hogy az olimpiák egy nagyon jelentős részét a Nagybetűs Demokrácia zászlóshajói rendezték Angliától Görögországon át Franciaországig és az USA-ig.)
Nos?

Azert te meg nem vagy mindenki!
Megtesztek ti mindent, tudom, telesirjatok az osszes nyugati papirzsepit, eladnatok a legkisebh lelkiismeretfurdalas nelkul azt, amit meg lehet, de azert minden meg nektek sem sikerulhet! Mindenkivel megutaltatni minket - ez de szep program!

Badtya elvtars, neked irtam. Csak nem cimeztem meg. Szerinted minket mindenki utal.
A szeretetbeszeded lehengerlo. Minden demokrata ilyen humanista is, vagy csak beled szorult ennyi emberseg? Majd szetfeszit, ugye hogy?

Szerintem igen. De mire felmerül a kérdés, a létesítmények olyan készültségi állapotban lesznek, hogy épeszű ember nem fog rá nemet mondani.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés