A Hosszúlépés a körúton túl az a típusú könyv, amit nagyon nehéz ilyen szűk keretek között bemutatni. A négy fejezet (Kis-Amerika, Táguló világ, Az ostromgyűrű bezárul, Az alkotás bűvöletében) mindegyike megérne ugyanis egy külön ajánlót, és nem csupán a főváros most tárgyalt részeit jól ismerők számára is rengeteg újdonsággal szolgáló építészeti érdekességek miatt. Hanem mert a várostörténeti sétáikkal egy évtizede új és ma is töretlenül népszerű műfajt teremtő szerzőpáros ezúttal számtalan emberi sorsot is csokorba kötött, amitől még személyesebbé válik az olvasókkal való közös barangolása. Koniorczyk Borbála és Merker Dávid a Hosszúlépés könyvsorozat második részében Újpest, Józsefváros, a Hegyvidék és Dél-Pest múlt századi titkairól mesél úgy, hogy bár az ehhez hasonló sok fényképes albumok általában szakaszos olvasásra kínálják magukat, ez esetben nagy a csábítás az egy szuszra való forgatásra. Ez pedig a jó értelemben könnyed, filmszerűen pörgő tálalásnak köszönhető, amely révén „beszélni kezdenek a mára szoborrá merevedett hírességek és elfeledett kisemberek. Az üres terek megtelnek rég nem hallott zsibongással, színesre válik a fekete-fehér mozgókép”. Ami soha nem a tények vagy a valóság elferdítését jelenti: a kötet megírását alapos levéltári kutatás előzte meg, s a hivatkozott idézetek – korabeli újságokból, irodalmi művekből, személyes visszaemlékezésekből stb. – önmagukban is izgalmasak. Az élményszerű keretben felidézett sztorik pedig legalább olyan változatosak, mint amilyen eklektikus volt és maradt ma is Budapest. Az első hazai ultracsoport megszületéséről, az első európai bankrablásról, a Tisza Kálmán téri „pikáns” mozi, a csepeli munkásotthon vagy a Százados úti művésztelep létrejöttéről, látogatóiról és lakóiról ugyanolyan élvezettel olvasunk, mint az ismert személyiségek – Babits Mihály, Jókai Mór, Wigner Jenő, Heltai Jenő, Karády Katalin – egyes városrészekhez vagy konkrét épületekhez kötődő, hol ellentmondásos, hol szeretetteljes viszonyáról. A vidám anekdoták mellett időnként elkomorul az összkép, például a városmajori nyilasház vagy a Gestapo megszállta svábhegyi szállodák legsötétebb napjairól szóló beszámolók kapcsán, de ezek nélkül nem volna kerek – és igaz – a történet.
(Koniorczyk Borbála – Merker Dávid: Hosszúlépés a körúton túl. 21. Század Kiadó, 2022)
Ez az ünnep arra tanít, hogy egy időre szakítsuk meg a kataton körforgást, mélyüljünk el a pillanatokban, és értékeljük helyünket, hivatásunkat a világban. Constantinovits Milán írása.
Az utóbbi 30 évben a nehézségek ellenére is megtartottuk vezető szerepünket. A klímaváltozás, a munkaerőhiány és a generációváltás azonban óriási kihívást jelent.
Mitől vonzók a magyar egyetemek a külföldiek szemében? Mikor kerülhet pont az Erasmus-ügy végére? Interjúnk a magyar felsőoktatás és kutatás nemzetköziesítéséért felelős miniszteri biztossal.
Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette a nemzeti együttes bő keretét. E 34 labdarúgó közül kerül ki az a 26, aki Magyarországot képviseli nyáron Németországban. Seregszemlénk az Európa-bajnokságra készülve.
Orbán Viktor miniszterelnök Hszi Csin-ping kínai államfőt fogadja a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren május 8-án. A kínai elnök három napot tartózkodott Magyarországon állami látogatáson a diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulóján. A tárgyalások eredményéről Közélet rovatunkban olvashatnak részletesen.