Első karakter
Közélet
A lazítások után ismét egyre több a koronavírusos beteg világszerte. Magyarországon egyelőre lényegesen jobb a helyzet, de a lapunknak nyilatkozó szakemberek figyelmeztetnek: ha nem tartjuk be a megfelelő óvintézkedéseket, nálunk is berobbanhat a járvány.
Két frakcióra szakadt a szivárványkoalíció Gödön: a Samsung ellen is vitézkedő momentumos polgármester és a hatáskörüktől megfosztott alpolgármesterek vívnak harcot. Mindeközben most dől el, hogy a kormány által is ösztökélt óriás-gyárberuházás mit hoz majd a kisvárosnak.
Tavaly felkerült a harmadik csillag a zöld-fehér mezre, idén pedig huszonnégy év után először duplázni is tudott a csapat. Orosz Pált, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatóját kérdeztük a sikerhez vezető út viszontagságairól, a B középről, valamint a Fradi és a hazai politika kapcsolatáról.
A minden mai deviancia megértésére alapozó liberális logikából az következik, hogy holnapután már minimum érzékeny toleranciával forduljunk a „gyermekszeretők” irányába.
Külhon
„Politikai erőnkkel minden bizonnyal eddig soha nem látott dolgokra leszünk képesek a következő években” – állítja Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke, zágrábi parlamenti képviselő.
Külföld
„A jobboldalnak nem kellene elnézést kérnie azért, mert nem azonos a baloldallal, és jobboldali politikát csinál” – vallja François-Xavier Bellamy. A francia Republikánusok EP-képviselője szerint a civilizáció és a kultúra megvédése és továbbadása az egyik legfőbb jobboldali célkitűzés.
Emmanuel Macron fölé nőtt az utolsó időszakra Édouard Philippe: minél inkább kereste a nagy szavakat és a hatásos pózokat az elnök, annál rokonszenvesebbé vált a kormányfő visszafogottsága. Macron most miniszterelnök-cserével próbálja visszaszerezni pozícióját a francia közéletben.
A szeptember 27-i romániai helyhatósági választás legérdekesebb magyar vonatkozású kérdése, hogy sikerül-e húsz év után visszavenni Marosvásárhelyt.
Precedens
Érdekes vargabetűt írt le az elmúlt hetekben az Európai Bizottság, amikor rövid idő leforgása alatt először bejelentette a vallásszabadságért felelős küldött pozíciójának megszüntetését, majd az éles kritikák hatására visszaállította. Ez a közjáték is megmutatta, mennyire nem tud mit kezdeni Brüsszel a vallás „jelenségével”.
Makronóm
Magyarország lehet az új uniós pénzügyi segélyprogram legnagyobb vesztese, miután Brüsszel a felelőtlen gazdaságpolitikát folytató országokat jutalmazná, hogy egyben tartsa az euróövezet gyengélkedő politikai projektjét. Dilemmák az élénkítőcsomag ki nem mondott céljairól és hazánk mozgásteréről.
Meta
50 könyv a jövőről
Az új klérus a szakértő értelmiség, az új arisztokrácia a technológiai oligarchia. De mi lesz a néppel? Ha maradnak a ma ismert trendek, a liberális kapitalizmust elkerülhetetlenül egy új feudalizmus váltja a nyugati országokban – állítja egy reneszánsz amerikai elme.
Tudomány
Az elmeolvasás az embernek az a társas képessége, amelynek révén a másik ember viselkedésének értelmezése alapján képes megjósolni, hogy egy következő helyzetben az miként fog majd cselekedni. E képességet többek között a kognitív narratológia tudománya is vizsgálja.
Feminens
Kötelességtudatot és teherbírást kapott a sporttól, amely egész életén át kísérte. Makray Katica olimpiai ezüstérmes tornász, egykori first lady ugyanazt a büszke nemzeti érzést élte meg az olimpián, mint férje oldalán később a közéletben.
Jegyzet
Az ember jobban tud pusztítani, mint a láthatatlan ellenség. S nem lehet biztonságban az ember, ha egyszerűen véleményt mond: fehéren és feketén.
Élet
Amint játszik, nyitott könyvvé válik. Vidám, pozitív zene árad a herflijéből. Egy békéscsabai úszósrácból lett magyar bluesnagyágyú, Pribojszki Mátyás az amerikai Mély-Dél delejes vonzerejéről, inspirációkról, túlhajlításos technikáról, túlhajtott életekről és a Balatonról.
Húsz éve, 2000. július 16-án halt meg Petri György.
Utolsó Figyelmeztetés