Pünkösdkor mint szélvész és tűzvész mutatkozik be a Nemzet lelke – a Tűzláng mindenkire leszáll
Az emberiség mindig az Isten útjain jár. Akkor is, mikor nem azt az utat tapossa, amit az Úr szán neki. Kozma Imre atya írása.
Kedden egy órától lezárták a látogatók előtt a Sixtus-kápolnát és a Vatikáni Múzeum más termeit az itt rendezendő pápaválasztó konklávéra való felkészülés jegyében.
Zárva tart mostantól a Borgia-lakosztály és a modern vallásos művészeti gyűjtemény is. A Vatikáni Múzeum többi része azonban továbbra is szabadon látogatható - közölte a miniállam.
A pápaválasztó konklávé helyszíneként is ismert Sixtus-kápolna évi öt millió látogatóval a Vatikáni Múzeum első számú látványossága. A konklávé kezdetének időpontjáról a Vatikánban hétfő óta tanácskozó bíborosok még nem döntöttek. A dátumhoz az kell, hogy mind a 115 pápaválasztó bíboros megérkezzen Rómába, jelenleg 107-en vannak.
A kápolnában addig is nagytakarítást tartanak és előkészítik a bíborosok bevonulására. Az új egyházfő sikeres megválasztását fehér füsttel hírül adó kályhát azonban csak akkor helyezik a Sixtus-kápolna sarkába, amikor már ismert lesz, hogy mikor kezdődik el a konklávé. A kápolna a konklávé után ismét látogatható lesz.