Nagymaros: Jézustól megtanulhatjuk a sikeres élet titkát

2014. október 05. 18:13

Ne szolgaként, hanem barátként engedelmeskedjünk Istennek – mondta homíliájában Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyéspüspök az őszi nagymarosi ifjúsági találkozón, október 4-én.

2014. október 05. 18:13

 Ne szolgaként, hanem barátként engedelmeskedjünk Istennek – mondta homíliájában Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyéspüspök az őszi nagymarosi ifjúsági találkozón, október 4-én.

A legnagyobb múltra visszatekintő és legjelentősebb hazai ifjúsági találkozó a nagymarosi, amelyet évente kétszer, májusban és októberben rendeznek meg. Az idei őszi találkozó mottója az efezusi levélből vett részlet (Ef 5,21) volt: „Engedelmeskedjetek egymásnak”.

A találkozó Kajtár Edvárd, a központi szeminárium spirituálisának délelőtti főelőadását követően fakultációkkal folytatódott, délután szentségimádásra is sor került a templom kertjében, 16 órakor pedig szentmisével zárult a nap, amelyet Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyéspüspök celebrált számos paptársával.

A nap témáját adó engedelmességgel, és ennek révén a szabadsággal, szolgálattal, parancsolással kapcsolatban mindenkinek vannak emlékei – mutatott rá Bosák Nándor. Ugyanígy Jézus élete és tanítása is szól erről a kérdéskörről. A szentmise mindkét bibliai részében előkerült az engedelmesség: láthattuk, hogy Jézus nem tartotta méltóságát olyannak, amihez ragaszkodnia kellene, hanem engedelmeskedett Atyjának. Ez az engedelmesség vezette el őt a dicsőségig, és ha mi is így teszünk, akkor megtanulhatjuk Jézustól az értelmes, sikeres élet titkát – hangsúlyozta a főpásztor. Gyakran kerülünk olyan szituációba, amikor engedelmeskednünk kell: akár az iskolában, akár szüleinknek, akár a házastársaknak egymásnak. Ilyen esetekben, ha Jézushoz hasonlóan engedelmesek vagyunk, akkor utunk dicsőséges, diadalmas lesz.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csomorkany
2014. október 10. 23:01
Amit akart, elérte. Caesar is, Krisztus is. Következő kérdés, hogy melyik életút mennyire példa számunkra, tehát mi szubjektíve mennyire értjük ugyanazt sikeren, mint Hérosztratosz ill. Caesar ill. Krisztus.
Csomorkany
2014. október 10. 14:14
Hát, igen, és azért az is egyfajta siker, ha valaki folyamatosan egyre közismertebb személy immár 2000 éve. Julius Caesart pl. aligha minősítené bárki sikertelen embernek pusztán azért, mert néhány késsel a hasában végezte. Elvégre Gallia, naptárreform, július hónap, és a mi "császár" szavunk is őrá megy vissza. Na, ha így nézzük, akkor azért Krisztus Urunk is hagyott egy nem igazán kitörölhető bélyeget a világtörténelmen... De az is tény, hogy ez főleg a Föltámadásával kapcsolatos keresztény evangéliummal függ össze...
Csomorkany
2014. október 09. 20:36
Nem az a legény, aki adja az ütéseket, hanem aki állja :-)
brabant89
2014. október 09. 20:36
"Jézustól megtanulhatjuk a sikeres élet titkát" Igen. És ha sikerünk lesz nekünk is, akkor minket is halálra ítélnek koholt vádakkal, elhagynak a legközelebbi barátaink, a legnagyobb szájú barátunk háromszor is megtagad bennünket, és halálunkkor azt kérdezzük: "Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?" Íme a siker.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!